Hősünk, az egyszeri asszony éli az életét Magyarországon. Van munkája, még értelmiséginek is mondható, felelősségteljes, gyermekei vannak, még nem nyugdíjas, de már nem csitri. Nem él rosszul, de nem él jól sem. Hallgatja a híreket, olvas újságot, irodalmat. Gondolkodik. És néha ír. A nagy sikerű Tűnődés a konyhában… című írásunk pedagógus szerzője folytatja a hangos gondolkodást.
Laza augusztusi reggel, lustán figyelem az elúszó bárányfelhőket az égen. Tiszta, hétköznapi klisé, már-már unalmas. Nyár, lazulás, zöld, illatok, sok-sok fény. Már nem mozdul semmi, meleg van. Halk muzsika, Beethoven: Silence. Szeretem.
Na, jó háziasszonyként felriadok álmodozásomból, „Tenger a dolog, marok a nap!”-felkiáltással, nekikezdek a napi rutinnak. . Még akkor is, ha szegény fejem pedagógus és azt tudjuk – Ugye mindenki tudja?! – hogy a pedagógusnak a legjobb a világon, hiszen három hónap szabadsága van, tehát ráérne bambulni a lustán araszoló bárányfelhőkre. Mondjuk arra még nem jöttem rá, mások hogyan számolnak, mert az én szabim július 1-én kezdődik, és augusztus 20. után már általában bejárunk.
Vendég jön estére, vörösboros marhapörkölt lesz nokedlivel. Triplacsokis brownie a desszert. Vagy nem, esetleg tiramisu. Mindkettő? Ez már dőzs! De ennyi játékosság férjen bele a nyárba. Szóval hagyma, paprika, paradicsom az alapnak, zsíron, majd ugrik bele a pirospaprika, fürdik, pirul a hús. Hű, a szagok jók! Valami friss kell ide: Beyonce, Maroon 5.
Közben rakosgatás, hiszen festés lesz, holnap reggel 7-kor a festők – csodával határos módon tudtunk szakembert szerezni – minden a feje tetején. Kavarás, még piruljon kicsit!
A festésről jut eszembe – a tiramisut viszont el kell kezdeni, mert hűlnie kell – tavaly óta már nem csak itthon kellene festenem, hanem az iskolában is. Ilyenkor mindig jókat kuncogok, eszembe jutnak pályám elején a kötelező társadalmi munka címén végzett szombati iskolatakarítások! De akkor szocializmust írtunk, tehát nem is értem, hogy jut ilyen eszembe.
Szóval fő a kávé a piskóta áztatásához. Na, szóval nincs elég pénze a tankerületnek ebben az egyszeri országban, hogy kifesse az iskolát, hiszen sok iskola tartozik hozzá. Ilyenkor felmerül a kérdés, miért vette vissza, államilag finanszírozni, ha nincs miből? Tavaly is az elsős, ötödikes, 9-es tantermek kerültek államilag finanszírozottan festésre. A többit a testület és a szülők oldották meg. Miért is?
Tehát az igazgató, a pedagógus, a szülő, a tanuló jöjjön nyáron és fessen! Tiszta szívvel, lángolva, közmunkában, bármilyen címen, csak segítse szegény államot, amely nem tud ilyesmit finanszírozni. Ja, és természetesen ingyen, hiszen sem jutalom, sem egyéb juttatás nem jár érte. Talán a középiskolásoknak a kötelező munkát le lehetne vele tudni…. Ez is valami. Igen, a pörköltet fel kell önteni, puhulhat, ideje van, nyár van, mindenki ráér. A krémet keverem, tojás, mascarpone, kevés cukor. Jaj, csak a sárgája kell, újrakezdés.
Nem akarok az iskolában festeni! Ilyen egyszerű. Ezért berzenkedem, a tojást is ezért rontottam el. Nyugi, nyár van! Lazíts! Lazítok! Nem értem, mikor szorult meg ennyire szegény állam, hogy nem tudja vállalt feladatát teljesíteni. Miért vett át minden iskolát, ha nem tudja őket rendben tartani? Állagromlás előidézése címén? Milyen indokkal kell nekünk elvégezni ezeket a karbantartási munkákat? Szeretetből, lojalitásból, becsületből, lelkesedésből? Hogy ezeket kiváltsuk egy dolgozóból, nagyon sok kell, de minimum megbecsülés, tisztelet, empátia, és megfelelő fizetés. Na, most szépen, sorban letesszük, piskótával kezdünk, nyami, hol a tál? Megvan! Nem értek hozzá! Mármint a festéshez! Nem is akarok!
Ráadásul ez, ha szakember csinálná, milliós tétel, egy iskolára számítva. Hát igen, ha ezt nem csinálja az állam, jól tud spórolni. De hova forgatódik vissza a megspórolt pénz? Mert azt nem is feltételezem, hogy ennek az állami finanszírozásnak nem volt pénzügyi alapja. Hopp, egy piskóta eltörött, nem baj, nem látszik a krémben. Sajnos, nem a jutalmazásomra, pedagógusnapi jutalmamra esetleg, sem a túlóráimra, sem a helyettesítésemre, sem cafetériámra, sem Erzsébet utalványra, sem ebédhozzájárulásra, sem ruhapénz, könyvpénz bármi, ami segíteni, mert ez azóta nincs, mióta az állam finanszíroz engem. Mert az állam úgy megemelte a fizetéseket, hogy nekem erre nincs szükségem. Mondjuk erről engem nem kérdeztek meg. És miért kérnek tőlem újabb és újabb munkákat, miért adnak újabb és újabb feladatokat, hogy csináljam meg pluszban, miért várják el tőlem, hogy a munkaidőmön túl is dolgozzam? Nem értem!
A pörkölt fő, később felöntöm jóféle vörösborral, kakaószórás a krém tetejére, ugrik a hűtőbe. A nokedli ráér délután. A gép csak fél hatkor száll le.
Szóval nem motiváltak a festésre, ógok-mógok magamban tovább, de nyár van, lazulni kell! Mert a tanítást is már becsületből, a gyerekek és a szülők iránti tiszteletből, a tudomány iránti olthatatlan kíváncsiságból végzem maximális erőbedobással, hiszen már azt se honorálja az állam, ha valaki jobban, többet dolgozik. Azért ez nem ördögtől való igény, minden szférában van, ahol értékes munkát végeznek, és megtisztelik a dolgozót. Ja, hogy én lehet, hogy nem vagyok megtisztelve az állam által? Tényleg.
Szóval nem akarok festeni az állam helyett, más munkáját végezve, annak az államnak spórolva, aki nem jó gazda módon gondoskodik az oktatásról. Mehet a Coldplay és valószínűleg lesz brownie is…
