A bátorításnak része az is, hogy azok a momentumos női politikusok, akik az önkormányzati választásokon képviselők lettek, minél többeknek megmutatják, hogy mivel jár a politikusi lét – és hogy miért nem olyan ijesztő, mint elsőre
tűnik.
Mi a Momentumban hisszük, hogy sokkal több nő vállalna szerepet a közéletben, ha erős női politikusok példáját, munkáját láthatná.
Éppen női képviselő-követő programot indítunk. A programot 16-24 éves fiataloknak hirdetjük meg, akik idén tavasszal végigkövethetik a munkanapjainkat, és betekintést nyerhetnek abba, hogy milyen is női politikusnak, tisztségviselőnek lenni.
16-24 éves fiatalok jelentkezését várjuk “Politika – nem csak nőknek” címmel meghirdetett programunkra, melynek keretében fiatalok egy-egy momentumos női politikus, illetve kabinettag napi munkáját követhetitek nyomon. Olyanok jelentkezését is várjuk, akik nem politikai pályára készülnek – szerintünk ugyanis fontos, hogy a jövő óvodai gondozói, mérnökei, pékjei és orvosai is szívesen foglalkozzanak közös ügyeinkkel – ugyanis nekünk ezt jelenti politizáljanak, hogy 2030-ban a politizálás a közös ügyekkel való foglalkozás szinonímája legyen, nem pedig a hatalmi harcokat és örökös megosztottságot.
A programban résztvevő politikusaink:
- Bárdi Zsuzsanna (közgazdász, szakfordító)
- Budapest VII. kerületi városüzemeltetésért felelős alpolgármester
- Bodrozsán Alexandra (újságíró)
- Kecskemét önkormányzati képviselője (az Esélyteremtési Bizottság alelnöke)
- Déri Tibor Budapest IV. kerületi polgármester titkárságvezetője
- Daam Alexandra (nemzetközi kapcsolatok szakértő)
- Budapest XI. kerületi önkormányzati képviselő (frakcióvezető, Ifjúsági Tanácsnok, a Kultúra és Köznevelési Bizottság alelnöke)
- a Momentum XI. kerületi helyi szervezetének kommunikációért felelős elnökségi tagja
- Kabos Eszter (közgazdász, matematikus)
- Kerpel-Fronius Gábor okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes kabinetfőnöke
- Kisné Szivcsovics Nikolett (gyógypedagógus)
- a Momentum Budapest XIV. kerületi helyi szervezet elnökségi tagja
- Budapest XIV. kerületi önkormányzati képviselő (frakcióvezető-helyettes, esélyegyenlőségi tanácsnok, a Népjóléti bizottság tagja)
- Korsós Borbála Erzsébet (konduktor-óvodapedagógus)
- Budapest I. kerületi alpolgármesteri referens
- Németh Gyöngyvér (közgazdász, kommunikációs szakember)
- a Momentum sajtóreferense
- Budapest XI. kerületi önkormányzati képviselő (a Jogi és Közbeszerzési bizottság, a Szociális és Egészségügyi bizottság tagja, demokratikus innovációért felelős tanácsnok)
- Németh Helga Anna (magyar-olasz szakos bölcsész, újságíró)
- Budapest VI. kerületi önkormányzati képviselő (frakcióvezető, a Humán Bizottság elnöke, a Jogi és Pénzügyi Bizottság alelnöke)
- a Momentum aktivista-logisztika munkacsoportjának vezetője
- Orosz Anna (közgazdász)
- Budapest XI. kerületi köznevelésért, városfejlesztésért és kerékpáros közlekedésért felelős alpolgármestere
- Paróczai Anikó (közgazdász)
- A Momentum Nemzetközi Irodájának vezetője
- Budapest XIX. kerületi önkormányzatának Egyenjogúsági és Átláthatósági Tanácsnoka
- Sebők Éva (munkaügyi kapcsolatok és társadalombiztosítási szakember)
- Orosháza önkormányzati képviselője, frakcióvezető-helyettes
- a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének tagja
- a Momentum Békés Megyei Egyeztető Fórumának elnöke
- Stemler Diána (magyar és filozófia szakos bölcsész)
- a Momentum Budapest X. kerületi helyi szervezetének elnöke
- Budapest X. kerületi önkormányzati képviselő (a Közrend- és Állatvédelmi Bizottság elnöke)
- Szigeti Flóra (jogász, művészetelméleti szakember)
- a Momentum Jogállamiság szakpolitikai munkacsoportjának vezetője
- Budapest V. kerületi önkormányzati képviselő (a Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottság és a Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság tagja)
- Szkaliczki Tünde (építőmérnök)
- A Momentum III. kerületi helyi szervezetének elnöke
- A Momentum Budapesti Egyeztető Fórumának alelnöke
- Budapest III. kerületi önkormányzati képviselő (frakcióvezető)
- Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. igazgatósági tag
A program időtartama 2020. április 1 – június 15. Ebben az időszakban egyéni megegyezés szerinti három munkanapon a követő fiatal egyeztetésekre és ülésekre kíséri a követett politikust, illetve kabinettagot. A program áprilisban egy szakmai előadással kezdődik, majd júniusban egy közös értékeléssel zárul. A közös értékelésen a résztvevők mondhatják el, hogy a várakozásaikhoz képest mit tapasztaltak a politikusaink mellett.
A program célja, hogy a fiatalok belelássanak a mindennapi politikai munkába, és kézzelfogható ismereteket szerezzenek a politikai munkáról.
A jelentkezéseket ezen a linken várjuk 2020. március 20-ig:
A jelentkezés eredményéről 2020. március 31-ig értesítjük a jelentkezőket.