KATA: Gelencsér Ferenc levelet küldött Parragh Lászlónak

Szerző: | júl 12, 2022 | Magyarország

A kormány hétfőn benyújtotta, kedden pedig a kormánypárti képviselők már el is fogadták a KATA törvény módosítását, amely szerint szeptember elsejétől csak magánszemélyeknek számlázhatnak a KATA-s egyéni vállalkozók.

A Momentum azonnal módosító javaslatot nyújtott be a vállalkozók helyzetének megkönnyebbítése érdekében, azonban azt a kormánypárt leszavazta.

Most Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke bejelentette, hogy levélben fordult Parragh Lászlóhoz, az Iparkamara elnökéhez, az alábbi kérdésekkel:

  • Milyen segítségre számíthatnak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától a katára vonatkozó szabályok módosítása után létbizonytalanságba taszított százezrek, a katakárosultak?

  • Helyes eljárásnak tartja-e, hogy kevesebb mint egy nap leforgása alatt változtatnak egy ilyen széles réteget, százezreket érintő kérdésben?

  • Önnek, illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának milyen szerepe volt abban, hogy szigorítás helyett gyakorlatilag megszüntetik a kedvező és egyszerű kata adónemet?

  • Végül pedig: mikor kér bocsánatot azoktól a kisvállalkozóktól, akiket megszólalásaiban rendre adócsalónak állít be?

A Momentum elnöke szerint ez a törvény több mint 400 000 KATA-s vállalkozóval és családjaikkal szúr ki és a kormány, valamint az Iparkamara elnöke ahelyett, hogy érdekvédőként lépne fel, létbizonytalanságban tart több százezer embert.

„Most szigorítás helyett gyakorlatilag megszünteti a kisadózók tételes adóját a hatalom. Itt az ideje, hogy végre kamarai elnökként, a vállalkozók érdekeit képviselve lépjen fel.” – zárja levelét Gelencsér Ferenc.

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest