Egyenlő házasságot!

Jogaitokról, lehetőségeitekről érthetően

Oldalunkon minden információt megtalálsz az azonos nemű párok jogi lehetőségeiről és jogairól Magyarországon. Célunk, hogy segítsünk eligazodni a mindennapi életeteket érintő legfontosabb kérdésekben.

Egyenlő házasság

Jogaitok

Milyen joga van ma Magyarországon egy azonos nemű párnak, akik a kapcsolatukat még szorosabbá fűznék? Nem sok, de ami van, azt összefoglaljuk:

élettársi kapcsolat

Bejegyzett élettársi kapcsolat

2009 óta lehetőségetek van erre, ami röviden az alábbiakat jelenti:
Bejegyzett élettársi kapcsolatot csak azonos nemű párok köthetnek, és az öröklésre és vagyonra vonatkozó jogokban hasonló, mint a házasság. Viszont nem biztosít közös névhasználatot, apaság megállapítását, közös örökbefogadást vagy mesterséges megtermékenyítési eljárásokat.

Élettársi kapcsolat

Az élettársi kapcsolat szintén jogilag elismert, de kevésbé formális: két ember közös életviteléből fakad. Az élettársi kapcsolathoz kapcsolódó jogosultságok tekintetében fontos kiemelni, hogy az élettárs nem törvényes örökös, így csak érvényes végintézkedés alapján örökölhet.

Az élettársak között a törvény erejénél fogva sem jön létre vagyonközösség, de viszonyaikat természetesen szerződéses keretek között rendezhetik. Az élettársi kapcsolat létrejöttéhez és megszűnéséhez sem szükséges hivatalos eljárás, de kérhetik kapcsolatuk nyilvántartásba vételét, ami megkönnyíti annak bizonyítását.

A pontos jogi különbségekről a Háttér Társaság állított össze egy nagyon hasznos útmutatót.

Mi a helyzet a házassággal?

Magyarországon a házasság, bár szerintünk mindenkit megillet, jelenleg csak egy férfi és egy nő között jöhet létre.

Az azonos nemű párok, és az ő támogatóik – mint például a Momentum is – évek óta küzdenek azért, hogy a hogy házasságkötésre nekik is lehetőségük legyen.

Köthetek külföldön házasságot?

Persze! De sajnos itthon nem jár többletjogokkal.

Sokan viszont családi és szentimentális okok miatt ragaszkodnak ahhoz, hogy párjukkal összeházasodjanak. Így ezek a párok külföldi lehetőségek után néznek, ami manapság nem bonyolult és nem jár sok költséggel (bővebben erről lentebb).

házasság

Az azonos nemű párok külföldön kötött házasságát itthon sajnos nem ismerik el, és nem járnak hozzá azok a jogok, mint a házassághoz. Az azonos nemű párok külföldön kötött házassága nem számít bejegyzett élettársi kapcsolatnak sem, ehhez külön eljárás szükséges itthon.

Házasodjatok külföldön!

A szervezést akár egy évvel korábban is el lehet kezdeni, de egy hónap alatt is megoldható, mivel elég egyszerű, miután megtaláltátok pontosan hol akarjátok megtartani a szertartást. Magyarországon alapvetően a házasságkötést az anyakönyvvezető csak a házasságkötési szándék bejelentését követő harminc nap utáni időpontra tűzheti ki, Ausztriában viszont nincs ilyen minimum idő, így ott gyorsabban lezajlik a folyamat. A leggyakoribb helyszínek olyan osztrák vagy szlovén falvak lehetnek, ahol magyar kisebbség is él. Ausztriában, Felsőőr településen például három magyar nyelvű anyakönyvvezető is dolgozik. Itt minden magyarul zajlik, de az „IGEN”-t az adott ország nyelvén, így németül, illetve szlovénul is ki kell mondani.

A szervezés során fontos, hogy a magyar lakcímigazolást és a családi állapotot igazoló dokumentumokat le kell fordítani, és legfeljebb fél évesek lehetnek a papírok. Gyakran kell német, illetve szlovén nyelven levelezni, például a települések kapcsolattartóival és az összes dokumentumot (eredeti és fordított verziókat) előre el kell küldeni e-mailben ellenőrzésre, hogy a személyes találkozáskor már minden rendben legyen. Ezután már csak az utolsó ellenőrzésekre, egyeztetésekre és magára a ceremóniára kell kiutazni.

