Mit tanultam a finn iskolában?

Szerző: | máj 13, 2021 | Blog

Életem egy meghatározó évét Finnországban, Helsinkiben töltöttem cserediákként, egy finn család harmadik, legidősebb gyermekeként. Ez 1991-92-ben volt, 17 éves koromban.

Az egész év varázslatos volt: a tankönyveim elvarázsoltak, a világos nagy terekkel rendelkező iskolában zokniban közlekedtünk: ez volt a második otthonunk. A tízórait és az ebédet alig vártam: egyszerű, de finom ételeket kaptunk, és az étterem  a társasági élet középpontja volt. A tanáraink tiszteltek minket: mi szabtuk meg mit és mikor tanulunk; a 6 hetes epochákat vizsgák zárták, amik nem voltak éppen könnyűek. A tanárok tanácsot adtak, hogy ki mit válasszon, mi a logikus következő lépés, hogy jól fel tudjunk készülni az érettségire. Volt egy OPE tanárunk is, az volt a feladata, hogy mind a 350 diák egyéni fejlődési tervét ismerje, és tanácsot adjon, ha valaki elbizonytalanodott. Nem osztályokban, hanem évfolyamokban tanultunk, úgy 120-an egy évfolyamon. Mindenki a saját tantervét követte, ehhez kisebb-nagyobb projektekben vettünk részt. Az énekórákat itt sem övezte általános imádat, de az iskolának olyan hangszerparkja és technikája volt, hogy minden banda oda járt próbálni, ezért bent maradtunk az órák után is. Ellentétben finn húgommal és öcsémmel, akik a helyi közeli általánosba jártak, nekem sok leckém volt, és mind kreatív feladatok voltak. Nem lehetett szünetben másolni, és arra is emlékszem, hogy sok dolgozatot írtunk. Sportiskola voltunk, gyönyörű nagy sportpályákkal az iskola körül, karnyújtásnyira az uszoda, de ez nem számított kirívónak. A gimnáziumi 3 év célja az érettségi volt, ami egyben a belépő volt az egyetemre is. Én már itthon érettségiztem: hála a kint töltött évnek két felsőfokú nyelvvizsgát tettem le az első félévben, így már csak 3 tantárgyból kellett érettségiznem.

A legszívmelengetőbb az volt, ahogyan a tanáraink együttéltek velünk. Kétség nem fért hozzá, hogy ők tudnak valamit, amit mi még nem. Tegeződtünk, de tekintélyek voltak előttünk, állandóan egyéni kutatómunkára biztattak minket, és értékelték az eredményt. Magunkhoz mértek, a fejlődés a mi fejlődésünk volt. Mindig éreztem, hogy tisztelnek minket és egymást is. Finn iskola tanárijában csak jóval később volt szerencsém járni: de azóta tudom, miért lehetett így: a finn iskola tanárija nem egy nagy terem, hanem felkészülő, pihenő, beszélgető és szakmai tárgyalóterek együttese. Ott élnek. Emlékszem, viccesnek találtam, hogy mennyire magukon hordozták tanáraim a saját tantárgyuk jegyeit – együtt éltek a tanított tárggyal. A némettanárom egy feszes, katonás, ötvenes férfi volt: derdiedas, szódolgozat, nincs kegyelem. Angoltanárom egy ötvenes hölgy volt, maga a megtestesült nemzetközösség és befogadó multikulturalizmus. Orosztanárom egy bolgár hölgy volt, törte a finnt, de az orosz ragozást és a Dosztojevszkij-idézeteket visszafelé is tudta. Zenetanárunknak a Beatles, a Rolling Stones, a spirituálék és Mozart egyaránt klasszikus zenének számított. Történelemtanárom el volt ájulva lexikális tudásomtól. Én voltam a csúcstanuló, és ennek semmilyen negatív következménye nem volt rám nézve: diáktársaim kíváncsian és érdeklődéssel kérdezgettek tőlem mindenfélét a közép-európai történelemről. Matematikából volt rövid és hosszú matek. A rövid triviálisnak tűnt egészen a vizsgáig: ott aztán kiderült, hogy a kamatos kamat számítása jegybanki alapkamat változásokkal megspékelve 20 évre előre vetítve, inflációval korrigálva már nem is annyira egyszerű képlet. Azért egy epocha erejéig kipróbáltam a hosszú matekot is. Rájöttem, hogy ez nem az erősségem. A biológiát, fizikát és kémiát nagyon élveztem: ide művelődni jártam. Az evolúció, a relativitáselmélet és az egyszerű szerves vegyületek terminológiája finnül kifogyhatatlan humor forrása volt. Ezért meg is tanultam. Amikor én ott voltam, éppen harminc éve, a nagy szerkezeti reform után csiszolgatták az iskolarendszert. Finn felnőttekkel beszélgetve feltűnt, hogy szeretik és jónak látják, de ahogy ők mondták, mindig van helye a fejlődésnek. Mint később megtudtam, az oktatásfejlesztés módszertana a tanárképzés része.

A finnek tudják, hogy ők kis ország. Vagy, ahogy ők mondják: “kis nemzet vagyunk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy akár csak egy finn gyerek ne a legtöbbet hozza ki magából”. Erre nevel a finn iskola: te szabod meg a céljaidat, te szabod meg a módszereidet, értékes vagy nekünk, a családodnak és a nemzetednek. Az eszközök és lehetőségek adottak. Ennyi van, ezt használd. Több nincs. Hozd ki belőlük a legtöbbet. Beszélj, játsz, gondolkodj, vitázz, alkoss együtt a társaiddal. Ők a te erőforrásod, eszközeid. Te pedig az övék. Ez a kis ország a tied, tedd magadévá úgy, hogy nekünk jó legyen itt. Mert csak ez az egy országunk van. Ezt az oxigént áramoltatja a finn iskolarendszer. Beszélhetünk és beszélnünk is kell a szerkezetről. Tanulhatunk politikafüggetlen szakmai irányításról, tanárképzésről, elszámoltathatóságról, finanszírozási és ellenőrzési mechanizmusokról, decentralizáltságról és központi szakmai támogatási rendszerekről, gyerekszámról és optimális készség-tudás mixről, sőt nemzeti alaptantervről és magtantervről is. De mindenekelőtt legyünk jövőbe tekintő patrióták: értékeljük, amink van, és tekintsünk a gyerekeinkre a jövőnk erőforrásaként. Úgy, ahogy a finnek teszik.

Bogdán Lilla szociológus,
HR szakértő, angol bölcsész tanár, projektvezető

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest