
A Momentum rendszerváltó javaslatcsomagja
A Momentum rendszerváltó javaslatcsomagot készített, mellyel segíteni kívánjuk az új kormány munkáját.
Tudjuk, hogy az előttünk álló időszakban a demokrácia visszaállítása érdekében számos olyan intézkedést kell hozni, amelyek alapos átgondolást, széleskörű egyeztetést igényelnek. De vannak olyan döntések, törvénymódosítások is, melyeket gyorsan és olcsón, szinte egy tollvonással meg lehet valósítani – mégis nagy hatással lennének a közéletre. Mi a Momentumban közel két tucat ilyen intézkedést gyűjtöttünk össze.
A javaslatcsomagunk nem hagyja figyelmen kívül a magyar államháztartás gyászos állapotát és nem kérdőjelezi meg a Tisza-kormány történelmi felhatalmazását. Parlamenten kívüli pártként nem követelünk százmilliárdokat kedvenc témáinkra, pusztán azt kérjük, hogy az a szabadság, amit április 12. éjszakáján végre megéreztünk, minél hamarabb és minél mélyebben járja át a magyar állam intézményrendszerét is.
Készen állunk a részletekbe menő szakpolitikai vitákra is, sőt alig várjuk azokat 16 év véleményterror után, de ezeknek még nem jött el az ideje. Amit most kérünk, egyszerű: romboljuk le a zsarnokság tartóoszlopait és fogjunk bele egy szabad ország felépítésébe!
Íme a javaslataink!
1. Állítsuk vissza a gyülekezés szabadságát!
A Fidesz törvényben korlátozta a gyülekezés alapjogát. Ezzel akarta betiltani a Pride-ot, és elhallgattatni az ellenzéki tüntetéseket. A NER megbukott, a gyülekezés teljes szabadságát pedig az új kormánynak haladéktalanul vissza kell állítania.
Szabad tüntetés, utcai szabad véleménynyilvánítás nélkül nincs demokrácia.
Ezért arra kérjük az újonnan felálló kormányt, hogy első döntéseivel állítsa vissza a gyülekezés megcsorbított alapjogát és adja vissza a gyülekezés szabadságát a magyar embereknek.
2. Töröljük el a szívhangrendeletet!
Az azóta megbukott Fidesz-kormány a Mi hazánk javaslatára 4 éve kötelezővé tette, hogy a terhességmegszakításra jelentkező nőknek a beavatkozás előtt meg kell hallgatniuk a magzat szívhangját. Így akarnak bűntudatkeltéssel és lelki nyomásgyakorlással beleszólni a nők egyik legszemélyesebb döntésébe.
A terhességmegszakítás a nők számára borzasztóan nehéz élethelyzet, ami épp elég terhet rak a vállukra. A színhangrendelet semmi másra nem jó, mint hogy tovább traumatizálja azokat, akiknek segíteni kellene. De legalábbis bízni abban, hogy a saját testükkel kapcsolatban képesek felelős döntést hozni.
A rendelet bevezetése óta ráadásul semmivel nem csökkent a terhességmegszakítások száma Magyarországon.
Ezért arra kérjük az új kormányt, hogy mihamarabb törölje el a bűntudatkeltő szívhangrendeletet.
3. Tiltsuk meg a hadsereg bevetését civilek ellen!
Egy demokráciában a hatalom nem vethet be katonákat civilek ellen.
Ezért arra kérjük az újonnan megalakuló kormányt, hogy azonnal és világosan tiltsa meg, hogy bármely kormány bevethesse a hadsereget civilek ellen Magyarországon.
4. Töröljük el a kirekesztő “önazonossági” törvényt!
Nem engedhetjük, hogy a magyar jogrendben törvény adjon alapot a kirekesztésre, az idegengyűlöletre és az intézményesített rasszizmusra. A NER összeomlása után gyűlöletkeltés helyett végre a békés egymás mellett élést kell erősítenünk Magyarországon.
Ezért arra kérjük az új magyar kormányt, hogy haladéktalanul törölje el a kirekesztő “önazonossági” törvényt!
5. Adjuk meg az örökbefogadás lehetőségét minden alkalmas szülőnek!
De ma Magyarországon az örökbefogadást értelmetlen és kirekesztő jogszabályok nehezítik. Az egyedülállóknak és az egynemű pároknak szinte lehetetlen örökbefogadniuk egy gyermeket. Pedig ők is ugyanúgy tudnak gondoskodni, felelősséget vállalni és szerető családi közeget biztosítani. Olyat, amilyet a gyermekek az állami intézményekben soha nem kaphatnak meg.
Ezért arra kérjük az új kormányt, hogy tegye lehetővé az örökbefogadást minden arra alkalmas szülőnek!
6. Állítsuk le a propaganda állami pénzelését!
Magyarország újjáépítését a lelkekben kell elkezdenünk, ez pedig csak a hazug és gyűlöletkeltő propaganda leállításával lehetséges. Ha ezek a médiumok nem kapnak állami hirdetési pénzeket, a piacról nem fognak tudni megélni.
Ezért arra kérjük az újonnan felálló magyar kormányt, hogy azonnali hatállyal, határozott időre zárja el az állami hirdetési pénzcsapokat. Se a minisztériumok, se az állami intézmények, se az állami cégek ne költhessenek hirdetésekre semmilyen média felületén.
7. Vessünk véget a drogháborúnak és a fiatalok üldözésének!
Egy modern országban a drogkérdésre nem rendészeti, hanem egészségügyi és társadalmi válaszokat kell adni. Fiatalok megbélyegzése, zaklatása és kriminalizálása semmire nem hoz megoldást, csak még több életet tesz tönkre.
Ezért arra kérjük az új magyar kormányt, hogy vessen véget az értelmetlen drogháborúnak, indítson társadalmi párbeszédet és tegyen azonnali lépéseket a dekriminalizáció felé.
8. Szabad, igazságos és arányos választási rendszert!
Most viszont megbuktak, és az új kormány kétharmados felhatalmazása lehetővé teszi egy szabad, igazságos és arányos választási rendszer kialakítását. Olyan arányos rendszerre van szükség, melyben a szavazók igényei sokkal inkább képviselve vannak. Ahol a választóknak nem kell folyton a kisebbik rosszat választania, a politikusok pedig nem építhetik hazugságokra a kampányaikat.
Ezért arra kérjük az új kormányt, hogy haladéktalanul kezdjen társadalmi egyeztetést egy szabad, igazságos és arányos új választási rendszer kialakításáról.
9. Álljunk ki világosan Ukrajna mellett!
Erkölcsi kötelességünk és alapvető nemzeti érdek a megtámadott Ukrajna mellett kiállni és minden más fejlett és szabad országhoz hasonlóan felvenni a küzdelmet az orosz imperializmussal.
Ukrajna támogatása nemcsak morális felelősségünk, hanem világos nemzeti érdekünk is. Szükségünk van egy erős, szuverén ukrán államra az agresszor Oroszország és Magyarország között.
Ezért arra kérjük az új magyar kormányt, hogy álljon ki világosan és határozottan Ukrajna mellett, és szakítson a Fidesz putyinista politikájával.
10. Szabadítsuk fel a tankönyvpiacot!
Az oktatás megújulása csak szabad, állami kézivezérlés nélküli tankönyvpiaccal lehetséges. Ahol a lelkes és önálló pedagógusoknak lehetősége van jobb, modernebb és a diákoknak is hasznos tankönyveket írni és használni.
Ezért arra kérjük az új kormányt, hogy állítsa vissza a szabad tankönyvkiadást és tankönyvválasztást Magyarországon!
11. Hozzuk nyilvánosságra az ügynökaktákat!
Az oroszbarát kormány titkos dokumentumai legalább olyan fontosak, mint a Kádár-kor ügynökaktái. Mindkét rendszer aktáit nyilvánosságra kell hozni, mert csak így nézhetünk végre szembe a múlt árnyaival.
Az ügynökakták nyilvánossága Magyarország megújulásának alapfeltétele.
Ezért arra kérjük az újonnan megalakuló kormányt, hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra a Kádár-kor ügynökaktáit, és oldja fel az Orbán-kormány Oroszországgal folytatott tárgyalásainak titkosítását.
12. Csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez!
A Fidesz által kialakított, ipari méretű korrupciós gépezet nem maradhatott volna fenn, ha Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez.
Soha többé nem fordulhat elő, hogy egy kormány ellenőrizetlenül költi el a magyar emberek pénzét.
Ezért arra kérjük az új magyar kormányt, hogy haladéktalanul csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.
13. Vezessük be a digitális rádiózást!
A Fidesz szándékosan beszűkítette a rádiós piacot, hogy a propagandát terjesztő adók mellett senki másnak ne legyen esélye sugárzási engedélyt kapni Magyarországon. Sokkal kevesebb rádióadó van ma az országban, mint ahány működhetne, ha a Fidesz nem fojtja meg tudatosan a rádiózást.
Egy demokratikus országhoz hozzátartozik, hogy a választók szabadon tájékozódhatnak, és nem minden csatornán ugyanazt a propagandát hallják. Erre pedig jó lehetőség a digitális rádiózás engedélyezése, ami sokkal több rádióadót és sokkal jobb minőségű adást tenne lehetővé. Ráadásul sokkal olcsóbban, így kisebb rádióadók is sikerrel piacra léphetnének.
Ezért arra kérjük az új kormányt, hogy vezesse be a digitális sugárzást, és tegye szabaddá a rádiózást Magyarországon!
Norvégia 2017-ben a világon elsőként kapcsolta le az országos FM-rádióhálózatot, és tért át teljes mértékben a DAB+ (Digital Audio Broadcasting) technológiára. A váltás célja a jobb hangminőség, több csatorna és alacsonyabb működési költségek biztosítása volt, így a nemzeti rádiók már csak digitálisan foghatók.
14. Tartsunk népszavazást az életvégi döntés szabadságáról!
Ma Magyarországon az emberek nem dönthetnek szabadon életük utolsó szakaszáról. Akkor sem, ha az kiszolgáltatottsággal, fájdalommal és teljes reménytelenséggel jár. Ha valaki gyógyíthatatlan beteg, és élete már csak szenvedés, ma nem dönthet arról, hogy életének békésen és önszántából vessen véget.
Ez az emberi méltóságot és az emberi szabadságot is súlyosan sértő állapot.
A kérdés nehéz, ezért széleskörű és őszinte társadalmi párbeszédre van szükség. A politikai elit helyett pedig a magyar emberek összességének kell döntenie a kérdésben.
Ezért arra kérjük az új kormányt, hogy indítson társadalmi párbeszédet és írjon ki népszavazást az életvégi döntés szabadságáról.
15. Házasodhassanak szabadon, akik szeretik egymást!
Ma Magyarországon nem mindenkinek engedi a törvény, hogy házasságot kössön azzal, akit szeret. Két azonos nemű ember házassága törvényileg tiltott, ami nemcsak jogaiktól fosztja meg, de másodrendű állampolgárként is kezeli őket.
Ez a megkülönböztetés súlyosan sérti az emberi méltóságot, és teljességgel értelmetlen is. Két azonos nemű ember házassága semmibe sem kerül a társadalomnak, ám annál többet jelent azoknak a százezreknek, akik erre vágynak.
Megerősítené őket emberi méltóságukban és a magyar nemzethez való tartozásuk tudatában.
Egy szabad országban az állam nem dönthet arról, mely kapcsolatok értékesebbek másoknál. Ezért arra kérjük az új magyar kormányt, hogy sürgősen tegye lehetővé, hogy az azonos neműek is házasodhassanak Magyarországon.
16. Állítsuk vissza az önkormányzatok önállóságát!
A Fidesz 16 év alatt végzetesen legyengítette a magyar önkormányzatokat. Elvette jogköreiket, gyengítette önállóságukat és súlyosan csökkentette költségvetési forrásaikat.
A cél az volt, hogy a magyar települések önkormányzatai függjenek az államtól, és a saját lakóik érdekeinek képviselete helyett az állam kegyeit lessék.
Az európai demokráciák alapelve, hogy minden döntést azon a szinten kell meghozni, ahol a leginkább értenek hozzá és a leghatékonyabban végrehajtható. Vissza kell adni az önkormányzatok jogköreit és forrásait, és lehetővé kell tenni, hogy a települések vezetői az ott élők igényeit képviselhessék. Hogy ne lehessen a helyiek beleegyezése nélkül akkugyárat építeni a szomszédjukba, vagy egyetlen tollvonással elvenni a helyben megtermelt adóbevételeket.
Ezért arra kérjük az újonnan megalakuló magyar kormányt, hogy egy átfogó önkormányzati reformmal mihamarabb adja vissza az önkormányzatok pénzügyi és jogi önállóságát.
