Közvetlen uniós forrásokat a városoknak!

Szerző: | szept 10, 2020 | Média

Az Európai Parlament bizottsága elfogadta Cseh Katalin EP-képviselő Budapest Brüsszeli Képviseletével közösen kidolgozott módosító javaslatát, mely szerint az EU-s pénzek elköltésébe az önkormányzatokat is be kell vonni.

Ennek értelmében a koronavírus-járvány utáni helyreállítási forrásokkal kapcsolatos, úgynevezett „React EU-pénzek” csak úgy lesznek elkölthetők, ha a döntéshozatali folyamatba a kormányok bevonják a helyi önkormányzatokat, a civil szervezeteket és a szakszervezeteket is.

Cseh Katalin elmondta: „Mindez technikailag azt jelenti, hogy követelésünk a szabad városok EU-s forrásokba való bevonásáról közös bizottsági módosítóként kerül majd a plenáris ülés elé. Ott pedig, látva a mai szavazati arányokat, jó eséllyel el is fogadják majd.”

Az EP-képviselő az ATV Magyarország Start vendégeként bővebben is beszélt erről a komoly sikerről.

Nézd meg a teljes beszélgetést!

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest