Egy nemzet közteherviseléshez való viszonya a nemzet holnapjának tükörképe. (Széchenyi István)
Ahogy történelmünk legfontosabb fejezeteit is áthatotta a közteherviselésért, egyenlőségért, és az úrbéri viszonyok felszámolásáért folyó harc, Magyarországnak ma is egy olyan politikai fordulatra van szüksége, melyben egyformán helyet kap a szolidaritás, a teljesítmény és a nemzet. Ezek az értékek nem ellentmondásban állnak egymással, hanem kiegészítik egymást. Történelmünk is azt mutatja, hogy tartósan egyik sem létezhet a másik kettő nélkül. Úgy kell erősítenünk egy büszke, európai, és sikeres nemzet identitását, hogy közben egyetlen társadalmi csoportnak sem engedjük el a kezét.
A rendszerváltás után 27 évvel gyerekek százezrei nőnek fel fűtetlen és csatornázatlan lakásokban, rendszeres meleg ebéd és a kiegyensúlyozott élet reménye nélkül. Ezek a gyerekek nem járhatnak majd jó iskolába, és nagy eséllyel felnőttként is mások segítségére szorulnak majd, ha boldogulni akarnak – legyen szó családról vagy az államról. Ez a probléma akkora méretű és összetettségű lakhatási, egészségügyi, szociális, oktatási és foglalkoztatási válsággá nőtte ki magát, hogy a megoldás is reménytelennek tűnik. Ez pedig csírájában fojt el mindenféle cselekvő szándékot az egyén szintjén is. Nem csak nem cselekszünk, hanem még egy jó erős szemellenzőt is magunkra öltünk minden reggel:
elfordulunk, ha hajléktalant látunk, nincsenek a barátaink között fogyatékossággal élők, nem ismerjük a szomszédainkat, nem beszélünk egymással eleget családjaink sokféle történelméről.
A tehetetlenség-érzetünket tovább növeli az a káros és félrevezető diskurzus, amely az állam szakpolitika eszköztárát a “segély feltétel nélkül járjon minden rászorulónak”, és az „aki nem dolgozik, ne is egyék” végpontok közé korlátozza. De hasonló hamis dilemmák közé szorítjuk magunkat más kérdésekben is: a férfi-női egyenrangúság kapcsán sem jelent az egyenlőség egyformaságot, a fogyatékkal élő diáktársak sem hátráltatják gyermekeink iskolás éveit, és nem csak az elitgimnáziumok falai között, hanem a borsodi kis falu iskolájában is lehet fantasztikus pedagógiai sikereket elérni. Ezek a viták azért is nagyon ártalmasak, mert félrevezető módon fekete-fehérré egyszerűsítik a kérdést, melyekre mintha a mindent vagy semmit válaszokon túl lehetetlen lenne igazságos és fenntartható megoldásokat találni. Ráadásul hangzatos elvek mentén talán nehezebb rálelni a közös nevezőre, mintha lépésről lépésre próbálnánk megoldani a problémáinkat. Ahogy a vízióinkban is tetten érhető, a Momentumban azokat a válaszokat tartjuk követendőnek, melyek egyszerre kínálnak emberséges megoldásokat, és fektetnek hangsúlyt a rendszer fenntarthatóságára azáltal, hogy a támogatások mellett önálló boldogulást ösztönző elemeket is alkalmaznak.
Még mindig főként az állam kezében látjuk a titkos receptet a társadalmi hátrányok kiegyenlítésére (ahogy erre a Tárki kutatása is rávilágít). Nem bízunk abban, hogy alakíthatjuk sorsunkat, ahogy azt sem érezzük, ér-e bármit is, hogy egyénenként támogatjuk a másikat. Így közösségeink biztonsági hálója sem lehet elég erős ahhoz, hogy védelmet nyújtsunk egymásnak. Valódi, tartós változás még egy hatékony és támogató állam mellett is csak az emberek cselekedeteire alapulhat – ennek a folyamatnak akar kovásza lenni a Momentum.
A szolidaritás nem magától értetődő gesztus
Egymás támogatása – a szolidaritás – viszont egyáltalán nem magától értetődő gesztus, az emberi közösségek elszigetelődése pedig természetes folyamat. Erőfeszítést kell tenni azért, hogy meglássuk, és együtt tudjunk érezni még akár a pusztán két utcányira lakó család problémáival is. Csak tapasztalatokon keresztül tud beépülni a gondolkodásunkba az alapvetés, hogy még ha minden problémát nem is tudunk megoldani, igenis van értelme segíteni a másikon.
A magyar társadalom töredezettsége jól ismert (kutatások bizonyítják kiugró bizalomhiányunkat). A 20. század családi traumái, az igazságtalan és korrupt módon meggazdagodott ismerősök történetei, a cigány-nem cigány együttélésből fakadó mindkét oldali sérelmek, a jobb-bal háborúskodás (aminek még a határon túli és inneni magyarországi magyart is sikerült egymásnak ugrasztania) ékeket vertek, és folyamatosan ékeket vernek a közösségeinkbe. Ebből kifolyólag pedig mintha nem lennénk hajlandóak még mások problémáival is törődni – mintha úgy éreznénk, belénk is annyiszor rúgtak már, nekünk is mindent egyedül kellett megoldanunk, a szomszéd bajára már igazán nem marad erőnk.
Az olimpiáról szóló népszavazási kampány utáni egyik első momentumos országjáró eseményen a szegedi érdeklődők közül egy idősebb férfi szegezte nekünk a kérdést: miért ne lehetne büszke a hazájára? Miért ne lehetne büszke az Erdélyben elesett édesapjára, és miért ne kívánhatná fiainak, hogy csak egyszer megélhessenek Magyarországon egy olimpiát? Ez is egy hamis dilemma. Egy szolidaritáson alapuló országban, mindannyian lehetünk büszke magyarok, bármit is gondoljunk épp az olimpiarendezésről.
Egy összetartó nemzetben fel sem merül bennünk, hogy ne lenne ugyanolyan fontos minden egyes család fájdalma és öröme, politikai oldalaktól függetlenül.
Természetes, hogy minden családtörténet, Erdélyben harcoló nagyapa, Trianon által szétszakított család, vagy koncentrációs táborból édesapját még éveken át hiába hazaváró gyermekek a mi közös történetünk részét képezik.
A Momentumban egy olyan Magyarországot képzelünk el, amit egymásra odafigyelő és egymással törődő emberek közösségei alkotnak. Működésünk egyik alappillére az, hogy mi magunk is megtesszük azt a minimumot, hogy odafigyelünk, és kölcsönösen támogatjuk egymást. Hisszük, hogy ebben a törekvésünkben nem vagyunk egyedül – olyan emberekkel szövetkezünk a cselekvés köreiben is, akik a mindennapjaikban is tenni akarnak egy együttérzőbb, szolidárisabb Magyarországért. Történelmi felelősségünk van abban, hogy olyan országot építsünk, ahol az, aki szegénynek, elesettnek, kirekesztettnek születik, az ne maradjon ebben a helyzetben, és amennyire csak lehetséges, mindenkinek egyforma esélyeket biztosítsunk egy teljes élethez.
Budapest, 2017. február 27.
A Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola énekkarának tagjai, az Oscar-díjas Mindenki címû kisfilm szereplõi az iskolában 2017. február 27-én, az Oscar-gála éjszakáján. A film rendezõje Deák Kristóf, producere Udvardy Anna.
MTI Fotó: Kallos Bea
A Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola énekkarának tagjai, az Oscar-díjas Mindenki című kisfilm szereplői az iskolában 2017. február 27-én, az Oscar-gála éjszakáján. Kép forrása: HVG.hu.
Büszke, sikeres, szolidáris Magyarország
A Momentum Magyarországa az a hely, ahol a fogyatékkal élő barátoddal péntek este a sarki kocsmában sörözöl.
Ahol a figyelemzavaros, a lakótelepi és a belvárosi, az alacsony és a magas, a matekzseni és a színészpalánta egy osztályba járnak, mert a sokszínűség érték, az együttműködés pedig élmény.
Ahol az számít, hogy a haverod a bajban melletted áll, nem pedig az, hogy fiút vagy lányt szeret.
Ahol a történelem szakos egyetemista nem arról híres, hogy ő a cigánylány a 3. évfolyamról, hanem arról, hogy nála jobban senki sem ismeri a reformkor történelmét.
Ahol a kislányok álmodhatnak arról, hogy tűzoltók lesznek, katonák vagy sokgyermekes anyukák, a kissrácok pedig arról, hogy tanárok, asztalosok, vagy épp szuper apák.
Ahol nem keresed bőszen a lakóhelyed közelébe eső utolsó biztonságos szigetét az egészségügynek, ahol még megbízol abban, hogy jó kezekben van a szeretted.
Ahol a nyugdíjazás nem azt jelenti, hogy emberek végleg kilépnek a társadalomból, csupán annyit, hogy elkezdődik egy új fejezet az életükben.
És ahol nem dönti el az életed visszavonhatatlanul, hogy hova születtél.
Történelmünk fordulópontjai során is a közteherviselés, az egyenlőség és az úrbéri viszonyok eltörlésének zászlaja mögött tudtunk egyesülni, és a közös ügy, a társadalmi felelősségvállalás és a cselekvés kötött bennünket össze. Őseinket sem tartotta vissza, hogy Magyarország szegény vagy megosztott, kétség sem fért ahhoz, hogy együtt kell kiállni és harcolni egy igazságosabb, szabadabb, megújulni kész Magyarországért. Mert így lesz a közös ország közös haza, és közös otthon.
Orosz Anna, Momentum elnökségi tag
