Immár hatvan képviselőjelölttel készülünk az előválasztásra

Szerző: | márc 21, 2021 | Magyarország

A Momentum az elmúlt hetekben már közel negyven helyen jelentette be előválasztási jelöltjeit Győrtől Debrecenig. A mai napon pedig további huszonhárom jelöltünk lép a nyilvánosság elé, Magyarország minden szegletében.

Ahhoz, hogy egy új, nyugati Magyarországot teremtsünk olyan új arcokra van szükség, akik számára fontos, hogy az országot ne lophassa szét mégegyszer senki. Hogy mindenki bátran beszélhessen a gondjairól, hogy szükség esetén merjünk befeküdni a kórházba, és hogy ne kelljen azt mondani a gyermekeinknek, hogy megint mást ír a tankönyv, mint a valóság. Akik azért fognak dolgozni, hogy az állam legyen értünk, és ne mi érte, hogy Magyarország végre tényleg nyugati ország legyen, nyugati életszínvonallal.

Az eddig bejelentett összes jelölt számára külön weboldalt hoztunk létre, a ma nyilvánosságra hozott jelöltek listája pedig az alábbi:

  • Bács-Kiskun megye 05 – Papp Dénes

  • Bács-Kiskun megye 06 – Kiss László

  • Baranya megye 03 – Frey Benjámin

  • Békés megye 03 – Mikóné Hirth Beáta

  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye 03 – Kovács József

  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye 06 – Pelek Dávid

  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye 07 – Szépvölgyi Gergő

  • Budapest 12 – Palocsai Béla

  • Budapest 14 – Gergely Bálint

  • Csongrád-Csanád megye 03 – Borsik Viktor

  • Győr-Moson-Sopron megye 03 – Orbán Krisztián

  • Heves megye 02 – Beraxa Krisztina

  • Heves megye 03 – Lőcsei Lajos

  • Pest megye 08 – Gyurcsik József

  • Pest megye 11 – Andrejka Zombor

  • Pest megye 12 – Kollár Zoltán

  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 01 – Dr. Csipkés József István

  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 05 – Jármi László

  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 06 – Pradlik Milán

  • Vas megye 02 – Bányai-Németh Gábor

  • Vas megye 03 – Pleva Dániel

  • Veszprém megye 04 – Dr. Jádi István

  • Zala megye 01 – Plesz Dóra

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest