Hétfőn idén másodszorra érkezik Magyarországra az Orosz Föderáció elnöke, Vlagyimir Putyin. A látogatáson felbuzdulva a Debreceni Egyetem (DE) vezetősége úgy döntött, hogy Civis Honoris Causa, azaz díszpolgári címet adományoz a politikusnak. Kiss László írása.
A DE szenátusa augusztus 18-i ülésén hozott határozatot a kérdésben, ahol azzal indokolta Putyin kitüntetését, hogy „mind a magyar kormányzat, mind az Orosz Föderáció jelentős szerepet szán a Debreceni Egyetemnek a Paks II-es beruházásban”. Az egyetem vezetése közleményében nyilvánvalóvá tette, hogy ezen a ponton a Roszatom és a Debreceni Egyetem közötti stratégiai szerződésre gondol, amely alapján az intézmény szakemberei részt vesznek a program szakértői bázisának utánpótlás-képzésében.
Ennyi, nincs itt semmi látnivaló, gondolhatnánk, de inkább álljunk meg egy pillanatra, és nézzük meg, hogy milyen eredményekért, teljesítményért jár általában ez a bizonyos díszpolgári cím. Az egyetem közleményének első sora rögzíti: a Civis Honoris Causa cím azon belföldi vagy külföldi személynek adományozható, aki kimagasló közéleti vagy művészeti tevékenységet fejt ki, valamint munkásságával, erkölcsi vagy anyagi támogatásával segítette az egyetem vagy annak valamely szervezeti egysége jó hírnevének az erősítését. Innen már csak egyetlen kérdést kell tisztáznunk: vajon tényleg komolyan gondolta a DE vezetősége, hogy ezen feltételek bármelyikének megfelel Vlagyimir Putyin?
Abban talán megegyezhetünk, hogy az orosz elnök művészeti tevékenysége – ha csak nem számítjuk ide azokat a remek fotográfiákat, amelyeken félmeztelenül pózol, illetve kiváló ének és zongoratudását – elhanyagolható jelentőségű. Ahogyan az is vitatható, hogy munkássága, erkölcsi vagy anyagi támogatása révén az egyetem bármely szervezeti egységének jó hírneve erősbödött volna. Mi marad tehát? A kimagasló közéleti tevékenység.
Rögzítsük, mert fontos: a kitüntetés egyedül arról szól, hogy a DE jelenlegi vezetősége szerint Vlagyimir Putyin kimagasló közéleti tevékenységet folytat.
Vlagyimir Putyin a politikai teljesítményéért kap elismerést Magyarország egyik legnagyobb egyetemétől. A DE vezetősége ezzel elismeri, hogy politikai ízlése szerint az illiberális, demokratikusnak most már külsőségeiben sem nevezhető orosz politikai berendezkedés nem pusztán elfogadható, vagy szükséges rossz, amelyhez alkalmazkodnia kell a napi politikai realitásnak, hanem éppen ellenkezőleg: követendő példa. A díszpolgári cím adományozásával Putyint példaként állítja az egyetemi polgárság elé, és azt üzeni: nyugodtan hágjátok át a szabályokat, vegyétek semmibe a civilek jogait, csorbítsátok a demokratikus versenyt, tiporjátok el ellenfeleiteket ti is. A DE vezetőségének döntése a külvilág felé azt jelzi, hogy a politika mocskos, könyörtelen játék, és hogy csakis az lehet sikeres, példa értékű politikai szereplő, aki a neki nem tetsző szabályokat gátlások nélkül hágja át.
A Momentum szerint a politika nem erről szól, és végtelenül káros példát mutat ez az üzenet a fiatal értelmiség számára. A DE vezetőségének viselkedése persze nem meglepő:
az intézmény idén tavasszal elsőként állt ki a kormány mellett, amikor az színtiszta politikai számításból harcot kezdett a hazai egyetemi szféra számára utat és példát mutató tudományos kutatóműhely, a CEU ellen.
A DE volt az első egyetem, ahol a rektort egyértelműen politikai szempontok alapján választották ki. Az egyetemi szenátus a pályázatok véleményezése után csak második helyen ajánlotta a tárcavezető figyelmébe Szilvássy Zoltánt a jelöltek közül, ennek ellenére Szilvássy Zoltánt javasolta a DE rektori posztjára Balog Zoltán. Később a DE vezetése asszisztált Mocsai Lajos, jelenlegi Testnevelési Egyetem-rektor mindenféle tudományos feltételnek és igényességnek ellentmondó doktorrá avatásához is.
Mindezek alapján aligha lehet kétséges, hogy a DE jelenlegi lépése is a feltétlen szervilizmus, a kormány iránti lojalitás újabb bizonyságtétele. A Fidesz-KDNP kormányzása alatt oda jutottunk, hogy patinás oktatási intézmények mondanak ellent teljes korábbi történelmüknek, a független, szabad oktatáspolitika eszményének és a tudomány érinthetetlenségének pusztán azért, hogy jó pontokat szerezzenek maguknak a hűséget minden más erénynél többre értékelő kormány szemében. A tudományos életet is elfoglalta a politika; lassan nem marad, ami ellen tudna állna a kormányzati holdudvar csillapíthatatlan éhségének.
Dukán András Ferenc, a Momentum oktatáspolitikusa és nemrég megválasztott elnökségi tagja tavasszal felsőoktatáspolitikai kerekasztal-sorozatot indított útjára – ennek első állomása Debrecen volt.
Már akkor is láttuk: a DE vezetése rossz úton jár, és ez magával rántja a térség fiatal értelmiségének színe-javát is. Nem engedhetjük, hogy néhány nagyravágyó egyetemi vezető helyzetével és a ráruházott hatáskörrel visszaéljen és aláássa a tudományos közösségbe vetett hitet.
Debreceni oktatók, diákok, alumnusok, tiltakozzatok! Mindnyájan tegyünk azért, hogy Magyarországon ne a putyini politika legyen a követendő példa!
Találkozzunk holnap az első Európameneten!
Borítókép: Vlagyimir Putyin (kép forrása).