17. Energiafüggés helyett energiabiztonságot!
A Fidesz-kormány súlyos mulasztásai és tudatos oroszbarát politikája miatt Magyarország energiaellátása ma egyoldalúan függ az orosz olajtól és gáztól. Ez a függőség pedig komoly politikai és gazdasági kockázatokkal jár.
Magyarország földrajzi adottságai, és a fenntartható energiatermelési és -tárolási technológiák rohamos fejlődése lehetővé teszi, hogy kitörjünk a téves orbáni energiapolitika börtönéből. Meg kell szüntetni az egyoldalú függőséget, több irányból beszerezni az energiát, és fejleszteni kell a hazai megújuló energiatermelést.
Arra kérjük az új magyar kormányt, hogy tegyen meg mindent Magyarország energiabiztonságáért, szüntesse meg az orosz függőséget, és fejlessze a magyar megújuló energiatermelést.
18. Digitális demokráciát Magyarországon!
A Fidesz tudatosan vert szét minden lehetőséget arra, hogy a magyar emberek beleszólhassanak a politikába. Korlátozta a népszavazás, a polgári kezdeményezések minden más formáját. A társadalmi párbeszédet pedig a nevetséges és propagandacélokat szolgáló nemzeti konzultációvá silányította.
Pedig demokrácia csak akkor épülhet, ha az emberek hallathatják a hangjukat és beleszólhatnak a döntéshozatalba. Magyarországon pedig minden feltétel adott a digitális demokrácia kialakításához: az internetes lefedettség európai szinten is kiemelkedő.
Észtországhoz példáján pedig látjuk, hogy mennyi szinten bevezethető az online, digitális részvétel egy ország demokratikus folyamataiba.
Ezért arra kérjük az új kormányt, hogy tegye lehetővé, hogy a magyar emberek online is beleszólhassanak a magyar állam működésébe.
19. Ratifikáljuk az Isztambuli Egyezményt!
A Fidesz éveken át hazugságokkal támadta az Isztambuli Egyezményt, miközben Magyarországon nők és gyerekek ezrei maradtak valódi védelem nélkül a családon belüli erőszakkal szemben.
Pedig az Isztambuli Egyezmény nem ideológiai dokumentum, hanem gyakorlati segítség: arról szól, hogy a rendőrség, a bíróságok, a gyermekvédelem és az áldozatsegítő rendszerek végre összehangoltan működjenek Magyarországon. Hogy végre valódi védelmet kapjanak azok, akiket a saját otthonukban ér erőszak.
Ezért arra kérjük az új magyar kormányt, hogy haladéktalanul ratifikálja az Isztambuli Egyezményt, és tegye biztonságosabbá Magyarországot a nők, a gyerekek és minden bántalmazott ember számára.
20. Hozzuk vissza Magyarországot az Erasmus és a Horizont programokba!
A fiatalok jövője és a magyar tudomány fejlődése nem lehet pártpolitikai játszmák áldozata! Vissza kell állítani az egyetemek autonómiáját, teljesíteni kell az Európai Unió világos és jogos feltételeit, és újra meg kell nyitni Európát a magyar diákok előtt.
Ezért arra kérjük az új magyar kormányt, hogy haladéktalanul vezesse vissza a magyar felsőoktatást az Erasmus és a Horizont programokba.
21. Állítsuk helyre a környezetvédelmi hatóságokat!
Nem tűrhető tovább, hogy Magyarországon az itt élők érdekei és a természeti környezet védelme helyett szennyező ipari beruházók és milliárdos nagyvállalkozók érdekei érvényesüljenek. Erős, önálló és valódi jogosítványokkal rendelkező környezetvédelmi hatóságokra van szükség, akik a magyar emberek egészségét és természeti kincseinket védik.
Ezért arra kérjük az új kormányt, hogy állítsa helyre a környezetvédelmi hatósági rendszert, és adja vissza a jogköröket az újonnan létrejövő Környezetvédelmi Minisztériumnak.
22. Válasszuk közvetlenül a köztársasági elnököt!
Olyan államfőre van szükség, aki a mindenkori politikai vezetés helyett a magyar emberekhez kötődik. Akinek valódi társadalmi felhatalmazása van, és aki képes ellensúlyt jelenteni a kormánnyal szemben.
Ezért arra kérjük az új magyar kormányt, hogy tegye lehetővé a köztársasági elnök közvetlen megválasztását Magyarországon.