Október 11. – az előbújás (coming-out) napja. Sok LMBTQ-ember fejében ez a nap a büszkeségről szól, a mindennapokban felvállalt önazonosságról; másoknak viszont a teherről, hogy nem tudnak a társaikhoz csatlakozni. Felmerülhet a kérdés: miért kell már megint a melegekkel foglalkozni? Nem elég a Pride alatti „provokáció”? Nem lehetne abbahagyni a témát, és valami tényleg fontosról beszélni? Őszinte leszek: meleg emberként annak örülnék a legjobban, ha nem kellene minden nap ezzel foglalkozni, ha nem lennének olyan egyetemes problémák a társadalmunkban az elfogadással, az egyenlőséggel és az ebből eredő kismillió gonddal, ami a társaimat sújtja. Főképp a támasz nélkül álló társaimat.
Turgonyi Dániel írása
Mindennapos problémák
Az LMBTQ-közösség számára a legszembetűnőbb és legtöbbet vitatott probléma Magyarországon a házasság intézményének korlátozása. Ehhez társulnak és ebből adódnak a gyermekvállalás nehézségei, illetve az alaptörvényi garancia hiánya a nem heteroszexuális családok védelmére. Mindezek mellett tovább szélesíti a probléma egészét a politikusok által mutatott melegellenes hozzáállás, vagy a törvény erejéig eljutó önkormányzati rendeletek, amik a homoszexualitás „betiltását” szorgalmazzák, orosz mintákat átvéve.
Az ingerküszöböt kevésbé elérő problémák között találjuk az EMMI sajátos értelmezését a GDPR-ról, ami felesleges akadályt gördít a nem- és névváltoztatások elé. Ez egyértelműen egy ebből a szempontból kiszolgáltatott csoportot vesz célkeresztbe. Ezek sokszor olyan emberek, akik már elkezdték a hormonális kezelésüket, a testi változások már láthatóvá váltak, de a minisztérium egy tollvonással megnehezíti a hivatalos papírok lecserélését.
A negatív megnyilvánulások nem állnak meg a nagypolitika szintjén, az utcán is megjelennek, ahogy egy korábbi blogposztban is említett példánál olvasható: „A mai napig megbámulnak az utcán, ha kézen fogva sétálok a barátommal. Van, hogy utánunk is köpnek.” De a legszomorúbb azoknak a helyzete, akik még saját történetüket sem tudják kinek elmesélni.
Próbáljuk meg magunkat egy tizenéves fiatal helyébe képzelni! Nem muszáj, hogy meleg legyen az illető, elég ha azt feltételezzük, hogy mind a társaitól a mindennapokban, mind a messzi magasságokban levő politikusoktól azt hallja, hogy ahogy érez, az nem „megfelelő”.
2005-ben egy átfogó kutatás vizsgálta, mennyi LMBTQ-fiatal gondolkozik, vagy éppen jut el az öngyilkosságig. A különbség az erre irányuló viselkedésben pedig nem kis mértékű: a szexuális kisebbségben lévő emberek öngyilkossági hajlama körülbelül három-négyszer jelentősebb, mint heteroszexuális társaiké. Mindezek mellett egy másik szőnyeg alá söpört probléma az LMBTQ-fiatalok utcára kerülése és hajléktalanná válása. Az erre irányuló kutatások kimutatták, hogy egy LMBTQ-fiatalnak több mint kétszer akkora esélye van fedél nélkülivé válnia, mint a többségi társadalomhoz tartozó barátainak.
Forrás: Christian Sterk
Ezért téma egész évben
A Pride előtt leírtuk: nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy félmillió honfitársunknak mindennapos problémákat okoz a hátrányos megkülönböztetés. Ezek a problémák nemcsak a Pride idején érvényesek, hanem egész évben. A Momentum Mozgalom programjával összhangban meggyőződésem, hogy az alkotmányos alapjogoknak minden honfitársunkra ugyanúgy érvényesnek kell lennie, azaz nem hunyhatunk szemet a nemen vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés felett. Ebből következően kiállok amellett is, hogy a házasság intézményének nyitva kell lennie az azonos nemű párok előtt is. Hiszek egy befogadó és elfogadó társadalomban, ahol nincsen helye a szexuális irányultságon alapuló zaklatásnak sem az iskolákban, sem a munkahelyen.
Külsős szemmel fontos észben tartani, hogy:
az előbújás, az önfelvállalás után senki ne érezze, hogy az illető megváltozott. Ugyanaz a barát, ismerős vagy rokon marad, akit már korábbról is ismertél, csupán egy újabb információt osztott meg magáról.
Nem szabad, hogy azt, akit korábban szerettél, teljesen másnak lásd az önfelvállalása miatt. Légy hozzá türelmes, érdeklődő, egy igazán rendes lelki társ! Ilyen támogató attitűddel pedig bármelyikünk megmutathatja a kisebbséghez tartozó honfitársainknak, hogy nincsenek egyedül és nem csak azok a hangok léteznek, akik nem értenek egyet velü(n)k, hanem vannak emberséges értékeket előtérbe helyező, hangos támogatói(n)k is.
Ehhez viszont az szükséges, hogy az év összes napján képviseljük, támogassuk és kiálljunk a kisebbségek mellett. Mindezek miatt a szexuális kisebbségek problémái téma kell hogy legyenek egész évben, mert ezek is a társadalom problémái. Foglalkozni kell velük, és megoldásokat kell keresni. Tudatosítani kell a társadalomban, hogy vannak szexuális kisebbséghez tartozó emberek, melyekért ki kell állnunk az év egészében, hisz csakis így fejezhetjük ki támogatásunkat az egyenlőség mellett.
Véleményemet szeretném személyesen lezárni, azon társaimhoz szólva, akik még nem tudták felvállalni magukat.
Tudom mennyire nehéz meghallani a támogató hangokat, magam is a „szekrényben toporogtam” egy végtelenül hosszúnak tűnő ideig. Fontos, hogy tudjátok: nem vagytok egyedül egy pillanat erejére sem – rátok is gondolunk a mindennapokban, hogy holnap könnyebb legyen kiállni és kockázat nélkül felvállalni magatokat.
Borítókép: Kirsty Lee
