Havasi Gábor
Budafok-Tétény polgármesterjelöltje,
Budapest egészségügyi tanácsnoka, a Fővárosi Közgyűlés tagja
Elérhetőségek:
Telefon: +36 1 999 9440
E-mail: [email protected]

Bemutatkozás
Gyerekkorom óta egészségügyi dolgozók vesznek körül. Nagymamám védőnőként dolgozott egész életében, édesanyám ápolónő, édesapám mentőápoló volt, csakúgy, mint két nagybátyám. Így talán nem véletlen, hogy én is ezt a hivatást választottam, és 2014-től gyakoroltam éveken át. Mentőápolóként azt szerettem a legjobban, hogy gyorsan és hatékonyan tudok azokon segíteni, akik bajban vannak.
Ahogy mentőápolóként is mások segítésére esküdtem fel, ugyanez vezérel politikusként is. A politikai hatalomra mint szolgálatra tekintek, a budapestiek szolgálatára.
Azért döntöttem úgy, hogy elindulok 2024-ben a polgármesteri székért, mert a XXII. kerületnek változásra van szüksége. A pártpolitikai érdekeket kiszolgáló helytartó helyett a helyi emberek érdekeit képviselő polgármesterre. Az elmúlt néhány ciklusban ötletek és érdemi jövőkép nélkül működtették a jobb sorsot érdemlő Budafok-Tétényt, a mi közös otthonunkat. Meggyőződésem, hogy kerületünk Budapest legdinamikusabban fejlődő részévé válhat, hiszen minden adottsága megvan erre!
Ha megosztanád velem, te milyen problémákat látsz, milyen Budafok-Tétényben szeretnél élni, keress bátran az oldalamon megadott elérhetőségeken, telefonon vagy e-mailben!
Maradjunk kapcsolatban!
Iratkozz fel a hírlevelemre!
Ügyeim

Egészséges Budapest
Rövid várólistákat, jobb gyógyulási esélyeket!
Budapest egészségügyi tanácsnokaként azért dolgozom 2019 óta, hogy a város polgárai jobb egészségügyi ellátáshoz jussanak. Ezért indítottuk el a CT- és MR-várólista-csökkentő programunkat, amelynek hála minden budapesti daganatgyanús beteg egy héten belül megkapja a szükséges diagnosztikai ellátást, ezzel segítve a gyógyulásukat.

Jövőtervező kampány
Írjuk együtt a jövőnket!
Hiszem, hogy Budafok-Tétény jövőjéről közösen, az itt élőkkel együtt kell gondolkodni. Ez az, amire a jelenlegi kerületvezetés képtelen. Éppen ezért indítottam el Jövőtervező kampányunkat, amelyen keresztül minden itt lakó kifejtheti véleményét a kerület jövőképéről. Van-e a kerületnek igazi városközpontja? Mit lehet kezdeni az elhagyott ipari területekkel? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgetünk a kampány során a budafok-tétényiekkel.

Duna-part
Zöld, emberközeli Budafok-Tétény
Kerületünk nagyszerű, ám jelenleg kihasználatlan adottsága a Duna-part, ami egyszerre jelenthet kikapcsolódási lehetőséget és természeti értéket. Célom, hogy a kerületiek életében fontosabb szerepet játsszon a Duna-part, olyan fejlesztések segítségével, amelyek noninvazív módon teremtenek lehetőséget, miközben megtartják a Duna-part természetes állapotát. Ez utóbbi különösen is fontos számomra, ezért javaslatomra a Fővárosi Közgyűlés védetté nyilvánította a nagytétényi Duna-partot.
Jelentkezz aktivistának!
Légy részese a változásnak!
Szólj bele!
Töltsd ki a jövőtervező konzultációnkat, oszd meg velünk a véleményedet, hogy olyan legyen Budafok-Tétény, amelyről az itt élők álmodnak.
Támogasd a munkámat!
Fontos, hogy ne csak a Fidesz által uralt Parlamentben politizáljunk, hanem minél több emberrel találkozzunk, beszéljünk mind Budafok-Tétényben, mind szerte az országban. Mindez költségekkel jár, ezért nagyon megköszönöm, ha anyagilag is tudod támogatni ezt a munkát!

Híreim
Ez AZ a Budapest #6: zöld Budapest, megújuló Népliget, játszóterek
A Momentum fővárosi frakciója minden hónapban beszámol a fővárosban történt főbb fejlesztésekről, döntésekről. Sorozatunk legújabb adásában...
Még a DK-szavazóknak is Havasi Gábor a legszimpatikusabb Budafokon
Egy friss felmérés szerint, amit a 21 Kutatóközpont és az Iránytű Intézet készített, a XXII. kerületiek számára az ellenzéki oldalon a momentumos...
Március 15: jogunk és kötelességünk a kezünkbe venni a jövőnket
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a Momentum politikusai rendezvény keretében és a közösségi médiában is megemlékeztek a 1848-49-es...
A Momentumban hiszünk az átláthatóságban. Épp ezért minden tisztséget viselő politikusunk vállalja a vagyonnyilatkozatát nyilvánosan.
Tekints meg az enyémet!
Írj nekem!
Írd meg nekem, mik azok az ügyek, problémák, kihívások, amiket jó lenne mielőbb megoldani, amiket szerinted fontos lenne felkarolnom. Tegyük jobb hellyé Budafok-Tétényt!

Média
Lesz elég pénze a fővárosnak 2023-ra?
2022.12.22.
Felére csökkenti a nagydiagnosztikai várólistákat a főváros
2020.08.27.

Havasi Gábor
Budafok-Tétény polgármesterjelöltje, Budapest egészségügyi tanácsnoka, a Fővárosi Közgyűlés tagja
Átutalással:
Kedvezményezett:
Neve: Momentum Mozgalom
Címe: 1024 Budapest, Rózsahegy utca 1-2. I/1., Magyarország
Bank: OTP Bank
Számlaszám: 11784009-22238210
Nemzetközi IBAN: HU24 1178 4009 2223 8210 0000 0000
SWIFT kód: OTPVHUHB
KÖTELEZŐ közlemény:
{ADOMÁNYOZÓ NEVE}, {CÍME}, Adomány, Havasi-BP
Példa:
Nagy Pál, 1012 Budapest Várfok utca 123., Adomány, Havasi-BP
Tipp:
Ha mindez nem fér el a közlemény mezőben:
– használható rövidítés
(pl. Budapest helyett Bp, utca helyett u.)
– vagy a helységnév elhagyható
– vagy szóközök elhagyhatók