Kivestéztük az új Nemzeti Alaptantervet. Az oktatási szakpolitikai csoportunk írása következik.
1. Értékek és a megvalósítás szembenállása
Az új Nemzeti Alaptanterv tervezetét kettősség jellemzi. Üdvözöljük, hogy a dokumentum 1. pontja alapelvként emeli ki a differenciált, minél inkább személyre szabott nevelést és oktatást, valamint hogy elvárásként fogalmazza meg a
hozzáférési egyenlőséget, illetve a méltányosság elvére épülő támogatást (fejlesztő értékelés, nevelési-oktatási szakaszok közötti átmenetek, támogató szakemberek jelenléte). Azonban az alapelvekhez társított eszközök sajnos az eddig megszokott központosító, előíró szabályozás fenntartását vetítik előre, beletörődve abba, hogy a tartalmi szabályozás és ennek részeként a Nemzeti Alaptanterv alapjaiban történő megváltoztatása nélkül aligha sikerül választ adni az oktatási rendszer érintettjeinek fő problémáira: nem lesz kisebb a leterheltség, nagyobb az autonómia, nem valósul meg a személyre szabottság és a méltányosság sem).
A Nemzeti Alaptanterv centralizáló jellege számos helyen kerül konfliktusba a dokumentum elején kifejtett értékekkel és alapelvekkel, hiszen továbbra is kötött tárgystruktúra, kötelező óraszámok, kötelező kerettantervek lesznek, illetve a szabadon tervezhető órakeret továbbra is 10% körül marad. Így a szakmai autonómia továbbra is korlátozott, ráadásul a diákok óraszámai sem csökkennek jelentősen.
A Momentum javasolja, hogy a NAT a jelenlegi, részletes tananyaglistákat, tantárgyi és óraszámbeli bontást és követelményrendszereket tartalmazó dokumentum helyett legyen fejlesztési feladatokat tartalmazó magtanterv.
A fejlesztési feladatok az iskolákkal és a pedagógusokkal szembeni elvárásként megadnák, hogy a diákokat milyen átfogóbb területeken kell fejleszteni, ám az ehhez szükséges tartalmi elemek kijelölését meghagynák az iskolák és pedagógusok hatáskörében. A részletesebb tananyag összeállítása során az iskoláknak több lehetősége adódna arra, hogy a tanulókra szabhassák a követelményeket, hiszen a fejlesztési feladatok nem csak egyféle módon és egyféle tananyaggal lesznek teljesíthetők. Ezen kívül a magtantervben foglalt célok és feladatok teljesítése nem emésztheti fel a tanítási-tanulási idő közel 100 százalékát, hanem teret kell hagynia a személyre szabott fejlesztés feladatainak.
2. Kötelező kerettantervek, kötelező tantárgystruktúra
A Nemzeti Alaptanterv tervezetének 1.6. pontja kifejti “a Nemzeti Alaptanterv, a kerettantervek és a helyi tanterv” viszonyát. A kerettantervek – ahogy jelenleg is – pedagógiai ciklusonként és iskolatípusonként a Nemzeti Alaptanterv alapján készülnének, tovább részletezve az egyes tantárgyak ismereteit, műveltségi tartalmait a kötött tantárgystruktúra mentén. Ezek közül kell majd kötelezően kiválasztania az iskoláknak a rájuk vonatkozót, ezen a téren is konzerválva a jelenlegi rendszert, melyben az iskolák a kötelezően előírt tárgyakat, kötelező óraszámban és központilag előírt tartalommal oktatják. Hasonlóan előíró, poroszos szemléletet tükröz az, hogy a témahetek, projektek száma is a Nemzeti Alaptanterv része, még ha csak ajánlásként is. Ezen okoknál fogva kimondható, hogy a tervezet az iskolák szakmai autonómiáját csorbítja (fenntartva a jelenlegi szintet), az egyénre szabott oktatást pedig lehetetlenné teszi.
