Kiss László, az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselőjelöltjének írása (Hajdú-Bihar megye, 5. választókerület).
Ha megkérdeznék, mi a legégetőbb problémája a térségünknek, akkor szerintem nem sokan hezitálnának egyből rávágni a választ: az utak szörnyű állapota.
Beszéljünk akár a Hajdúságról, Sárrétről, vagy a Tiszavidékről, a probléma közös: múlt századi állapotban vannak az útjaink. Némelyeket mintha szétbombáztak volna, mások „csak” kátyúsak, toldozott-foldozottak, repedezettek. Vagy épp a szélük töredezett le, veszélyesen leszűkítve az autózható sávrészt.
Fideszes képviselőink azonban az elmúlt évtizedben semmit sem kezdtek ezzel a problémával. Csak az ígéreteket hallottuk unásig, amikkel már zsúfolásig tele a padlás.
A Hajdúszoboszló és Debrecen közötti szakaszon például már 2009 óta ígérik a 4-es főút 2×2 sávosítását. A mostani tervek szerint legkorábban 2024 év végén készülhet el egy nevetségesen rövid, mindössze 12 kilométeres szakasz. Ennyire képesek a megyénk mostani vezetői 13 év alatt…
Pedig nemcsak Szoboszlóig, hanem Kabáig, sőt Püspökladányig kéne 2×2 sávosítani a 4-est, hiszen errefele történik az egyik legtöbb baleset az országban. Sajnos nem egy halálos kimenetelű… Már csak emiatt is az ország három legfontosabb útfejlesztése között kellene lennie a 4-es útnak!
Püspökladány jelenleg átjáróház a 42-es főút miatt. A kétszer kétsávos szakaszon sorra zúgnak át a hatalmas járművek, és direkt felgyorsítanak, hogy behozzák addigi késedelmüket. Mindezt egy sűrűn lakott városi területen, zebrával, a járdán babakocsival sétáló anyukákkal, az út közvetlen közelében lakóházakkal. Ez a hatalmas átmenő forgalom sajnos megkeseríti a ladányiak életét: por, zaj, félelem, bosszúság jellemzi a főút környékén lakók mindennapjait.
A városra zúduló hatalmas gépkocsiforgalom levezetésének lehetőségét a 4-es és a 42-es főutat összekötő, a várost keletről elkerülő, alig néhány kilométer hosszú út megépítése jelentené. Ha a politikusok a semmittevés helyett az elmúlt 12 évben naponta 1 métert aszfaltoztak volna, akkor már készen is lennénk ezzel.
A térség legtöbb településén, különösen a Sárréten és Tiszavidéken a földutak is komoly problémát okoznak. Szó szerint életveszélyesek.

Fotó: civishir.hu
Püspökladány-Újtelep számos utcájának nincs szilárd burkolata, és ezek a földutak, esősebb időszakokban sártengerré változnak. Ezért a város ezen részére nem csupán útalapra, de aszfaltozott utakra van szükség, hogy elkerülhetők legyenek az olyan esetek, mint amit például 2020 decemberben kellett megélniük a lakosoknak. Akkor a sártól járhatatlan út miatt a mentőautó nem tudta megközelíteni az ellátásra szoruló beteget. 2022-t írunk, mégis ilyenekkel kell foglalkoznunk, mintha a múlt században lennénk…
És akkor az M4-es autópálya kálváriájáról még nem is beszéltem.
Az elmúlt 12 évben leszakadásra ítéltek minket. Míg a debreceni BMW-gyár több tízmilliárdért kapott új autóutat és vasutat, addig a mi térségünknek semmi sem jutott. A hajdúnánási Moto-GP pálya aszfaltjára 60 milliárdnál is többet költenének, minket pedig arra ítéltek, hogy borzasztó utakon ingázzunk naponta több órát, és fizessük a szervizt is a tönkrement autókra. Csak mert a politikusok képtelenek elvégezni a munkájukat.
A Hajdúság, Sárrét és a Tiszavidék többet érdemel! Eljött a változás ideje! Nemcsak a munkahelyünkig rögös az utunk, hanem a kormányváltásig is. De a munka nem riaszt meg minket, közösen végre a kezünkbe vehetjük a sorsunkat!
Sárrétnek is jár az autópálya!
Az M4-es autópálya kálváriáját mindannyian ismerjük. 2005 óta, több mint 16 (!) éve húzódik megépítése. A bohózatba illő szerencsétlenkedés egyik csúcspontja volt, amikor 2015-ben azért álltak le a munkálatok, mert Orbán Viktor összeveszett Simicska Lajossal.
Nekünk ez az autópálya olyan, mint a pestieknek a 4-es metró volt: évről évre ígérik, hogy kész lesz és indul az építkezés, de egyre kevésbé hisszük el és egyre kevésbé bízunk benne, hogy valaha is utazhatunk rajta.
16 év után oda sikerült jutni, hogy MOSTANRA készültek el a kivitelezési tervek a Püspökladány-Berettyóújfalu szakaszra… Azt egyelőre senki sem tudja, hogy maga az ÉPÍTKEZÉS mikor indulhat el. Hiszen a tervek még semmire sem jelentenek garanciát, ahogy azt például a 4-es út Szoboszló és Debrecen közötti szakaszának 2×2 sávosítása kapcsán 2017 óta látjuk. Még kezdési vagy befejezési dátumok sincsenek.

Fotó: MrSilesian (Wikipedia)
Az sem segít, hogy Karcag jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező fideszes polgármestere újabb és újabb módosítási ötleteivel lassította a tervezés folyamatát.
Miközben Kaba polgármesterének a felhajtóval kapcsolatos kérését egész egyszerűen semmibe vették. Pedig Szegi Emma a kabaiak jogos igényét akarta érvényesíteni, hogy az M4-esre ne Kabától 8 kilométerre építsék meg a felhajtót. Ez ugyanis nemcsak a Kaba, hanem a Nádudvar, Tetétlen és Báránd felől érkezőket is hátrányosan érinti.
Természetesen mindehhez a szerencsétlenkedéshez a tőle megszokott semmittevéssel asszisztált Bodó Sándor, a térség fideszes országgyűlési „képviselője”.
Pedig Sárrét településeinek, Püspökladánynak, Kabának, Tetétlennek és Földesnek jár az autópálya és a vele járó munkahelyek is! Be kell végre fejezni az M4-est!
A fideszes politikusoknak az elmúlt 12 évben egyáltalán nem volt fontos, hogy az M4-es autópálya megépüljön. Lejárt az idő, elfogyott a türelem. Ezek a politikusok nem érdemelnek több esélyt!
Az itt élők viszont többet érdemelnek!
Püspökladány ne legyen átjáróház!
A püspökladányiaknak most már tényleg elege van. Tudom, mert sokakkal beszéltem mostanában személyesen. És szinte mindenki felhozza ugyanazt: a város évek óta a 42-es útról a 4-esre zúduló átmenő forgalomtól szenvedő átjáróház.
Románia felől kamionok százai érkeznek naponta a 42-es úton, hogy Püspökladányon átrobogva Magyarország halálútjára, a 4-esre térjenek rá. De előtte még mind keresztülhalad Ladány teljes hosszán keletről nyugatra.
A folyamatos átmenőforgalom pedig hozza magával a zajt és a bűzt. Ráadásul a kamionok nemcsak napközben, de gyakran éjjel, hajnalban is érkeznek, megremegtetve a ladányiak ablakait a Bocskai, Petőfi, Erdő és Szigetsor utcákon. De van olyan is, aki az egyik bekötőutcában lakik, és elmesélte, hogy éjjelente oda is behallatszik a kamionok és utánfutós teherautók zúgása.

Fotó: webkamera
A zaj és a bűz sokak életét megkeseríti, de ennél is tragikusabb, ha emberéleteket veszélyeztet a városba nem való forgalom. Sajnos ilyenre is volt már példa Püspökladányban, amikor teherautó gázolt halálra egy idős nénit.
Az ehhez hasonló esetek veszélye ott lóg a levegőben, hiszen egy sűrűn lakott, zebrákkal tagolt útról van szó, ahol rendszeres a gyalogosforgalom. Ez persze nem csoda, hiszen lényegében Püspökladány egyik főutcájáról beszélünk, ahová egyáltalán nem valók a kamionok, teherautók, és a sebességkorlátozásokat be nem tartó egyéb átmenőforgalom. Sajnos csak idő kérdése, hogy egy ilyen halálos baleset megismétlődjön.
Pedig lenne megoldás, mégpedig se nem bonyolult, se nem drága.
Egy mindössze 3-3,5 km hosszú átkötőutat kellene megépíteni Püspökladány keleti határában, ami a 42-es útról a 4-esre vezetné a forgalmat, mielőtt az belépne a városba.
Ez mindenkinek jó lenne: a kamionok és személyautók gyorsabban tudnának áthaladni a térségen, a ladányiak pedig végre megszabadulnának az idegőrlő és veszélyes átmenőforgalomtól. Nyugalmat és biztonságot hozna a városnak ez az út.