A lagzit általában a határhoz közel is meg lehet tartani, például Szombathelyen, így könnyen megoldható a két ország közötti utazás. A házassági anyakönyvi kivonatot angol és német/szlovén nyelven is kiadják, ami megkönnyíti a hivatalos ügyintézést más országokban is.

Templomi esküvőt szeretnétek?

Ha templomi esküvőt is szeretnétek, ez sem akadály, egyes kisebb, liberálisabb vallási közösségek, például bizonyos protestáns, evangélikus vagy szabadkeresztény egyházak esetenként nyitottak lehetnek azonos nemű párok megáldására.

Mennyibe kerül?

A szomszédos országokban a szertartás költsége igényfüggő is (például, hogy szeretnétek-e ételt, italt a helyszínen), de legtöbb esetben pár száz eurónál kezdődnek az alap ceremóniák.

Segítünk!

Elakadtál? Nem tudod hol kezdd? Több információra van szükséged?

Ne aggódj, segítünk. Iratkozz fel a hírlevelünkre, vagy ha kérdeznél, írj az
[email protected]
címre.

Hírlevél egyedi téma (popup - nem fehér)

Bejegyzett élettársi kapcsolat

Persze ha nem szeretnétek külföldön esküdni, vagy nincs rá lehetőségetek, esetleg itthon is elismertetnétek a jogi státuszát a kapcsolatotoknak, külföldön kötött esküvőtöknek, összefoglaltuk a hazai megoldást is.
élettársi kapcsolat

Bejegyzett élettársi kapcsolat

Magyarországon az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíthetnek, ami jogilag hasonló a házassághoz, de vannak fontos eltérések. A bejegyzett élettársi kapcsolat biztosítja az érzelmi és gazdasági közösség elismerését, de korlátozottabb, mint a házasság, ezért fontos, hogy a párok tisztában legyenek a jogaikkal és kötelezettségeikkel. Ezeket fentebb részleteztük.

Az örökbefogadás során csak az egyik szülő válhat hivatalosan szülővé, így ő jogosult a szülői jogokra és támogatásokra, például a családi pótlékra. A másik fél nem kap automatikusan jogokat, mivel őt a jog nem ismeri el hivatalos szülőként. Ez azt jelenti, hogy a gyermekkel kapcsolatos döntéseket csak az örökbefogadó szülő hozhatja meg, és ő felel a gyermek neveléséért, gyámságáért.

A bejegyzett élettársi kapcsolat lehetőséget ad az azonos nemű pároknak, hogy jogi védelmet kapjanak együttélésükre, de a korlátozások miatt nem minden területen biztosít teljes körű jogokat a házasághoz képest. Az eljárás során szükséges dokumentumok közé tartozik a személyi igazolvány, a lakcímkártya és a családi állapot igazolása, amelyek bemutatása elengedhetetlen a szertartás előtt. A feleknek be kell jelenteniük szándékukat az anyakönyvvezetőnél, ahol bejegyzett élettársi kapcsolatot kívánnak kötni, de erre nem mindenhol van lehetőség. A nyilatkozatokat az anyakönyvvezető előtt, személyesen kell megtenni. A bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetésére pedig nem csak bírósági felbontással van lehetőség, hanem azt közjegyző is megszüntetheti.

További információkat a Háttér Társaság honlapján találhatsz.

Egyenlő házasságot!

Persze tudjuk, hogy egy külföldi esküvő nem ad teljes alternatívát a legtöbb azonos nemű párnak. Sokan vannak, akik Magyarországon, szabadon szeretnének egybekelni a szerelmükkel.

Mi azt valljuk, hogy egyenlő jogokat kell biztosítani mindenkinek, ezért alkottuk meg a Momentum LMBTQ+ programját, amiben leírjuk mindazt, hogy egy kormányváltás után mit változtatnánk meg a magyar jogrendszerben. Például bevezetnénk az egyenlő házasságot.

Momentum Mozgalom

Photos: Freepik.com