Idén többször foglalkozott a magyar sajtó is azzal, hogy megcsappant Putyin népszerűsége a saját országában. Amíg nem nyitottam meg az első erről szóló cikket, azt hittem, hogy egyfajta „jogállami öntudatra ébredés” történt. Aztán kicsit elszomorodtam. Az elemzők szerint ugyanis az ok a nyugdíjkorhatár emelése volt. Ilyen érzésem van most a magyar felsőoktatás kapcsán is. A felsőoktatás az elmúlt években bevitt kormányzati gyomrosok miatt padlón van. Erre most vannak, akiknél az veri ki a biztosítékot, hogy a Corvinus – és esetleg további egyetemek – fenntartói rendszerét átalakítják. Nem a magyar egyetemek alapítványi formában való működtetése ellen kell tiltakozni, hanem azért, hogy a mindenkori kormány segítsen talpra állni a felsőoktatásnak és ne tovább rugdossa azt. Mert a felsejlő tervekkel azért vannak nagyon súlyos problémák.
Palkovics László innovációs miniszter legutóbb a HÖOK-nak nyilatkozott: „az a cél, hogy egy egyszerűbb, hatékonyabb működési környezet révén megteremtsék a versenyképesség alapjait a felsőoktatásban”. Ezt a „Corvinus-modell” – amit igazából még senki se tud, hogy pontosan micsoda – kiterjesztésével szeretnék elérni.
Az, hogy a magyar felsőoktatás nem versenyképes, már jó ideje tudjuk: a nemzetközi rangsorokban örülünk, ha egy-egy intézmény bekerül az első 500-ba, és ez nem változott az elmúlt évek során. Ennek a versenyképtelenségnek számos oka van. Az azonban mindenképp beszédes, hogy az a kormányzat, amelyik nyolc éve gyakorlatilag teljhatalommal kormányoz, és 2011-ben újraírta a felsőoktatási törvényt, beismerte eredménytelenségét. Persze ebben igazuk van, hiszen az elmúlt hét évben nem javult a helyzet, sőt. A nemzeti felsőoktatási törvény nem tartalmazott számottevő újítást a korábbi felsőoktatási törvényhez képest: egyetlen célja az intézményi autonómia visszaszorítása volt. Annak az intézményi autonómiának a visszaszorítása, amit most a Corvinusnak a hírek szerint a Fidesz kormányzás alatt nem látott mértékben meg szeretnének adni. Ez tehát a 8 év felsőoktatáspolitikai kudarcának a beismerése; semmiképp se egy olyan dolog, ami ellen tiltakozni kéne.
Azok a hírek ugyanakkor jóval aggasztóbbak, amelyek ezzel párhuzamosan jelentek meg. Elsősorban a bukott rendszer szimbólumának, a BCE kancellárjának, Pavlik Líviának a Népszava által említett, és eddig nem cáfolt kijelentésére gondolok: „2020-ban már egyáltalán nem fognak állami férőhelyeket hirdetni a jelentkezőknek. Az állami ösztöndíjas képzés helyett ugyan létrehoznak egy Corvinus-ösztöndíjat, ám a cél az, hogy a fizetős hallgatók nagyobb arányban, legalább 60 százalékban legyenek jelen az egyetemen.”
Az előbb idézett kancellári célkitűzésekből két fontos információt kell levonnunk:
- Tovább akarják szűkíteni a hozzáférést a képzésekhez.
- Úgy akarnak létrehozni egy autonóm intézményt, hogy a fejlődés irányát már most, előre megszabnák.
Ezek azok a dolgok, amik ellen tiltakozni kellene, az államtól függetlenebb működés miatt nem. A közalkalmazotti bértáblába beszorított kutatói-oktatói fizetések és a közbeszerzések szövevényes hálója ugyanis valóban gátjai a felsőoktatás versenyképességének, főleg a magyar közbeszerzési gyakorlatot látva.
