Helyi népszavazást követelünk a soroksári méreglerakat ellen

Szerző: | jún 29, 2023 | Budapest

Nemrég derült ki, hogy a kormány 2 millió konténernyi veszélyes vegyi hulladék tárolására alkalmas elosztóközpontot akar létesíteni Soroksáron a kínaiakkal. Annak érdekében, hogy ne épülhessen meg a lerakat a helyiek kertjében, a Momentum helyi népszavazás kiírására kéri a soroksári képviselőtestületet. Ezt Szabó Szabolcs, a Momentum helyi országgyűlési képviselője és Ritter Ottó, soroksári önkormányzati képviselő jelentették be a Facebookon.

Javaslom, hogy időt és pénzt megspórolva a testület sürgőséggel és konszenzussal hozzon döntést a népszavazásról. Továbbá pedig szüksége van a helyeiknek a hiteles tájékoztatásra, ezért azt kérem a polgármestertől, hogy kérjen soron kívüli, közvetlen meghallgatást Rogán Antaltól és Szijjártó Pétertől” – mondja a videóban Ritter.

Szabó Szabolcs is kiemelte, hogy nagyon fontos a lakosság tájékoztatása, ezért ígéretet tett arra, hogy Ritter Ottóval együtt minden lehetséges információt megszerez a beruházásról, majd ezek után pedig lakossági fórumot szerveznek. Szabó hozzátette: „Azt gondolom, hogy a kormánynak ki kell állni a lakosság elé és el kell mondaniuk, hogy szerintük miért lesz jó nekik itt ez a 2 millió konténernyi veszélyes hulladék.

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest