Nem hiába mondtuk: módosították a CSOK büntetőkamatait

Szerző: | szept 30, 2022 | Magyarország

Sebők Éva, a Momentum parlamenti képviselője már júliusban felhívta rá a figyelmet, hogy a folyamatosan emelt alapkamat miatt a CSOK büntetőkamatai tarthatatlan magasságokba emelkednek. A legutolsó számítások szerint annak, akinek egy gyermek sem jön össze a 10 milliós CSOK hitel után, akár 60 millió forintot is vissza kellett volna fizetnie az államnak.

A Momentum képviselője hónapokon keresztül kérdezte a kormányt és jelezte a problémát, azonban eddig érdemi választ nem kapott, érdemi intézkedés nem történt. Sebők egyik interpellációjára mindössze azt adta válaszul Vitályos Eszter, miniszterhelyettes, hogy észlelték a problémát és majd valamikor kezdenek vele valamit.

Végül most, a szeptember 29-én megjelent kormányrendeletben szabályozta az állam a CSOK büntetőkamatait, legfeljebb 5%-ban.

„Nem értem, mi tartott hónapokig, de örülök, hogy nagy nehezen sikerült megoldást találni arra, hogy a CSOK-ot felvevő családok ne váljanak a kormány felelőtlen és átgondolatlan szabályzásának áldozataivá. Végre a kormány is belátta: megfizethetetlen a CSOK büntetőkamata.” – értékelte a döntést Sebők Éva a Facebookon.

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest