Körömi Attila képviselőjelölt – Baranya 02. OEVK

Körömi Attila vagyok, a Momentum Mozgalom képviselőjelöltje. Pécsett, Meszesen élek. 2010 szeptembere óta kereskedelmi szakmai tanárként dolgozom.

1990-től a Fidesz tagjaként legjobb tudásom szerint, becsülettel szolgáltam a közjót. 1998 és 2006 között országgyűlési képviselő voltam. Tizennégy évvel ezelőtt – még 2004-ben – hagytam ott a Fideszt, hiszen közelről láttam, miként dobta el elveit, a polgári Magyarországról hirdetett nézeteit. 2004 és 2006 között független képviselőként tettem a dolgom. 2006-ban tiszta kézzel és tiszta lelkiismerettel léptem ki a politikából és helyezkedtem el saját erőmből.

2006-tól nem politizáltam, nem vettem részt a közéletben. 2017 elején én is felfigyeltem a Momentum Mozgalomra. Politikai kultúraváltást hirdettek meg, melynek értelme, hogy a megváltozott világban nem az számít, hogy valaki jobb- vagy baloldali. Fontosabb, hogy hiteles, tisztességes, jó ügyeket kitartóan képviselő ember legyen. Ezzel az újszerű gondolkodással én is azonosulni tudtam, ezért a Momentumon keresztül ismét bekapcsolódtam a közéletbe.

Hiszek a kulturált párbeszédben, a felelősséggel önállóan cselekvő polgárban. Tudom, hogy ezek az értékek ott vannak a konzervatívokban, baloldaliakban, zöldekben, liberálisokban. Ezért hiszem, hogy van remény a polgári Magyarország életre hívására.

A Momentum olyan társadalmat épít, melyet a közös célok tartanak össze. Senkit sem hagyunk magára. Teszünk azért, hogy sikeres magyarnak érezhessük magunkat, hogy bárkinek legyen esélye kiemelkedni.

Pécs sok arcát ismerem: éltem Vasason, Kertvárosban, Patacson, most Meszesen lakom, és Uránvárost is jól ismerem. Tudom, hogy sokkal jobb, komfortosabb lehet az élet Pécsett. Gyökeres megújulásra, tökéletesen átlátható gazdálkodásra és becsületes döntéshozókra van szükség. A jó és tiszta arcát mutató Pécs a térség javát is szolgálja.

Már említettem: szakiskolai tanár vagyok, osztályfőnök. Mindennapi munkám során tapasztalom, hogy az oktatás, az egészségügy, a lakhatás és a szegénység enyhítése égető fontosságú ügyek, de a Momentum javaslatai a társadalom egésze számára gyógyírt jelenthetnek.

A választókerületben megoldásra váró feladatok közül a következőket emelem ki:

  • a vállalkozói virtus megerősítése a programunkban vállaltak alapján;
  • az igényeket követő rugalmas közösségi közlekedés kialakítása a falvak és Pécs között;
  • az M60-as autópálya Pécs és az Ormánság érdekei szerinti folytatása;
  • a volt tüzér-laktanya és a Karolina külfejtés áldatlan állapotainak felszámolása;
  • az uránbánya visszahagyott területeire az ott élőkkel egyeztetett megoldás megtalálása;
  • Pécs keleti városrészének rehabilitációja – tenni is érte, nem csak beszélni róla.

A választókerület 18 települést foglal magába. A térség nehéz helyzetéből Komló, Pécs, Kozármisleny és a környékbeli falvak csak közösen, őszinte együttműködéssel lábalhatnak ki.

1990 és 2006 között határozottan felléptem az MSZP és a Fidesz korrupciógyanús ügyeivel szemben. Magyarország legfőbb bajának változatlanul a mérhetetlen korrupciót tartom, mellyel korábbi küzdelmeim alapján ma is hitelesen szállok szembe.

Kérem, figyeljenek a közéletre, készüljenek a szavazásra! Kísérjék figyelemmel, és ha tehetik, támogassák munkánkat. Minden vélemény számít: írjanak emailt, keressenek és üzenjenek a Facebook-on!

Körömi Attila
Facebook | E-mail

Momentum Mozgalom © 2018. Minden jog fenntartva