“Mire vagy büszke? Arra, hogy buzi vagy? Ez az a kérdés, amin nagyon sokat gondolkodtam: hogy mit jelent nekem a büszkeség menete, a Budapest Pride Felvonulás.” Kiss Bálint aktivistánk személyes hangvételű írását olvashatjátok ebben a bejegyzésben.
Az első válasz dacból született. Mára nekem természetes, hogy meleg vagyok, mégis azt éreztem, hogy emiatt nekem szégyellni kéne magam. Éreztem a társadalmi nyomást: nem kell nagydobra verni ezt, magánügy, nem zavar amíg a négy fal között… és a hasonló gondolatok. A mai napig megbámulnak az utcán, ha kézen fogva sétálok a barátommal.
Van, hogy utánunk is köpnek. Sajnos a saját szüleim is szégyellnek.
A nagyobb családi találkozókról ezért inkább elmaradtunk. Jobban örültek volna, ha titokban tartom a másságomat. Nagyon rossz érzés volt csendben meghúzni magam. Titokban, szégyenben. Fel is kezdett őrölni. Tudom, hogy sokan vagyunk így. Ebből tudtam kitörni, és erről szól nekem a Pride: ne hagyd magad elnyomni, ne szégyenkezz, hanem légy inkább büszke. Felszabadító érzés.
Ez nem csak egy lázadás
Nagyon hosszú út végén állok. Kamaszodva minden zavaros volt. Csupán egyféle mintát, a cisz férfi és cisz nő heteroszexuális kapcsolatát láttam, így szinte biztos voltam benne, hogy velem van a gond. Elfojtottam hát a természetemet és
a társadalmi nyomásnak megfelelve barátnőm is lett.
Amikor egy szabadabb környezetbe kerültem, elkezdtem óvatosan – és természetesen titokban – kísérletezni. Magamban viszont folyton vívódtam, bűntudatom volt. Ezen segített átlépni egy csodálatos fiú, akivel később kilenc évig együtt is voltunk.
Nagyon nehezen, döcögősen ment az ismerkedés, mert nem tudtuk, hogy a másik is meleg – kétértelmű célzások és apró lépések végtelen sora vezetett az első csókhoz. Addig kételkedtem magamban, de onnantól biztos lettem az identitásomban. Megszűnt a bűntudat is, elfogadtam magam. A kezdeti mámor, a szerelem ereje még arra is rávett minket, hogy a csókkal búcsúzzunk a vonatállomáson. Aztán a magyar valóság szépen visszatuszkolt minket a szekrénybe (living in the closet). Sajnos hagytuk magunkat. Ahhoz, hogy szabadok lehessünk, csak azt láttuk lehetőségnek, ha elmegyünk innen.
Az első csók másnapján a két legközelebbi barátomnak előbújtam (coming out).
Meglepődtek, de azt mondták, ez nem változtat semmin. Később kiderült, kellett nekik is pár év, mire teljesen elfogadták a helyzetet. Aztán idővel sorra került egy-egy újabb barát vagy ismerős, majd a közvetlen család is. A munkahelyen sokáig úgy éreztem, hogy kamuznom kell. Nem beszéltem a barátomról, körültekintően meséltem magamról, tereltem a témát inkább. A van barátnőd kérdésre egyszerű nemmel feleltem. Nem igazán jártunk meleg közösségbe, kevesen tudták rólunk, hogy együtt vagyunk, félig titokban éltünk. Azt hiszem, ez mindkettőnknek sok volt, bennem szorongást keltett. És be is zártuk magunkat, ami egyre fojtogatóbb lett.
Már egyedül voltam, mire az út végére értem. Szerencsémre inspiráló közegbe kerültem, pozitív példákat is láttam, így most már négy éve, hogy teljesen nyíltan tudom vállalni magam. Néha úgy érzem, hogy azt a húsz évet (a kamaszkorom kezdetétől) elvesztegettem. De a legfontosabb számomra mégis az, hogy végre szabad vagyok. Erre vagyok büszke.
A szabadság átélése
A Budapest Pride számomra egyik legfontosabb értéke, hogy ezt a szabadságot bárki átélheti. A felvonulás nekem minden évben különleges élményt ad. Nekem ez a karácsony és a szilveszter – ez a nap a büszkeség ünnepe. Ha valakinek csak egy nap szabadságot, egy olyan napot ad, amikor nem kell meghúznia magát, amikor önmaga lehet, szeretheti magát és büszke lehet arra, hogy olyan, amilyen, akkor már megéri. Minden jogos és jogtalan kritika mellett is.
Fontos az is, hogy láthatóságot adjon – igenis lássák az emberek, hogy nem vagyunk egyformák. Minél inkább tudatosul a társadalomban, hogy sokszínűek vagyunk, annál könnyebb lesz majd a barátainknak és a családunknak elfogadni a másságot, annál kevesebben fognak minket “másokat” az utcán megbámulni.
Cégek
Hallottam kritikákat, hogy mi keresni valójuk van a cégeknek a Pride-on. Lehet, hogy egyiknek-másiknak megvan a saját agendája, nekem mégis sokat jelent, ha az a cég, ahol dolgozom, a nevét adja. És sokat jelent nekem, ha a munkatársaim ezen a napon együtt állnak ki mellettem, büszkén vállalnak velem közösséget. Örülnék, ha ezen az ünnepen a családom is mellettem lenne, mint ahogy
boldoggá tesz minden egyes barátom, akivel összefutok a felvonuláson.
Pártok
És a pártok, na ők minek kellenek ide? Miért jó az, ha a Momentum is felvonul pártzászlókkal és lila lufikkal? Szerintem azért, hogy momentumosként se érezzem egyedül magam, hogy a párt közösséget vállaljon velünk, LMBT+ momentumosokkal. Számomra ez nem PR kérdés, ez nem egy társadalmi-politikai cél támogatása, hanem a befogadás demonstrációja. Számomra ez alap.
Kiss Bálint