A Corvinus-ösztöndíj egy jól hangzó ötlet, és akár lehet is olyan társadalom, ahol működőképes lehet. Magyarországon azonban az állami férőhelyek szűkítése tragikus következményekkel jár és azzal járt az elmúlt években is. A szegénységből egyre nehezebb kitörni, sőt Európában társadalmi mobilitásban hátul kullogunk, és világszinten is az utolsók között vagyunk.
Ezért a kormány Parragh László iparkamarai elnök által „alátámasztott” elmélete, amely a diplomások helyett a szakmunkások számát növelné, láthatóan csődöt mond. Bár igaz, hogy egyes szakmákban hiány van, és jobban lehet keresni, mint egyik-másik diplomával, de összességében a diplomásoknak sokkal jobbak Magyarországon a kereseti kilátásai, mint a szakmunkásoknak. (Igen, még a bölcsészeknek is!) A keretszámok 2012-ben bevezetett rendszerének bevezetésével az állam igyekszik egyre többeket kiszorítani a felsőoktatásból.
Ezt a folyamatot meg kell fordítani, és erre egy Corvinus-ösztöndíj nem megoldás. Az államnak finanszíroznia kell azoknak a tanulmányait, akik saját maguk nem tehetik meg.
Arra külön felhívnám a figyelmet, hogy hiba úgy tenni, mintha az alapítványi fenntartás és az állami helyek között lenne bármilyen szükségszerű összefüggés. Ezek közt még a Fidesz által leszedált oktatási rendszerben sem kell, hogy legyen kapcsolat, ha az állam nem akarja. Csak az egyik legnagyobbat említve a nem állami fenntartású egyetemek közül, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen nagy számban tanulnak jelenleg is állami ösztöndíjas hallgatók. Az egyetem nemzetközi teljesítményéhez pedig végképp semmi köze nincs Magyarországon az állami ösztöndíjasok számának; a legtöbb külföldi hallgatót fogadó intézményeinken jelenleg is számos állami ösztöndíjas tanul. (Azt tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy a “migránsok” ellen hergeli a Kormány a lakosságot, de a magyar egyetemeket inkább külföldi hallgatókkal töltené fel a kormány a mostani megszólalások alapján.) Az állami helyek megkurtításának célja tehát nem lehet más, mint a kettészakított társadalom konzerválása. Ugyanezt a célt szolgálja, hogy felsőoktatási bemenetként előírják a nyelvvizsgát, úgy, hogy a saját NAT-tervezetükben se szerepel, hogy a közoktatás eljuttasson erre a szintre.
Ennél számomra sokkal meglepőbb és egyben felháborítóbb az, hogy a jelenlegi kancellár arról beszél az oktatóknak, hogy milyen lesz az új irány. Ez azt vetíti előre, hogy az autonómia csak látszólagos, nem az egyetem fog dönteni a saját működéséről, valójában ugyanúgy Orbán és köre által kézivezérelve fog működni a Corvinus, és minden más egyetem is, ami ezt a „modellt” választja. Ettől egyébként nem lesz rosszabb a Corvinusnak és a magyar felsőoktatásnak – csupán marad a jelenlegi helyzet. A kormány szép lassan egy szűk gazdasági-társadalmi elit kiszolgálására rendezi be a teljes magyar felsőoktatást, illetve ehhez hasonlóan úgy általában az államot is. A kancellárokat átnevezik kuratóriumi elnöknek, ügyvezetőnek vagy ki tudja minek. Mi pedig nézzük ölbe tett kézzel, ahogy hét éve, a jelenlegi felsőoktatási törvény bevezetése óta tesszük. Vagy kezünkbe vesszük a sorsunkat, elkergetjük a kormányt, hogy egy olyan lépjen a helyébe, amely valóban autonóm, nemzetközileg versenyképes intézményrendszer létrehozására képes. Ehhez a versenyképességhez valószínűleg szükség lesz az állami fenntartás jelenlegi rendszerének megszüntetésére is, de a felsőoktatáshoz való hozzáférés bővítésére ugyanúgy.
Dukán András Ferenc
oktatáspolitikus
Momentum Mozgalom