Még egyszer hangsúlyozom: mindössze 3-3,5 km kétsávos útszakasz megépítéséről beszélünk! Ez még a Fidesz túlárazott, haveri kör által elvégzett beruházás esetén sem kerülhetne többe néhány milliárd forintnál.
Összehasonlításul: a megye északi részén Kósa Lajos 65 milliárd forintot tervez elverni kedvenc hobbijára: egy MotoGP-pályára! A debreceni BMW-nek pedig 54 milliárd forintért épít Mészáros Lőrinc vasútvonalat! De határon túli fociklubokra is elköltött a kormány 12 milliárdot a tavalyi év során! Ezekre van pénz, de a ladányiak életmentő és életminőséget javító elkerülőútjára nincs meg ennek a töredéke?!
Nevetséges, hogy mennyire nem szánnak semmire pénzt Püspökladány, Sárrét, de igazából az egész Dél-Hajdúság térségében! Ennek pedig sürgősen véget kell vetnünk!
Az EU-s támogatások és a Magyar Állam pénze az itt élőknek is jár! Nem fogjuk engedni, hogy tovább nézzenek hülyének minket, és nem fogjuk tűrni, hogy magára hagyjanak egy egész térséget! Áprilisban kormányt váltunk, és sürgősen elkezdjük bepótolni az elmúlt 12 év elmaradásait!
4-es főút: a halál útja
Hány balesetnek kell még történnie, hogy végre 2×2 sávosra szélesítsék a 4-es utat?
A 4-es főút az egyik legforgalmasabb autóút Kelet-Magyarországon. A Hajdúságból és Sárrét településeiről napi szinten több ezren ingáznak rajta, csúcsidőben zsúfolásig tele van. Ezt tetézik még a keletről érkező, gyakran veszélyesen vezető kamionok, teherautók és újabban a furábbnál-furább járműkonvojok.
Nem is csoda, hogy a Püspökladány és Debrecen közti szakaszán van az egyik legtöbb közúti baleset az EGÉSZ országban. Sajnos nem túlzás “özvegycsinálónak” vagy a “halál útjának” nevezni ezt a szakaszt.

Fotó: dehir.hu
Persze ennek már régen nem így kellene lennie, ha a környék fideszes helytartói bármit is tettek volna a probléma megoldásáért az elmúlt 12 évben. De tettek helyett csak ígéreteket kaptunk az út felújítására és szélesítésére . Ígéreteket, melyekből jó fideszes szokás szerint máig NEM LETT SEMMI.
A zsúfolt útszakasz legforgalmasabb része a Hajdúszoboszló és Debrecen közötti szakasz, mert a szoboszlóiakon túl a Püspökladány és Kaba felől Debrecenbe igyekvők is ezt az útvonalat használják. Már 2009 (!) óta ígérik erre a szakaszra a 4-es főút 2×2 sávosítását. És bár a tervek elvileg már készen vannak, 2021 decemberében mégis újabb közbeszerzést írtak ki a tervezésre! Ki érti ezt? Ahelyett, hogy végre elkezdenék az építkezést, ismét csak tervezgetnek és áttervezgetnek.
A mostani tervek szerint legkorábban 2024 év végén készülhet el egy nevetségesen rövid, mindössze 12 kilométeres szakasz. Ennyire képesek a megyénk mostani vezetői 13 év alatt… Hány balesetnek kell még történnie, hogy a körzet képviselői végre tudomást vegyenek róla: NEM LEHET tovább halogatni a 4-es főút bővítését és felújítását!
A 12 kilométer pedig édeskevés! Nemcsak Hajdúszoboszlóig, de legalább Kabáig, sokkal inkább pedig Püspökladányig kellene 2×2 sávosra bővíteni a 4-est. Tartozik a helyieknek ennyivel a megye és az ország is! Nem tűr további halogatást, így is egy 13 éves adósságot kell behajtanunk a döntéshozókon. Ehhez azonban egyértelműen változásra, kormányváltásra van szükség! És egy olyan országgyűlési képviselőre a térségben élőknek, aki a saját pecsenyéjének sütögetése helyett az itt élők érdekeinek érvényesítésével van elfoglalva.
Mindezen már csak a kormányváltás segít
Ne feledjék: áprilisban az Önök támogatásával kormányt váltunk, és sürgősen elkezdjük bepótolni az elmúlt 12 év elmaradásait.
Én azért fogok dolgozni a kormányváltás után a Parlamentben, hogy behajtsam az ígéreteket, amikkel tartoznak nekünk. Járható utakat, 2×2 sávos 4-est és saját M4-es szakaszt érdemlünk! Mert Magyarország mindannyiunké!