A Momentum javasolja a kötelező kerettantervek eltörlését, továbbá azt, hogy kerüljön ki a tervezetből, hogy csak az akkreditált kerettantervek alapján készíthető helyi tanterv.
Teret kell adni az innovációnak, a helyi tanterveknek, ám fontos, hogy ezeket csak a Nemzeti Alaptanterv kimeneti követelményeivel kelljen összevetni. Ez ugyanakkor önmagában nem elégséges, szükséges a tantárgyi kötöttségek feloldása is.
Javasoljuk azt is, hogy a tantárgyak megnevezései, óraszámai kerüljenek ki a Nemzeti Alaptantervből, tantárgyak helyett tanulási területek szerinti bontásban legyenek meghatározva a fejlesztési feladatok.
A Momentum szerint legyen az iskolai autonómia része, hogy az intézmények meghatározzák azokat az eszközöket, amelyekkel a magtanterv céljait meg kívánják valósítani (legyen ez akár a jelenlegitől eltérő tárgystruktúra, projektalapú oktatás stb.). Az államnak nem feladata, és kimondottan káros is, ha mindenki számára kötelezően előírja, hogyan tanítson, hiszen ez lehetetlenné teszi a helyi igényekhez való igazodást, a valódi differenciálást. Természetesen, ha egy iskola meg szeretné tartani a jelenlegi tantárgystruktúrát (akár, mert egy erre épülő mintatantervet választ, vagy a jelenlegi tárgyakkal operáló, innovatív helyi tantervet dolgoz ki), annak meg kell adni erre a lehetőséget, de kötelezni nem kell rá senkit.
A kötelező kerettantervek és a kötelező óraszámok eltörlése nem az iskolák magukra hagyását kell, hogy jelentse. Támogató célzattal készülhetnek választható mintatantervek a különböző iskolatípusok számára, ám ezeket figyelmen kívül lehetne hagyni abban az esetben, ha egy iskolánál van kapacitás saját, alternatív helyi tanterv kidol-
gozására. (A tartalmi szabályozás megújításáról bővebben írtunk programunkban.)
3. Diákközpontúság és méltányosság
Egy méltányossági szempontokat szem előtt tartó oktatási rendszerben szerintünk elengedhetetlen, hogy az egy osztályban tanuló, de eltérő képességű, érdeklődésű, így más nevelési-oktatási szükségletű tanulók is elsajátíthassák ugyanazokat az alapvető, a Nemzeti Alaptanterv eredménycéljaiban rögzített készségeket, ismereteket és kompetenciákat. Ennek fő feltétele az olyan differenciáló pedagógiai módszerek alkalmazása, mint a rugalmas tanulásszervezés, a tanulók közti differenciált célkijelölés, az eltérő módszerek használata a feladatok megfogalmazása és az értékelés során, vagy a tanulók képességei szerint meghatározott tananyag, haladá-
si ütem használata.
A Nemzeti Alaptanterv a jelenlegi, frontális, a tanár tudására épülő pedagógusszerep helyett célkitűzésében egy fejlesztő szemléletű szerepet határoz meg, melynek alapja az egyéni különbségekre való fokozott figyelem, a differenciálás, a tanulók eltérő ütemű fejlődésének figyelembevétele. A gyakorlati megvalósítás azonban jelentős akadályokba ütközik, hiszen már a Nemzeti Alaptanterv által előírt kötelező tananyag mennyisége és jellege is ellentmond ezeknek az alapelveknek. A személyre szabott oktatás legnagyobb gátja a tanítás tartalmának részletes előírása, mellyel a tanítási idő egészét lefedve nem hagynak lehetőséget az eltérő érdeklődésű/képességű gyerekek közti különbségek figyelembevételére. Sőt, a szakképzésben tanulókat egyenesen kizárják a “nemzeti műveltségből” azzal, hogy
a Nemzeti Alaptanterv a szűk, mindenki számára közös fejlesztési feladatokat és célokat tartalmazó magtanterv helyett egy középfokon elsősorban gimnazistákra szabott dokumentum.
A magtantervi koncepció, a kötelező kerettantervek és a kötött tantárgystruktúra eltörlése erre a problémára is választ adhat, kiemelve, mindez sokkal nagyobb módszertani rugalmasságot, kreativitást igényel a tanároktól, mint amennyi jelenleg általános. Ebből adódóan ez magával vonzza a pedagógusképzés gyökeres átalakításának szükségességét is, hogy hangsúlyossá váljanak a nem frontális pedagógiai módszerek, a gyakorlatközpontúság, a differenciált oktatási és az egyéni fejlesztési technikák, a digitalizáció, a személyiségfejlesztés és a konfliktuskezelés.
A pályán lévő pedagógusok számára legyenek elérhetőek olyan továbbképzési programok, melyek egy egész tantestületet érintenek, így biztosítva, hogy egy adott intézményen belül könnyen átkerüljenek a gyakorlatba a tanult módszerek.
A pedagógusok megnövekedett terheinek csökkentésére javasoljuk a pedagógusok kötelező óraszámainak csökkentését és a pedagógiai asszisztensi rendszer kiterjesztését: épüljön be pl. a pedagógusképzésbe a tanári asszisztensként való gyakorlatszerzés is. (A pedagógiai pálya vonzóbbá tételéről bővebben írtunk
programunkban.)
4. A felsőoktatáshoz való hozzáférés szűkülése
Külön figyelemre méltó, hogy a minden részletében előíró Nemzeti Alaptantervbe bekerültek olyan elemek is, melyekkel a kormányzat beismeri, hogy az általa létrehozott közoktatás nem készít fel a felsőoktatásra, tehát egyetemre menni is csak annak lesz esélye, aki megteheti, aki például magántanárhoz jár. A Nemzeti Alap-
tanterv szerint B1 szinten (alapfok) kell tudni elsajátítani az első idegen nyelvet a középiskola végére, ugyanakkor a felsőoktatásba való bekerülés feltétele hamarosan a B2 szintű (középfokú) nyelvvizsga vagy emelt szintű érettségi lesz (amelynek a követelményei szintén meghaladják a B1 szintet).
Javasoljuk a nyelvvizsgafeltétel azonnali eltörlését és hosszú távon az érettségi és a felvételi követelmények közelítését, hogy minél több diáknak legyen esélye továbbtanulni.
(A felsőoktatáshoz való hozzáférés bővítéséről bővebben a programunkban itt írtunk.)
5. A dikákok teljesítményének mérése, értékelése
A mérés-értékelés és visszajelzés rendszerével foglalkozó 1.5. pont komplex és sok szempontból újító, a gyerekek első két évfolyamon való szöveges értékelése mellett további, az értékelések személyre szabása felé mutató javaslatot is találunk. Ugyanakkor a kötött tartalmi szabályozás és a magyar közoktatás állapota nem segíti a megvalósítását. Mivel itt a többi témához képest kevésbé előíró a Nemzeti Alaptanterv, tehát csak ajánlásokat fogalmaz meg, ezért nagy az esély, hogy hosszú ideig semmi nem fog javulni a gyakorlatban ezen a téren.
A megoldást természetesen nem az jelentené, hogy szigorúan előírunk megvalósíthatatlan célokat. Az alapvetés itt is a kerettantervi rendszer eltörlése és az iskolák szakmai autonómiájának helyreállítása lenne, hiszen a jelenlegi túlzsúfolt tantervek mellett lehetetlen egy pedagógusnak elég időt szakítania az egyéni értékelésekre. Ezen kívül a mérés-értékelés rendszerének megújításához az előző pontban kifejtettekhez hasonlóan szükség lenne a tanárok differenciált oktatásra való felkészítésére, amelyet a jelenlegi továbbképzési rendszer egyáltalán nem segít elő. Szükséges továbbá az együttműködés erősítése a tantestület tagjai között, amelyet az elképesztő óraterhelések nagyon megnehezítenek. A pedagógusképzés és a továbbképzési rendszer megújítása mellett a megoldást itt szintén a pedagógiai asszisztensek bevonása jelenthetné. A digitális tanulási platformok megjelenése szintén lehetőséget ad a diákoknak szóló visszajelzések, értékelések személyre szabására, de ezek alkalmazására a közoktatás egyre szűkülő forrásai jelenleg nem biztosítanak lehetőséget.
6. Diákterhelés és szabad órakeret
A tervezet 1.6. pontja szerint a “ Nemzeti Alaptanterv elvárt eredménycéljait kötelező tartalommal meg nem határozó időkeret az egyes tantárgyak óraszámának emelésére, a szabadon választható tantárgyakra, valamint a differenciált nevelés oktatás céljaira használható fel”. Tehát az iskola csak a szabad órakeret terhére emelhet be a tantervébe kerettanterven kívüli tartalmat (pl. projektnapok), de egyúttal ezt a keretet kell használniuk az emelt szintű órák, az extrakurrikuláris foglalkozások és a differenciáláshoz elengedhetetlen, diákra szabott fejlesztési feladatok el-
végzésére is. Ez a szabad órakeret mindössze az évfolyamonkénti heti óraszámok kb. 10 százaléka (a gyakorlatban heti 2–3 óra, ennél több csak az érettségire való felkészülés során van 11–12. évfolyamon), ami teljesen ellehetetleníti az innovációt, a tanítási-tanulási folyamatok személyre, de még közösségre szabását is. Összes-
ségében a diákok leterheltségén sem változtat sokat a tervezet, hiszen a maximális óraszámok szinte megegyeznek a mostani óraszámokkal. A maximumba ugyan beleszámít az előbb említett 10%-os szabad órakeret, ám mivel az iskolák ebben a pár órában tudják majd csak megtartani a szabadon választható tárgyakat, a fakultáció-
kat stb., ezért nem valószínű, hogy üresen marad majd a plusz keret.
7. Szakképzés
A szakképzés leépítését a Nemzeti Alaptanterv tervezete is megerősíti. Az előírások még szigorúbbak a szakgimnazisták számára, mint a “hagyományos” gimnáziumban tanulók esetén. Továbbra is központilag írják elő, hogy melyik szakterületen melyik természettudományos tantárgy tanulása kötelező, ezzel számos felsőoktatási terület elől elzárva a szakgimnazistákat. Ezt a Nemzeti Alaptanterv az 1.7.10. pontban a szakgimnáziumi nevelés-oktatás definiálásával is megerősíti, mely szerint ezek az intézmények szakirányú továbbtanulásra készítenek fel.
A szakgimnáziumok diákjainak meg kell adni a lehetőséget teljes értékű érettségi megszerzésére, minden ezzel ellentétes pontot törölni javaslunk.
8. Természettudományos oktatás
Egy ország jövője nagymértékben függ attól, hogy mennyire képes helytállni a változó világ kihívásaival szemben. Ehhez jól képzett kutatókra, mérnökökre, orvosokra van szükség. Bár a szakemberek képzése az egyetemeken zajlik, masszív általános és középiskolai alapozás nélkül a pályát választók száma elenyészik, s a hallgatóknak az egyetemeken való előmenetele is egyre nehezebbé válik. Miközben a Nemzeti Alaptanterv tervezete hangsúlyozza a természettudományos oktatás fontosságát, addig a tárgyi tartalmak szintjén az elmúlt 20–25 évre jellemző módon
ismét több lépéssel háttérbe szorulnak a természettudományok.
A tervezet szerint az általános iskolák 7–8. osztályában választható lenne a biológia, a kémia, valamint a fizika integrált oktatása.
Jelen formájában az elképzelés a legkevésbé sem előremutató vagy jól kiérlelt koncepcióra épülő, hanem sokkal inkább a tanárhiány problémáját érintő tűzoltás, a gondok szőnyeg alá söprése.
Az olyan településeken és iskolákban, ahol már az utóbbi években is gondot jelentett a kémia- vagy fizikaórák tanárokkal való ellátása, valószínűleg nagyobb eséllyel élnek majd az integráció lehetőségével. Így ezekben az intézményekben középtávon biztosan olyan tanárok tanítják majd a tárgyat, akiknek nincs meg hozzá a megfelelő
képzettségük.
Ez a fajta elképzelés tehát hozzájárul majd a természettudományos oktatás minőségbeli különbségeihez, a tanulmányi előmenetelekre való hatáson keresztül pedig tovább növeli majd a társadalmi különbségeket is.
A tervezet szerint úgy kellene elmozdulni az integrált természettudományos oktatás irányába, hogy annak a feltételei a legkevésbé sem adottak Magyarországon. Sem a tanárképzés nincs felkészülve a helyzetre, sem a technikusok létszáma, sem az infrastrukturális tényezők nem kielégítőek. Kiemelt szerep jut a NAT-tervezetben a modern típusú, így tanulókísérletekkel és kísérlettervezéssel járó, infokommunikációs eszközökkel támogatott tanításnak. Az ország iskoláinak jelentős hányadában azonban erre semmilyen formában nincs lehetőség most, és a következő években sem lesz, olyan súlyos a lemaradás e téren. Ezen kívül, tekintettel a természettudományok csökkenő arányára az óraszámokon belül, illetve arra, hogy az egyébként nagyobb szerephez jutó fakultációs órák szervezése is iskolánként változó és olykor esetleges, rendkívül félő, hogy már a középszintű érettségire való felkészülés is csak magánórák keretén belül lesz kivitelezhető, még inkább szűkítve a természettudományos irányban továbbtanulók arányát.
A Momentum szerint nagy hangsúlyt kell fektetni a természettudományos képzésre már a köznevelésben is.
A pedagóguspálya anyagi és szellemi megbecsültségét visszaállítva biztosítani kell azt, hogy elegendő, megfelelően képzett természettudományos tanár legyen a magyar oktatásban. Ezzel párhuzamosan óriási fejlesztéseket kell végezni az iskolák felszereltségét, valamint egyéb személyi feltételeket illetően. Ha ezek már adottak, akkor a kerettantervek eltörlésével az intézmények egyéni hatáskörben dönthetnének a hagyományos típusú vagy az integrált természettudományos oktatás folytatásáról anélkül, hogy ezzel a jelenlegi tervezet mintájára a társadalmi különbségeket segítenék elő.
Mindenki számára biztosítani kell a lehetőséget, hogy a továbbtanuláshoz szükséges képességeket és tudást a közoktatási rendszeren belül tudja elsajátítani.
9. Valós társadalmi párbeszédet
A jelenlegi kormányzat mindenütt, így az oktatáspolitikában is mindent a politikai céloknak alárendelve, kizárólag a kormánybarát szervezetek véleményét kikérve jár el. Magukat felelősségteljesnek tartó döntéshozóktól ez elfogadhatatlan, és pont azokat hagyják ezzel cserben, akiknek a mindennapjaira legnagyobb hatással vannak. Szerintünk az oktatáspolitikai döntéseknek integrálniuk kell az érdekelt csoportok szakmai javaslatait (például kutatók, szakértők, országos vagy legalább regionális lefedettségű pedagógus-, szülői és diákszervezetek, hallgatói érdekképviselet stb.).
Olyan oktatásirányítást kell kialakítani, amely az érintettek és a politikai vezetés inputjait szintetizálva, szakmailag is alátámasztott konszenzusra törekedve, átláthatóan alakítja az oktatás rendszerét.
Az irányító intézmény egyeztetési kötelezettségét jogszabályba kell foglalni, a szakmai szempontoknak pedig az egyeztetési folyamatok egészét végig kell kísérniük. Az egyeztetési gyakorlatot ki kell mozdítani a jelenlegi, pusztán formális jellegéből, és úgy kell megvalósítani, hogy az valóban nyitott legyen az érintettek és a szakértők javaslatainak befogadására (pl. reális véleményezési határidőket biztosítva).
