Már óvodában is

Már óvodában is megmenthettem volna én a királylányt

Szerző: | 2020 aug 19. | Blog

Sokan állítják, hogy a jelenleg magyar társadalom nincsen felkészülve eléggé a melegek elfogadására és a gyerekekre is rossz hatást gyakorolhatnak, hogyha nem csak születésekor meghatározott nemükkel (ciszneműekkel) azonosuló hetero házas keresztény férfiakat és nőket látnak. De miért ilyen a társadalmunk? Hány éves kortól vannak felkészülve a gyerekek a nem csak cisznemű hetero emberekre? És miért lehet olyan nehéz már gyermekkorban is az LMBTQ+ közösség tagjainak a társadalomhoz tartozónak érezni magukat? Vikor Janka bejegyzése.

A jelenlegi blogposzt gondolatát egy nekem feltett kérdés indította el bennem, ami úgy hangzott: „Nem volt neked furcsa gyerekként, hogy a mesékben mindig a királyfi menti meg a királylányt és nincsenek királyfik, akik királyfikat mentenek meg. Vagy királylányok, akik másik királylányokat?”

Előtte ez a kérdés soha nem merült fel bennem, de a válasz mégis egyértelmű volt a számomra. Én mindig a királyfi voltam a mesékben, és nem azért, mert kisfiú szerettem volna lenni, hanem mert soha sem gondoltam, hogy én egy olyan királylány lennék, aki egy királyfit vár.

Az első mese, amiben igazán tudtam azonosulni egy szereplővel, egy olyan lányról szólt, aki megmentette a királyfit, de nem szeretett volna tőle semmi többet, helyette viszont összebarátkozott a sárkánnyal.

Ez előtt a kérdés felvetés előtt is találkoztam már olyan pályázati kiírással, hogy alkossunk LMBTQ+ szereplőkkel játszódó meséket. Ezeket a kezdeményezéseket viszont sokan úgy támadták, hogy a gyermekek védelmeként tüntetik ezt fel. Attól tartanak, hogy ezektől a történetektől lesznek melegek, transzok vagy más nemi vagy szexuális kisebbséghez tartozóak a gyerekek.

Szerintem — ahogy én is egy csomó hetero mesét hallgattam végig, mégsem lettem hetero — úgy a hetero gyerekek nemi identitását vagy szexuális orientációját sem fogja befolyásolni egy-egy olyan mese, ahol két királyfi, vagy királylány van. Én viszont csak a heterok által heterók számára írt, azaz heteronormatív meséket hallgatva mindig kívülállónak és összezavarodottnak éreztem magam. Hiába tudtam valahol mindig is, hogy nekem mások tetszenek, mint akinek a mesék szerint kellene, nem mertem ezt felvállalni, magamat éreztem rossznak, hibásnak.

De vajon mi a helyzet, a többi gyerekkel ők hogyan állnak egy melegekről szóló meséhez? Mennyire velünk született dolog, hogy ítélkezünk, furcsa szemmel nézünk azokra, akik mások, mint a többség? Fel tudnánk-e nevelni egy olyan generációt, ami elfogadja a sokszínűséget? Jó út lehet-e ebben a meséken keresztül való érzékenyítés?

Elsőként fontos leszögezni, hogy az érzékenyítés nem átnevelés. Ezeknek a meséknek nem az a céljuk, hogy a hetero gyerekek melegek legyenek, hanem, hogy a meleg gyerekek egy olyan világban nőhessenek fel, ahol elfogadják őket. Mint minden mesekönyv megjelenése előtt ezeket a könyveket is átolvassák szakemberek, gyermekpszichológusok, szerkesztők, lektorok… Nem lesznek károsabbak a társadalomra, mint akármelyik másik mese. Ezeknek a meséknek sem kell szexuális jellegűbbnek lenniük, mint más meséknek. És nem is lehetnek, mivel mesékről beszélünk. A gyerekekhez a saját szintjükön kell, hogy szóljanak.

De vannak már ilyen mesék Magyarországon? Mit tehetnek a szülők, hogy akár mesekönyvek nélkül is érzékenyítsék a gyerekeket?

Ma Magyarországon nagyon korlátozott számban érhetőek el az LMBTQ+ szereplőket tartalmazó mesék. Ezek főleg online és angol nyelven szerezhetőek csak be. De így is van lehetőség arra, hogy a szexuális és a nemi kisebbségek is szerepet kaphassanak egy-egy történetben. Biztosan hallottatok már a fejből mesékről. Kicsiként mindig azokat szerettem a legjobban. Mikor a mesélő fejből találja ki a történetet és adott esetben a kis hallgató segíthet benne, instrukciókat adhat neki. Ezekben a mesékben én személy szerint is szerepelhettem akár és belefűzhettem a mesélő mondanivalójába a saját gondolataimat is. Megmondhattam, hogy melyik szereplő mit is csináljon. Ilyen módon, ezekben a mesékben tehát akár egy-egy hercegnő és királylány vagy herceg és királyfi is megmenthetik egymást.

És mi a helyzet az idősebb generációkkal? Rájuk vajon milyen hatást gyakorolnak az LMBTQ+ tartalmak? Hogyan vélekednek a többségi társadalomban felnövő gyerekek az LMBTQ+ közösséghez tartozókról? És az LMBTQ+ közösséghez tartozó fiataloknak ki segíthet, hogy elfogadó társadalomban nőhessenek fel? Milyen módon kaphat helyet az érzékenyítés és az LMBTQ+ tartalmak a tanórákon?  

A melegségről alapvetően szinte minden diák hallott már, így ez is az életük része, akármilyen módon is vélekednek róla. Ennek a témának a tabusítása és a hallgatás, titkolózás róla az információhiány miatt, sok tanulóból ellenszenvet vagy félelmet válthat ki az LMBTQ+ közösség tagjai iránt.

A személyiségfejlődés jelentős szakasza a nemi identitás és orientáció kialakulása. Életre szóló tévhitek, traumák, rossz döntések sorozata előzhető meg egy elfogadó, nyitott, őszinte közegben való felnevelkedéssel. Az iskolai érzékenyítő programok alapvető feladata, hogy egy ilyen biztonságos és elfogadó környezetet teremtsenek az LMBTQ+ közösséghez tartozó fiatalok számára. A tanulók testközelből ismerhetik meg ezeken a foglalkozásokon, személyes történeteken és érzékenyítő gyakorlatokon keresztül, a kisebbség nehézségeit, amelyekkel egy meleg, leszbikus, transznemű vagy egy biszexuális személy a mindennapjaiban szembetalálhatja magát. Ezen felül a jogi különbségekről és a kisebbségek elfogadásának fontosságáról is hallhatnak, kérdezhetnek.

Az oktatási intézményekben is megjelenhetnek az érzékenyítés elemei szinte akármelyik órán. Például: Irodalomban Szappho, Shakespeare, Baudleaire, Virginia Woolf, Oscar Wilde vagy Thomas Mann életrajza vagy művei kapcsán. Fontos volna nem úgy elmismásolni a dolgokat ilyenkor, hogy „nagyon jó barátok voltak”, a diákok többsége úgyis tudja, miről beszélnek ilyenkor a tanárok. De ezzel csak ráerősítenek a tabusításra. Nyelvtanban a nemekre jellemző verbális és nonverbális kommunikációval kapcsolatban. Idegen nyelvekben például a he/she/they kifejezésekkel való foglalkozás kapcsán. Történelem órán az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata vagy a Holokauszt (melegek deportálása) kapcsán. Vagy testnevelés órán is akár, az egyéni és nem nemek szerinti követelményrendszer kapcsán vagy vegyes csapatjátékokkal és a nem fiú-lány leosztás preferálásával.

De kiket érintenek egy iskolai környezetben ezek a problémák?

Sok tanár szintén nem meri felvállalni szexuális orientációját, pedig a közösséghez tartozó tanulóknak szükségük lenne az ilyen példákra. Csakúgy, mint a fiatalok, ők is tarthatnak kollégáik és esetleg még a diákjaik ítélkezésétől. Sőt, még az állásukat is veszélyben érezhetik, ezért inkább titkolóznak szexuális orientációjukról.

Az LMBTQ+ fiatalokon túl olyan fiatalok is vannak, akiket azonos nemű párok nevelnek, őket is érheti az iskolában hátrányos megkülönböztetés és bullying (a gyerekek szándékos, szisztematikus, hosszabb időn át tartó megfélemlítése, zaklatása). Fontos, hogy ezek felé a szülők és diákok felé is érzékenyítsék mind az oktatási intézményben dolgozókat, mind pedig a tanulókat.

De talán a transznemű, azaz a születéskori nemüktől eltérő nemi identitású embereket éri a leggyakrabban a bullying. Fontos, hogy ezeknek a programoknak a segítségével fel lehet készíteni a diákokat és a tanárokat, hogy ha egy tanuló mondjuk transzneműként előbújik, akkor erre hogyan reagáljanak jól, hogyan viselkedjenek vele úgy, hogy továbbra is az iskolai közösség tagjának érezhesse magát.

Tehát valóban szükségünk van a LMBTQ+ tartamú mesékre és az iskolai érzékenyítésre?

Egy szóval: Igen. Mivel így teremthetjük meg az LMBTQ+ közösség tagjai számára azt a közeget, ahol nekik sem nehezebb az átlagnál felnőni és kevesebbszer vonják majd őket és ők is saját magukat kétségbe.

Vikor Janka

Címkék: LMBTQ+ | pride

Ajánló

Ott vagyunk már?

Ott vagyunk már?

A kultúra összeköt, gondolnánk, de a Fidesz által generált kultúrharc az elmúlt hetekben szintet...

bővebben
X