Lelakatoltuk az alsózsolcai akku-feldolgozót

Szerző: | szept 5, 2023 | Magyarország

Lőcsei Lajos, a Momentum országgyűlési képviselője és Stummer János, a Momentum politikusa lakattal zárták el az alsózsolcai akku-feldolgozó üzemet, mivel azt egy védett vízbázis fölött tervezik elhelyezni.

Szijjártó Péter a múlt héten jelentette be, hogy a tervek szerint évi szinten tízezer tonna kapacitású akkumulátor-feldolgozót akarnak Alsózsolcára telepíteni.

A Momentum politikusai most a környezetszennyező gyár ellen tiltakozva lelakatolták az üzem kapuját és “Alsózsolca nem kér az akkumulátor-feldolgozó üzemből” feliratú táblát helyeztek ki rá.

Az akcióról szóló bejegyzésében Stummer János azt írja:

„A kormány adott arra 4,7 milliárdot a közös kasszából, hogy itt, ennek a falunak a határában dolgozzák fel az akkumulátor-lázálmuknak a mindenféle szemetét. Az alsózsolcaiakat persze nem tájékoztatta előre senki, belehazudtak a szemükbe, múlt csütörtökön pedig érdemi válaszok helyett csak pogácsát és üdítőt kaptak. Alsózsolca nem kér ebből az akkumulátor-feldolgozó üzemből! Titkolózás és sumákolás helyett nyilvánosságot, tiszta és egyenes beszédet követelünk!”

Az üzem lelakatolását követően Lőcsei és Stummer a feldolgozóval kapcsolatos közmeghallgatáson is részt vesznek.

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest