Jó ideje már foglalkoztat egy ellentmondás a magyar közéletben, ami főként a kormányoldalon és az őt kiszolgáló propagandagépnél észlelhető. Amikor látványról, beruházásokról, sportról van szó, mindig megjelenik a „Merjünk nagyot álmodni” mondás.. Hiszen mi merünk nagyot álmodni, és meg is csináljuk. Aztán, ha alapkutatásról van szó, amiben tényleg jók vagyunk, és ami valóban nemzeti büszkeség, akkor a rendszer ideológusai szerint meg pici ország vagyunk. A NER-elit szerint picik vagyunk komoly felfedezéseket tenni. Illés Péter írása.
Merjünk nagyot álmodni, hisz miért ne tudnánk pont mi gazdaságosan, jól, színvonalasan megrendezni egy Olimpiát. Merjünk nagyot álmodni, hiszen a vizes vb is milyen színvonalas volt. Igaz többszörösébe került, de merjünk nagyok lenni, mutassuk meg a világnak, hogy milyen ügyesek a magyarok. Rendezzünk atlétikai vb-t, építsünk hozzá világszínvonalú atlétikai stadiont.
Aztán a másik oldalon már kifejezetten kicsik merünk lenni. Hisz mi kicsik vagyunk ahhoz, hogy az MTA nagyívű kutatásokat finanszírozzon, azokon dolgozzon.
Nem véletlen, hogy az MTA-ban mindig csábulnak az alapkutatás irányába. Ott nem a kutatási eredmény fizikai megvalósítása a cél, hanem valami nagy dolog felfedezése, amire meg mint ország vagyunk picik. (Parragh László az iparkamara elnöke egy, az Azonnalinak adott interjúban.)
Kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy egy német multinál dolgozó magyar kisemberek kiharcoljanak maguknak tisztességes fizetéseket. A legfélelmetesebb a honvédelmi miniszterünk elve miszerint „kicsi a bors, de erős”. Mert ugyan létszámban és technikai felszereltségben minden környező ország köröket ver ránk, de mi azért rettentő elszántak vagyunk. Isten óvjon minket, ha ez az elv érvényesül a továbbiakban, mert a honvédségünk sokáig nem fog.
Ezt nem létszámban kell mérni…nem létszámban és nem a technikai eszközök számában. Sokszor szoktuk mondani, hogy kicsi a bors de erős. (Benkő Tibor honvédelmi miniszter egy M1 interjúban.)
Mindezt abban az országban, ami egy Neumann Jánost, egy Szent-Györgyi Albertet, egy Puskás Tivadart, egy Eötvös Lórándot vagy egy Jedlik Ányost adott a világnak. Ezt a sort napestig lehetne még sorolni.
Mi hiszünk Magyarországban, hiszünk a jövőben
Mi a Momentumban okkal gondoljuk úgy, hogy az alapkutatás nemzeti büszkeség. Ezért álltunk ki elsőként a pártok közül már tavaly nyáron az Magyar Tudomány Akadémia mellett. A NER-elittel szemben aMomentum hisz Magyarországban. Hiszünk abban, hogy a humán és társadalom tudományok is ugyanolyan fontosak, mint a természettudományok. Hiszünk abban, hogy először mi lehetünk a szoftverfejlesztő, aztán meg mi találjuk ki a terméket. Tudjuk, hogy ez lehetséges, hiszen az észtek is képesek[d] rá ma, és Széchenyiék is képesek voltak rá egykor. A víziónk egy tudásalapú ország, pozitív jövőképpel.
Azonban a jelenleg uralkodó elv szerint merjünk kicsik lenni ha fejlődésről vagy tudományról van szó, hiába adtunk számtalan tehetséges embert a világnak akik országunk jó hírnevét vitték. Merjünk kicsik lenni mikor saját állampolgáraink életszínvonaláról van szó, hiszen nem szabad húzogatni a nagy multinacionális oroszlán bajuszát, a végén még bajba kerülünk. De ha fényűzésről, rongyrázásról van szó, legyünk nagyok, hiszen mindenki minket néz.
Az egyetlen probléma ezzel, hogy bár lehet abban a másodpercben mindenki minket néz, de ahogy a vörösszőnyegen elvonuló sztárokra, ezekre a fényűző pillanatokra is csak néhány napig emlékeznek az emberek. A C-vitamin felfedezése, a számítógép feltalálása, az, hogy az orvosok műtét előtt fertőtlenítik a kezüket mind olyat adtak az embereknek, amik meghatározzák a mindennapjaink. Remélem egyszer ismét merünk nagyok lenni ott, ahol igazán fontos.
Illés Péter
