A megcsonkított gyülekezési törvény elleni tüntetést hirdetett március 25-én 17:00 órára a fővárosi Erzsébet hídhoz Hadházy Ákos, amit a Momentum is nagy erőkkel támogatott. A rendőrség nem engedélyezte a demonstrációt a hídon és az úttesten, csak a Ferenciek terén, de a tüntetők a Momentum vezetésével rögtön elfoglalták a Váci utca zebráját, leállítva a forgalmat. Ezután egyre több demonstráló érkezett, és a rendőrök által időközben kiürített úttest is tele lett tiltakozókkal.

Lőcsei Lajos ellenállásra buzdított
A színpadon a Momentum alelnöke, a parlamenti füstgyertyás akció egyik résztvevője, Lőcsei Lajos is felszólalt. Többek között arról beszélt, hogy
meg kell üzenni a Karmelitába, hogy senki nem állhat az emberi jog, az emberi méltóság felett. A jog tiszteletben tartása mindenkinek kötelező!
Lőcsei szerint
Orbán Viktor rendszere a jog ellen fordult, tudatosan egymásnak uszít csoportokat, korlátozza az egyének jogait. Ez a mostani rendszer tragédiába viszi az országot, ha nem állítja meg senki.
Hozzátette:
Még mindig nincs rendes gyerekvédelem, százezer gyereknek nincs gyermekorvosa, ötszázötvenezer gyerek penészes lakásban él, kétszázezren élnek szegregátumban. A 21. században, Európa szívében, ezt érdemli a magyar gyermek?
Végül arra is kitért: roma származásúként megszólalt benne egy vészcsengő, mert a hergelés következő áldozatai akár a romák is lehetnek. Arra kérte a magyar roma honfitársakat, hogy csatlakozzanak az ellenálláshoz.
A beszédek után a Momentum vezetésével a tömeg elfoglalta az Erzsébet, a Szabadság és a Petőfi hidat is.

További képekért és videókért keresd fel a Momentum Facebook oldalát!
Ezzel még nincs vége, folytatjuk! Nincs hová hátrálnunk! Vessük meg a lábunkat, és álljunk ki együtt a szabadságért!
Csatlakozz te is az ellenálláshoz!









