Magyar vagyok és európai. Bár honfitársaink többségének ez a kijelentés magától értetődő, nem árt, ha néha tudatosítjuk magunkban, kik vagyunk és hol élünk. Már csak azért is, mert nem beszélhetünk Magyarország és a magyarság jövőjéről anélkül, hogy Európa jövőjéről gondolkoznánk. Azt hiszem, ha valakinek, ezt egy olyan nemzet gyermekeinek nem kell magyarázni, akik több országban élnek. Ahol az Európai Unió, és a schengeni csatlakozás nemcsak szimbolikusan, hanem ténylegesen, családokat újraegyesítve nyitotta ki a határokat. Persze ennek az útnak még nem értünk a végére.
És ha minden így megy tovább, lehet, hogy az út befejezetlen is marad. Ugyanis óriási kihívás előtt áll a világ. Olyan kihívás előtt, amit csak nagyobb léptékben és közösségbe szerveződve lesz képes megoldani az emberiség. Ha valaha szükség volt arra, hogy európai polgárként is gondoljunk magunkra, akkor az most van.
Generációnk előtt olyan feladat áll, melynek megoldása nemcsak lehetőség, de kötelesség is. Igazságosabb, emberségesebb és zöldebb – európaibb társadalom létrehozása. Azaz: meg kell állítanunk a klímakatasztrófát, úgy, hogy ebbe ne rokkanjanak bele az öreg kontinens lakói sem.
Ha egy közösség, legyen az nemzet, vagy éppen egy szövetség, nem képes újra és újra lendületet venni, akkor az eljelentéktelenedés útjára lép. Ha Európa most nem vesz lendületet, akkor nem tudunk majd szembenézni a globális problémákkal.
Mert a nemzetközi helyzet éppen aktuális állásába még soha senki nem nyugodott bele. Azok, akik elöl vannak ott akarnak maradni, akik viszont háttérbe szorultak, előre akartak törni. Azt azonban, aki semmit nem akart, nem vett lendületet, hogy előrébb jusson, elsodorta a történelem vihara.
Éppen ezért, én amellett érvelek, amikor Európa jövőjéről beszélgetünk, hogy a legfontosabb, az első, amit ki kell mondanunk, hogy Európának fel kell adnia a csendes szemlélődés – eddig látszólag győztes, és kétségkívül: békés – politikáját. Lendületet kell vennie, és előre mennie, különben eljelentéktelenedik.
Persze, sokan gondolhatnak arra, hogy régen, ha egy ország, egy közösség, vagy szövetség lendületet vett, azt mások kárára tette, fejlődése nem csendes volt, hanem háborút hozott.
Ez azonban ma már nincs így. Pont Európa példája mutatja, hogy határainkon belül is lehetünk határtalanok. Ma már nem kell földrajzilag a legnagyobbá válnia egyetlen országnak és szövetségnek sem, hogy a legnagyobbak között lehessen. Nincs szükség fegyveres konfliktusra, háborúra, területi terjeszkedésre. A 21. századra eljutottunk oda, hogy a gazdasági fejlődést nemcsak a gyárak száma, hanem a gyárakban alkalmazott technológia és a bennük rejlő tudás, az ott dolgozók esze, ügyessége, szorgalma határozza meg.
Ezt, mi magyarok, úgy gondolom, kevés nemzetnél tudjuk jobban. Viharos történelmünk dicsőségesebb időszakaiból tudjuk: a kiművelt emberfők száma és minősége egy egész nemzet sorsát befolyásolhatja. Mit látunk ehhez képest ma Magyarországon? Ezzel teljesen ellentétes, hatalmi gőgből táplálkozó tendenciákat.
Miközben mára egyértelműen kiderült, hogy a társadalom egy ponton túl már nem képes gazdagodni abból, ha az ország tudásszegény összeszerelő üzemként működik. Tudásintenzív technológiák használata, sőt kifejlesztése nélkül nincs előrelépés. És nemcsak Magyarországnak, de Európának sem. Ugyanis sok ország alkotta nagyobb közösségünknek összehangoltan kell lépnie, hogy felvegye a bolygó más részein élő – akár országonként nézve is – emberek milliárdjaival a versenyt. Ugyanis a versenyt fel kell venni, mert a versenyből születnek olyan technológiák, amelyek aztán képesek megoldani olyan globális problémákat, mint a klímakatasztrófa. Gondoljunk csak bele: ma még nem látjuk, mi a jó megoldás, de az már dereng, hogy nem egy, mindenhova tökéletes megoldásunk lesz, hanem sok-sok, sokszor helyben alkalmazott innováció. Amit viszont a verseny képes kitermelni.
Éppen ezért kell a jövő technológiáiba fektetnie kontinensünknek: ilyen a szoftveripar, az egészségipar és a zöldipar is.
Elsodor minket a történelem vihara, ha Európa nem vesz lendületet, ha továbbra is a múlt technológiáit reszelgeti, és exportálja a világba, miközben a jövőt jelentő számítástechnikai iparban a hardvert Kínából, a szoftvert az USA-ból importáljuk.
Nem fogunk lendületet venni, ha nem ismerjük fel, hogy az európai gazdasági modell képes arra, hogy a legújabb orvostudományi forradalmat elindítsa. Ne felejtsük, Európa az élvonalban volt a koronavírus elleni vakcinák kifejlesztésében. Karikó Katalinnak és munkatársainak köszönhető mRNS technológia óriási lehetőségeket rejt a szakértők szerint. Nemcsak a korona ellen volt jó, de a rák és az AIDS ellen is ígéretes. Ezek kiaknázásához azonban arra van szükség, hogy Európa pénzt fektessen a technológiába.
De nézzük csak meg, végül ki gyártja tömegesen Karikó vakcináját? A – mára – amerikai Pfizer és licenc alapján az amerikai Moderna. Hiába volt Európában a siker receptje, hiába adtunk ehhez hozzá rengeteget, mi magyarok is, a babérokat ott aratják le, ahol a továbblépésre is készen áll a politika, be van zárva az innovációs lánc és van elég kockázati tőke. Európa inkább biztonsági játékos, szuverén ipar nélkül. Ha ez így marad, a klímaváltozás, legalább szimbolikusan, maga alá temeti a kontinensünket. Tegnap a járványügyi korlátozások, ma csak a globális logisztika akadozása, holnap már a klímaváltozás miatt hirtelen szűkössé váló erőforrások tartják majd Európát vesztes függőségben.
Megvárjuk, amíg így lesz? Vagy elkezdünk dolgozni egy erős, szuverén Európáért, amely az innováció éllovasa lehet, és ezzel megmentheti a bolygót, de legalább hozzájárulhat, miközben polgárait is biztonságban tudja.
Ez ma a kérdés. Távolinak tűnhet, de évek múlva a nyakunkon lesznek a ma még szinte elképzelhetetlen problémák.
És nem is igazán van más választásunk. A klímakatasztrófa megoldását egyszerűen nem várhatjuk azoktól a hatalmaktól, melyek bolygónk óriásszennyezői. És minden egyéb fogadkozás ellenére, valójában profitálnak a szennyezésből, ezért az átállásuk, akármit is mondanak, végzetesen lassú. A megoldást csakis magunktól várhatjuk el, Európától várjuk el, mert hiszem, hogy olyan helyről fog jönni, ahol már most rengeteget tesznek a környezet megóvásáért.
Ne felejtsük el: a nyugati országokban már évtizedekkel ezelőtt alap volt, hogy a hulladékot szelektíven válogatjuk. Hogy a szennyezőket bírságoljuk. Igen, ezek kiragadott példák, de éreztetik: Európa nem ma kezdte az odafigyelést környezetére.
Most pedig egy olyan új, közös magyarázóelvet kell kidolgoznunk, ami egységében kezeli a problémáinkat – hiszen azok valójában összefüggnek, jobban, mint valaha. Gondoljunk csak bele, csak, ha a klímaváltozást nézzük, nemcsak egy jelenségről beszélünk: ebből következik a népvándorlástól kezdve a fogyasztás válságán át, a súlyosbodó szociális válságokon túl a jövőbeni territoriális háborúkig minden. És ehhez nem kell varázsgömb, csak el kell fogadnunk, hogy a Föld erőforrásai, lehetőségei végesek, és sajnos, bizonyos területeken már egyértelműen elértünk a lehetőségeink végéhez.
A klímaváltozás arra is fontos lecke az élettől, hogy a szélsőségesen individualista világnézet, és a vég nélküli fogyasztásra épülő gazdaságpolitika zsákutca lett. Végleg kiderült, egymásra vagyunk utalva, hiszen egyikünk sem tud előle elmenekülni. Mutogathatunk egymásra, és várhatunk arra, hogy majd mások megteszik az első lépéseket, de ezzel borítékolható a kudarc, mely végeredményben utódaink jövőjét pecsételi meg.
A világgazdaság minden területét felölelő változtatásokra van szükség ahhoz, hogy meg tudjunk birkózni ezzel a kihívással.
Hiába gyűjtjük szelektíven a hulladékot, ha közben egy multinacionális cég valahol, több ezer kilométerre, égeti a műanyag hulladékot.
Hiába próbálunk meg használt eszközök vásárlásával visszavenni a túlfogyasztásból, ha közben az elektronikai cégek úgy tervezik a kütyüiket, hogy azok gyorsan elromoljanak, és ki kelljen őket cserélni. Hiába próbálunk elektromos vagy hibrid autók vásárlásával csökkenteni a szén- és károsanyag-kibocsátásunkon, ha közben a villamosenergia előállítása környezetszennyező módon történik. A klímatudatos életmódhoz tehát elengedhetetlen, hogy új alapokra helyezzük az egyén és a közösség, valamint az ember és a természet kapcsolatát.
Ehhez azonban új európai cégekre és szabályozásra van szükség. Igen, ez utóbbi nagyon fontos, hiszen nem engedhetjük meg, hogy Európa újratermelje a problémát. Újratermelje az óriáscégeket, az óriásszennyezőket és az óriásplatformokat, amik lábbal tapossák a környezetünket és jogainkat.
A GDPR-szabályozás is, minden hibája ellenére, megmutatta, hogy Európa képes példát mutatni és elérni, hogy az általunk vallott igazságos, emberséges és – reményeink szerint, más jogszabályokkal – zöld értékekhez alkalmazkodjanak a világ multicégei. Ezt kell kihasználunk minden területen, főleg, ha környezetvédelemről van szó. Így válhat egy európai döntés globális léptékűvé, ami elengedhetetlen, hiszen globális problémákat kell megoldanunk. A még csak készülő óriásplatform-szabályozás pedig már most igazodási pont a világ kormányainak. Önmagán kívül semmi sem gátolhatja meg Európát abban, hogy a zöld úton is ugyanígy elöl járjon.
A Renew frakció és a Momentum közössége az ,,Európa jövője” konferencia sorozattal ebben, az új lendület megtalálásában és elindításában vesz részt. Abban, hogy Európa ismét az élre törjön. A közösségek újrateremtését, a közösségi akarat létrehozását és a közösségi cselekvés irányának meghatározását segítik ezek az események, melyeket most megvalósítunk.
Hiszen most arra van szükség, hogy mindenki elmondhassa a véleményét, hogy mindenkinek a szava számítson, mert a végén mindenkinek magának kell éreznie az irányt, a célt, amit meghatározunk Európának és a világnak a következő 50-100 évre.
