Február 28-án Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje dr. Szigeti Flóra jogásszal és Ilyés Márton közgazdásszal közösen mutatta be a Momentum Új Rendszerváltás programját, amely a Fidesz-maffia bűnöseinek felelősségre vonását és egy új jogállam felépítésének lépéseit vázolja a kormányzás első 3, 30 és 300 napján.
Fekete-Győr András elmondta:
Értjük azok félelmét, akik attól tartanak, hogy a Fidesz már úgy bebetonozta magát, hogy kormányváltás esetén is meg lesz kötve az új kormány keze. Orbán Viktor és bűntársai mindent megtettek azért, hogy bebiztosítsák magukat: szerződésekben, titkos garanciákban, évtizedes titkosítással, kulcspozícióba ültetett fideszes pártkatonákkal próbálják majd megakadályozni, hogy felgöngyölítsük a magyar történelem legnagyobb országrablását. És pontosan tudjuk, hogy készülnek arra, hogy a vagyonukat külföldre menekítsék, sőt ők maguk is külföldre meneküljenek. Nem hiába fogadta be Orbán Viktor két évvel ezelőtt a börtönre ítélt Észak-Macedón kormányfőt, Gruevszkit. Arra számítva, hogy ugyanígy bújtatja majd el őt Putyin a Fekete-tengeri palotájában. Így megy ez a világ bűnözői között.
2022 után ezért kettős feladat vár ránk. Egyrészt felelősségre kell vonnunk azokat a korrupt politikusokat és strómanjaikat, akik az elmúlt években leépítették a magyar demokráciát, és a közpénzek ellopásával, a magyarok bőrén váltak multimilliárdossá. Másrészt egy olyan tisztességes, szabad, európai jogállamot kell építenünk, amelyben soha többé nem fordulhat elő, hogy egy politikai maffia rátelepszik a magyar államra és a magyar gazdaságra.
A Momentum alkotmányjogászokkal, nemzetközi jogászokkal, közgazdászokkal közösen dolgozott ki egy tervet, amelynek végrehajtásával visszakaphatjuk az országunkat. Egyszer és mindenkorra bebizonyítjuk: Magyarország nem lesz többé következmények nélküli ország.
Ez a Momentum terve – a programot az ellenzéski összefogás asztalára tesszük, és bízunk benne, hogy további javaslatokkal élnek. Közös felelősségünk lesz a NER bűnöseinek elszámoltatása.
A 25 pontból álló Új Rendszerváltás programja teljes terjedelmében Fekete-Győr András honlapján érhető el, a programbemutató eseményről készült videófelvétel pedig itt tekinthető meg.