Vannak “szerencsés emberek” is Magyarországon. Mi például átülhetünk majd egy klassz autóba, mínusz két és félmillióért. Sőt, mivel ez egy gazdag falu, leszünk pártucatnyian. Így aztán reggelente ugyanúgy ülünk majd a dugóban, mint eddig, csak szebb cuccban. Megkapjuk a jutifalatot, darabra leszállítottuk a kívánt mennyiségű gyereket. Ugyanennyi pénzből esélyes lenne iskolabuszt üzemeltetni, amivel minden falubeli gyerek jól járna.
Atzél Mária Krisztina írása
Mellesleg az egész falu is jobban járna ezzel, jóval kisebb lenne a forgalom, ugyanis sokan csak a gyerek fuvarozás miatt szállnak kocsiba. De arról szó se lehet.
Én például jövőre már szja-t sem fogok fizetni. Több lesz a pénzünk. Ami brutál ritka, mert azt jelenti, hogy a négy gyerek után igénybe vett szja-kedvezményen túl még maradt befizethető szja-nk. A négy gyerek után levonható havi összeg 132 ezer forint, ehhez viszonyítsd a családi összjövedelmet. Örülök a pénznek? Persze, de… biztos, hogy pont nekem van még szükségem plusz jutifalatra?
Hitelfelvételi lehetőség, CSOK, itt két bukfenc van a sztoriban: vagy amúgy is gazdag vagy (hitelképes) és kapod hozzá a jutit, vagy az is lehet, hogy egy életre eladósodsz. A devizahiteles válság után tele vagyok kétségekkel, hogy vajon mennyire felelős magatartás az állam részéről ez a lehetőség.
Ami azonban közös ezekben az ötletekben: hiányzik belőlük a gyerek. A gyerek, aki csak addig és úgy érdekes, amíg megszületik darabszámra. Utána már majdnem teljesen mindegy, hogy mi történik vele.
Ma Magyarországon tényleg életre szóló kaland a gyerek. Túlságosan is az. Megszületik, aztán kezdődik a túlélőverseny. Hányan születnek olyan településen, ahol nincs gyermekorvos/háziorvos? Ja, ezek az ország legszegényebb települései. Ahol egyébként alig van információ, ami segíthetne, hogy a gyerek normálisan fejlődjön. Korai fejlesztés, mozgásterapeuta, logopédus? Autizmus szakértő, ADHD-s szakember, gyermekpszichológus? Még azok sem jutnak el a gyerekeket megfelelően fejlesztő, támogató szakemberekhez, akik “jó helyen laknak”. Mert ahhoz szerencse kell, ismerős, aki meg tudja mondani, hova fordulj, mit csinálj, kit kérdezz. Jó helyre kell születni, jó ismerősökkel rendelkezni – különben a gyerek lemarad.
Mi, a Momentumnál mindent megteszünk, hogy levegyük a terhet a szülők válláról, hogy a családalapítás ne járjon együtt az életminőség tartós csökkenésével, hogy könnyű legyen a visszalépés a munkába. Különösen igaz ez azokra a családokra, ahol fogyatékossággal élő, vagy tartósan beteg gyermeket ápolnak.
Biztosítjuk, hogy a gyermekekhez kapcsolódó költségekhez a társadalom is hozzájáruljon. Méltányos és igazságos családtámogatási rendszert hozunk létre, amely nagyobb figyelmet fordít a szegénységben élő családokra és a gyermekszegénység csökkentésére. A támogatási rendszerrel ösztönözzük a munkába való mielőbbi visszaállást és azt is, hogy a férfiak is töltsenek otthon néhány hónapot a gyermekükkel. Elősegítjük, hogy minden gyermek családban és biztonságban nőhessen fel.
De majd az óvoda, meg az iskola. Mert ott végre kiscsoportban, személyre szólóan fognak tudni foglalkozni a gyerekkel a jól kipihent, folyamatosan továbbképzett, jól megfizetett pedagógusok… ja nem. Túlzsúfolt csoportok, “tudjuk, hogy gond van a tanárral, de értsék meg, nincs másik pedagógus”, “nem vehetünk fel újabb embert, nem engedi a KLIK”, “én nem ezt tanítanám, de kötelező”, “sajnos nincs idő a lecke ellenőrzésére”, “itt nem tudunk erre mindenkit megtanítani, magántanárt ajánlanék”, “kérem, szóljon a gyereknek, hogy ne terjessze, hogy gimnáziumba akar menni, mert az igazgató ideges” – és ezek a “luxuskörnyékek” problémái.
Mert a szegény környékeken az iskolák is lepusztultak – és az sem vigasztalja őket különösebben, hogy az iskolákkal máshol is gondok vannak, de amit ott ki tud egészíteni a szülők saját pénztárcája, arra itt nincs forrás, és a környezet tanult tehetetlensége is a rövid távú túlélésre van berendezve. A gyerek megy közmunkásnak – abból azonnal van pénz, még ha kevés is.
Az egész akadálypálya úgy van kitalálva, hogy a labirintusnak mindig csak az előre menő, sikeres ága van kiépítve, aki elvéti a lépést, könnyen a senkiföldjén találhatja magát megfelelő “vigaszág” vagy korrekciós mechanizmusok nélkül. Itt jut szerephez a szülők anyagi helyzete és kulturális-/kapcsolati tőkéje. De akármennyire gazdag is a szülő, jár a szép kocsival, lesz neki szép nagy lakása, nem tud orvost és ápolót varázsolni a semmiből, fizikatanárt szerezni a gimnáziumba – és nagyon is meg tudom érteni, aki egyetlen gyereket vállal, akinek ki tudja fizetni a magánorvost, a magániskolát, de legalább a magántanárt. És nem négy gyereket, ami már elképesztő mennyiségű pénzt, idegeskedést, szervezést jelent ebben a szétrohadó rendszerben.
Ahhoz, hogy Magyarországon több gyermek szülessen, olyan társadalomra van szükség, ahol jó és egyszerű a gyereket felnevelni. Nem csupán megszülni, hanem felnevelni. Az összeset. Mindegy, hogy egy vagy kettő vagy öt gyerek, Budapesten vagy szegény faluban él, egészséges vagy beteg. Mert a gyerek valóban össztársadalmi ügy. Mindenkié. Belőlük lesz húsz év múlva egy felnőtt generáció. És én egy olyan országot szeretnék majd a felnőtt gyerekeimnek, ahol nem a csekély mennyiségű korábbi kivételezettnek kell majd eltartania a szegény, alulképzett, munkanélküli, kilátástalan tömegeket. Igen: önző érdekből akarom azt, hogy kivétel nélkül minden gyerek maximális segítséget kaphasson most, mert a gyerekeimnek felnőttként akkor fog jutni egy egészséges, boldog és gazdag ország.
