Go, FGYA, go!

Szerző: | jún 23, 2021 | Blog

Amikor a miniszterelnök-előválasztás során favoritot választunk, sok szempontot lehet figyelembe venni. Lehet támogatni a legcukibbat, lehet drukkolni a legtökösebbnek, lehet keresni azt, aki kellően anti-Orbán, és nem utcai harcost játszik, hanem kedves csapatjátékos igyekszik lenni. Meg lehet például beállni a nő mögé, az is egy valid szempont. Én hosszan gondolkodtam, mi az én végső szempontom. Igyekszem az ilyen szempontokat egy mondatban megfogalmazni. Legfeljebb bővített mondatban.

<kép>

Mielőtt a mondatot leírnám, fontos tenni egy kitérőt, írni egy – angol szóval élve – disclaimert. Nyilván aki ismeri a nevemet, tudja, hogy a Momentum politikusa vagyok, és feltételezheti, hogy mint ilyen, elfogult vagyok. Nem is próbálom ezt tagadni, hülyén is nézne ki. Nyilván, aki feltétel nélküli ellenszenvvel viseltet irántam, az könnyedén elhessegethet bármit, amit írok, vagy mondok, például azzal, hogy “azért mondja ezt, mert annak a pártnak tagja”. Ez ellen sokat nem tudok érvelni, legfeljebb annyit, hogy nem írnék cikket valami mellett, ha nem támogatnám teljes meggyőződéssel. Kulisszatitok: előfordult már a politikában töltött 9 évemben, hogy nem értettem egyet aktuális pártom aktuális mondásával, még vitatkoztam is róla hosszasan a szóvivővel, mert csak ezért felhívott, aztán végül úgy oldottam meg a dolgot, hogy nem szólaltam meg az ügyben. Szerintem egy politikustól ilyen esetben ez a legkorrektebb eljárás, már, ha megteheti. 

Itt viszont nem áll fenn semmilyen kétely, vagy bizonytalanság. Egy mondatban megfogalmazva: azért tudok őszintén, teljes mellszélességgel kiállni Fekete-Győr András miniszterelnök-jelöltsége és miniszterelnöksége mellett, mert róla hiszem el leginkább a jelöltek közül, hogy a politikai elit korrupt részét a lehető legteljesebb mértékben, elszámoltatja, pártállástól függetlenül. Rövidebben: FGYA-nak hiszem el legjobban, hogy kimaxolja a felcsúti pert.

Ez a hit két tényezőre alapul, morálisra és kompetenciaalapúra. Morálisan megvan a kellő tartása, hogy se zsarolni, se lekenyerezni ne hagyja magát, se pedig ne fogja vissza semmilyen összetartás, azaz cinkosság. A korrupciónak nincs színe, és egyáltalán nem biztos, hogy csak a fideszesek közül kerülhet ki olyan, akinek visszaadnivalója van a közösbe. FeGyA-t nem köti semmilyen alku, birtokában van a kompromittálódás ellenszerének (nem vállalhatatlan a múltja), és hátterének köszönhetően semmifajta betyárbecsület érzése nem köti a többi ellenzéki párthoz, szóval ténylegesen “színvak” módon áll hozzá a korrupció felszámolásának. 

A másik szempont a kompetencia. Nem is csak a saját képességei számítanak, hanem a csapaté, amit maga köré szervez, és, hogy mennyire tudja azt a csapatot vezetni. Nekem bőséges pedigré a vezetői készségére a tény, hogy a 2018-as 3% után tartotta a lelket a Momentum közösségében és a vezetésével 10%-ot értünk el az EP-választáson egy évvel később, majd számos önkormányzatban sikerült megvetni a lábunkat és töretlenül építkezünk tovább. Emellett egy kifejezetten a választás utáni elszámoltatásra fókuszáló csapat is van mögötte, aki akarja követni annak nyilvános arcát, Szigeti Flórát, az meg is teheti Facebookon. Már most nagy erőkkel folyik a felkészülés a kormányzásra, és azon belül is a felcsúti per megalapozására, és ennek tudata több bizalmat gerjeszt bennem, mint akárhány parizeres vagy másmilyen kajafotó.

Bár igyekszünk a konstruktivitás talaján megmaradni, azért nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy egy előválasztási versenyben kell preferenciát felállítani, és az első helyezett a többihez képest első, ezért a többivel együtt kell értelmezni a kvalitásokat. Így most röviden, igyekezvén nem lejárató módon, de leírom, melyik jelöltnél melyik tényező az ,amiért azt gondolom, hogy hozzá képest is Fekete-Győr a legjobb.

Karácsony Gergely remek főpolgármester, bár a visszafogott stílusa először kételyt ébresztett bennem az iránt, hogy mennyire markánsan áll ki Budapestért, de láthatóan hozza az eredményeket: a Lánchíd felújítása elkezdődött, a Blaha Lujza téré hamarosan el fog, hogy két példát hozzak. Már csak ezért is gondolom, hogy miniszterelnökké avanzsálása nagyobb veszteség lenne Budapestnek, mint amekkora nyereség az országnak. Emellett polgármesterként és főpolgármesterként volt valamilyen politikai entitás (főleg a kormány), amivel szemben érdeket kellett érvényesítenie, nem biztos, hogy ugyanazok a képességek, amiknek ott hasznát vette, segítenék miniszterelnökként, amikor mindenki vele szemben érvényesít érdeket. Emellett az integratív magatartásától tartok, hogy engedékenységbe csap át, és futni hagy olyanokat, akiket nem kéne. Pont ezen a téren, mondhatni, foltos a track recordja, és nekem pont ez a terület lenne a legfontosabb.

Dobrev Klárát abszolút kompetensnek tartom, és a gyurcsányozást sem tartom komolynak – akinek elege van a Fideszből, az Dobrev Klárára is leszavaz, erről a hátralevő 10 hónapban maga a Fidesz is gondoskodni fog. Ugyanakkor neki is megvan a múltja a baloldalon, és ugyanez az aggodalom megvan, ami Karácsonynál is, még ha enyhébben is, hogy megremeg a keze néhány régi barátnál. És ahogy Kósáné Kovács Magda mondta, aki pont a DK-nak volt tagja haláláig:

nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.

Jakab Péternél pedig a másik oldalról van kételyem: láttam az ételfotóit, láttam akciózását a médiában és a Parlamentben, és nincs kétségem felőle, hogy jobbikosként kellően fel van vértezve az ellen a zsarolás ellen, hogy “ha baloldalról buktatsz le korrupciót, az összefogást bomlasztod” – de sem a csapatát nem láttam, sem a szervezetvezetői kvalitásaira nem láttam olyan példát, mint a Momentum 3-ról 10-re történetét. Vagyis a szándék erősségét nem kétlem nála, de jobban féltem a jog és az államapparátus útvesztőitől, mint a dedikált csapattal és nulláról való pártépítési tapasztalattal rendelkező Fekete-Győr Andrást.

UPDATE: cikkírás közben ért a hír Tóth Csabáról, utána pedig a homofóbtörvényről. Köszönjük, Péter, tárgytalan az egész fenti bekezdés, jó volt veled, amíg tartott. Most már evidens, miért nem szavaznám.

Szarvas Koppány Bendegúz
a Momentum Mozgalom józsefvárosi önkormányzati képviselője

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest