Nagy Márton és a közgazdasági valóságok

Szerző: | jan 30, 2023 | Blog

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint a boltok mesterségesen gerjesztik az élelmiszerhiányt. Nem indokolta, hogy ezt mire alapozza.

Miért nagyon komoly probléma amikor a kormány gazdaságért felelős minisztere ilyet mond?

A mesterséges beavatkozás borítja az egyensúlyt

Aki ismeri a közgazdaságban a kereslet-kínálat és az árak összefüggését, az tudja, hogy a piacba történő bármilyen beavatkozás felborítja az addigi egyensúlyt, és ha a három közül bármelyiket is piszkálják, az a másik kettőre egyből hatással lesz.

Láthattuk, hogy a hatósági áras termékeknél több alkalommal is áruhiány alakult ki. Kezdhetjük mindjárt az üzemanyagnál, ahol a kínálat beszakadásával és az árak fixálásával tankönyvszerűen kialakult az előrehozott biztonsági vásárlás és ezzel együtt a hiány. Ahogy a hatósági árat kivezették megszűnt az áruhiány is. Itt nem a kiskereskedelmi láncok aknamunkájáról volt szó, hanem a piac téves megítéléséről.

Amikor ársapkával rögzítik pl. a 2.8-as UHT tej árát, akkor a kereslet természetszerűen emelkedik eziránt az áru iránt, viszont a tejtermelők nem tudnak jóval több 2.8-as UHT tejet termelni mert egyszerűen nem erre állt be a termelésük. Tehát a hiány nem a kiskereskedelem okozza, hanem benne van az ellátási láncok normális működésében.

Ráadásul, a rugalmatlanul igazodó mennyiségű közös alapanyag okán, a 2,8-as tej irányába mesterségesen generált kereslet befolyásolta a többi tejtermék (sajtok, joghurtok, tejföl stb.) árát méghozzá felfelé. Ez magyarázza a kiugró hazai élelmiszer inflációt is. Emellett a gyártó, ha itthon csak veszteséggel tudná értékesíteni a termékét akkor nem itt adja el ha egy módja van rá. Ez történik az étolaj és a cukor esetében. Ez ellen a kiskereskedelmi láncok nem nagyon tudnak mit tenni.

Hasonló populista intézkedés az is, mint amikor a kormány különböző támogatásokkal megnövelte a keresletet az építőipari áruk és szolgáltatások iránt. Mivel sem az építőanyag mennyiségét sem kőművesek létszámát nem lehet az egyik napról a másikra többszörösére emelni, kapacitáshiány alakult ki. Ami áruhiányhoz és az árak meredek emelkedéséhez vezetett. Tankönyvszerűen és nem unortodox módon.

Az állam veszteséges működést vár el

Nagy Márton azt is kifejtette, hogy „a kiskereskedelmi üzletektől elvárható, hogy a bankokhoz és a Mol-hoz hasonlóan lenyeljék az árstop okozta veszteséget”. Ez a gazdasági felfogás komoly bizalmi válsághoz vezet a már hazánkban megtelepült vállalatoknál és a most beruházni kívánó cégeknél is. Ki az aki olyan helyre viszi a tőkéjét, ahol az állam elvárja, hogy veszteséget termeljenek? Talán néhány cég még hajlandó a látszólag olcsó munkaerő és a kedvező adózási környezet miatt ide befektetni, de nekik is százmilliárdos állami támogatást kell nyújtani.

A gazdaságfejlesztési miniszter fenti kinyilatkoztatása annak a fényében meg pláne érdekes, hogy az interjúval majdnem egyidőben jelent meg a közlönyben az a rendelet, ami lehetővé teszi az építőipari cégeknek (lsd: Mészáros, Garancsi, Szijj) az áremelést egy sikeres közbeszerzés megnyerése után.

Nem koherens az állam viselkedése, hiszen ebben az esetben – szemben a kiskereskedelmi láncokkal – nem várja el a piaci szereplőktől, hogy lenyeljék a veszteséget, sőt elég sok építőipari cég vagy beruházó vissza nem térítendő támogatást is kap a kormánytól.

A fentiek kiszámíthatatlanná teszik egész iparágak termelési és kereskedelmi ellátási láncát, a cégek működését. A bizonytalan környezetből pedig mindenki tartózkodik, a tőke menekül. A tőke kivonattatása abban a helyzetben, amikor amúgy sem jön az EU programjaiból a pénz nem szerencsés.

A piac mesterséges manipulálása általánosságban emeli az inflációt. A hiányzó termékeket helyettesítőkkel pótolják a vásárlók, amiknek az ára pedig emelkedni fog, hiszen a kereslet megugrik az eddigiekhez képest. Emiatt emelkedik a vaj ára (zsiradék az olaj helyett), a többi tej ára stb. Ezt látjuk most.

Amikor azzal találkozunk, hogy ezek legalább tudnak kormányozni, ki más ha a Fidesz nem, akkor komoly kétségek merülnek fel az állítással szemben a fentiek miatt.

Hegedűs Péter
a Momentum Gazdaságpolitikai Munkacsoportjának tagja

 

ÁRSTOP HELYETT TÁMOGATÁST!
Írd alá a petíciónkat!

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest