Népszavazást kezdeményeztünk az egri elkerülő útról

Szerző: | febr 28, 2023 | Magyarország

Népszavazást kezdeményezett a Momentum az Egert elkerülő út megépítésével kapcsolatban, ugyanis a már megbeszélt és bejelentett útvonal helyett a kormány egy másik, sokkal sűrűbben lakott nyomvonalon vezetné el azt. A népszavazáshoz 8300 aláírást kell összegyűjtenie a Momentumnak, erről tartott sajtótájékoztatót Lőcsei Lajos, a Momentum parlamenti képviselője, Kovács-Ferenc László, a Kertvárosért Civil Társaság tagja és Jánosi Zoltán, a Momentum egri elnöke.

„Az egri elkerülő megépülése példaértékű lehetett volna, hiszen mind a szakértők, mind a helyi lakosság jelen voltak az egyeztetéseknél. Azonban ez nem így lett, mert ezt a döntést nem veszi figyelembe sem a polgármester, sem a helyi fideszes képviselő, sem pedig a kormány” – mondta a sajtótájékoztatón Lőcsei Lajos, és hozzátette, most már csak a népszavazás lehetősége maradt az egrieknek.

Kovács-Ferenc László elmondta: csaknem 1 évvel ezelőtt indult civil összefogás annak érdekében, hogy az elkerülő ne 10-15 méterre fusson a házaktól. A helyi képviselők megszavazták a testületben a civilek akaratát, azonban a kormány felülírta azt.

Jánosi Zoltán hozzátette: a népszavazást azért kezdeményezték, hogy mindenkinek teret engedjenek a várost érintő fontos ügyben, hiszen a benyújtott kérdések között szerepel bármely elkerülő út megépítésére vonatkozó kérdés is.

TÁMOGASD TE IS AZ EGRI NÉPSZAVAZÁST!

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest