,,Bődületes ígéretözönnel állt elő a Momentum”, ,,Ebbe már belejött: mindent megígért választási programjában a Momentum” – csak két cím, amikkel nagy portálok beszámoltak a Momentum vasárnap bemutatott választási programjáról. A cikkekben megfogalmazott kétségek teljesen érthetőek. Az elmúlt 27 év politikája nem csak a beteljesületlen álmokról szólt, hanem politikusok által megfogalmazott, kormányon nem teljesített – mert teljesíthetetlen – ígéretekről. Az elmúlt húsz évben a különböző pártok felelőtlen ígéretcunamival álltak elő választási programjukban a rövidtávú népszerűség reményében. Amikor az ígéreteket részben betartották, az rossz gazdaságpolitikához és túlköltekezéshez vezetett, amikor nem tartották be, az rombolta a hitelességüket és politikai kultúránk minőségét.
A Momentum programja nem ilyen.
Ez egy ambíciózus, de nem megvalósíthatlan program, és pláne nem egy költségvetési szempontból felelőtlen program. Ennek jó oka van: a programírás során kifejezetten törekedtünk arra, hogy ne tegyünk fedezet nélküli ígéreteket. A programon dolgozó csapatban volt olyan is, aki csak a költségvetési hatások kiszámításával foglalkozott. Minden szakpolitikai munkacsoportban volt kijelölt költségvetési felelős, és külön üléseken néztük át az egyes intézkedések költségvetési hatását külső szakértők bevonásával. Programunk sarokköve a kezdetektől az volt, hogy kizárólag ténylegesen megvalósítható javaslatokat teszünk le az asztalra, ne pedig ágazati érdekcsoportok és PR-szempontok szerint alakítsuk szakmai elképzeléseinket. A program teljes körű megvalósításának fedezetét három fő csoportba sorolhatjuk:
- Megtakarítások
- Átcsoportosítások
- A gazdasági növekedés hozadékai
Több olyan intézkedés is ki lett emelve a programunkból, amelyek államháztartási szinten valójában nem járnak jelentős többletkiadással. Ilyen például az öregségi nyugdíjminimum is, aminek a javaslatunkba foglalt, jelenlegi 28500 forintról 35000 forintra emelése kevesebb, mint 10 milliárd forintból megvalósítható lenne. Továbbá fontos hangsúlyozni, hogy a program minimum négyéves, de helyenként több ciklust is érintő intézkedéseket tartalmaz, így azok fedezetét sem feltétlenül a 2018-as költségvetésben, a jelenlegi makrogazdasági keretek között kell keresni.
A jelenlegi makrogazdasági pálya kivetítése alapján számításaink szerint 2022-re nagyjából 700 mrd Ft-tal nő a költségvetés mozgástere, azonban a gazdasági növekedés édes gyümölcsei jelenleg arra elegek, hogy a krónikus forráshiánnyal küzdő egészségügyi, valamint köz- és felsőoktatási javaslataink fedezete legyen.
Ezzel együtt a programunk több további olyan elemet is tartalmaz, amelynek költségei nemzetgazdasági szinten is jelentősek és fontos, hogy lássuk, miből lesz rájuk pénz.
Még az egyébként átláthatatlan és szándékosan titkolózó költségvetési és zárszámadási törvényeket böngészve is azonnal kiderül, hogy mennyire pazarló módon működik a magyar állam. Az alábbi példák csak a jéghegy csúcsát jelentik: szabad szemmel is könnyen kiszúrható, költségvetési léptékkel mérve „kisebb” tételek, amelyeket összeadva több mint 300 milliárdnyi elpazarolt adóforintról van szó – és egyben fedezetről fontos programpontok finanszírozására.
Karcsúsítjuk az óriásira hízlalt államot
Például a kormányzati kommunikációs kiadások visszavágásával vagy a száz főnél nagyobb helyettes államtitkár-sereg csökkentésével:
- Propagandaminisztérium megszüntetése A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda egy újonnan létrehozott, és a legrosszabb államszocialista időket idéző képződmény. A sajtótermékek kézivezérlésének, a gyűlöletkeltő platátkampányoknak vagy a hazug nemzeti konzultációknak nincs helyük egy demokráciában. 25,1 milliárd forintot spórolhatunk meg ezzel évente.
- A Miniszterelnökség kiadásainak csökkentése Magyarország a Fidesz-kormányok alatt a száz fölötti helyettes államtitkár országává vált. Az állam rengeteget költ saját magára. A Miniszterelnökség összesen 18 helyettes államtitkárával az egyik legnépesebb monstrum, így a személyi és dologi kiadásainak, illetve beruházásaira költött pénz 30%-os csökkentése indokolt. 11,2 milliárd forintot spórolhatunk meg ezzel évente.
Felszámoljuk a korrupciós kifizetőhelyeket
Nem fognak többé milliárdos hitelekkel és megrendelésekkel tömni haveri cégeket sem az Eximbankon, sem a Magyar Nemzeti Kereskedőházakon keresztül:
- Az Eximbankon keresztüli pénzosztás megszüntetése Az elmúlt években óriásira növekedett állami tulajdonú bankból milliárdos gigahitelek formájában ömlik fideszközeli cégekhez a pénz. Azt, hogy az Eximbank a magyar gazdaság fejlesztése helyett a haverok hízlalásában utazik, mi sem mutatja jobban, mint hogy Garancsi István vagy Andy Vajna úgy kaptak Eximbank-hiteleket, hogy export-import tevékenységet nem is végeznek. A kedvezményes, adófizetői pénzzel megtámogatott hitelek esetében az ún. “kamatkiegyenlítés” közpénzből történik. Tehát ha az Eximbank olcsóbb hitelt ad, a kedvezmény összegét mi fizetjük ki. 23,6 milliárd forintot spórolhatunk meg ezzel évente.
- A Magyar Nemzeti Kereskedőházakon keresztüli pénzosztás megszüntetése Az MNKH egy korrupciós botrányok sorával terhelt, átláthatatlan és veszteségeket termelő céghálózat, amely haveri cégek gazdagítására szolgál, a veszteségét pedig a magyar adófizetők állják. 50 milliárd forintot spórolhatunk meg ezzel évente.
Pártpropaganda helyett szabad sajtó és szabad kultúra
Csökkentjük a pártsajtóvá züllesztett és korrupt MTVA támogatását, az áltudományos “kutatóintézetek” helyett a felsőoktatást, a kirekesztő Magyar Művészeti Akadémia helyett a független magyar alkotókat támogatjuk:
- A közmédia kiadásainak csökkentése Feleennyiből is nyújtható a jelenlegi nevetséges és nézhetetlen propagandasajtónál nagyságrendekkel jobb szolgáltatás – ha az adófizetők pénzéből csak a legszigorúbb feltételek szerint valóban közszolgálati értéket képviselő tartalmak és műsorszolgáltatók finanszírozhatók, és nem fordulhat elő, hogy nézettségi adatok, világos feltételek nélkül bármit „közszolgálatnak” minősítsenek. 35,6 milliárd forintot spórolhatunk meg ezzel évente.
- A Magyar Művészeti Akadémia és az áltudományos „kutatóintézetek” felszámolása Sem a kultúra, sem a tudomány nem válhat a regnáló kormánypárt politikai és ideológiai céljainak kiszolgálójává. Épp ezért meg kell szüntetni az MMA-hoz hasonló politikavezérelt intézményeket, és az autonóm magyar kultúrát támogatni. Szintén felszámolnánk az értékelhető tudományos teljesítményt felmutatni nem tudó intézeteket mint a VERITAS Történetkutató Intézet vagy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet – és helyettük a felsőoktatásra költenénk. 11 milliárd forintot spórolhatunk meg ezzel évente.
Leállítjuk a pazarló kormányzati beruházásokat
A kormány várba költöztetését, az indokolatlan látványsport-projekteket, a szakmaiatlan pénznyelő Budapest-Belgrád vasútvonal építést. Ezek a kiadáscsökkentések ugyan csak egyszeri tételek, nem évről évre jelentkező (ún. folyó) kiadások – más fontos egyszeri kiadásokat finanszírozhatnánk belőlük:
- A kormány várba költöztetésének leállítása A kormányzati negyed várba költöztetése egy Orbán Viktorra jellemző megalomán, rongyrázó beruházás, ami mindenfajta szakmai alátámasztást és felelős költségvetési átgondolást mellőz. 13,8 milliárd forintot spórolhatunk meg ezzel 2018-ban, de a projekt összköltségét 200 Mrd forintra becsülte a kormány.
- A Budapest-Belgrád vasútvonal projekt leállítása Egy közlekedési gigaberuházás, amelyet minden szakmai érvet és az emberek valós hétköznapi szükségleteit félretéve terveztek meg, egyes tanulmányok szerint 2400 év alatt térülne meg. 4 milliárd forintot spórolhatunk meg ezzel 2018-ban, de a projekt összköltsége alsó hangon 750 Mrd forintra becsült.
- A Liget Budapest Projekt leállítása A Vár projekthez és az Olimpiához hasonlóan a Liget projektre elköltött többszáz milliárd forint is elsősorban a korrupcióról, az Orbán Viktorhoz köthető oligarchák további gazdagodásáról szólna. 39,9 milliárd forintot spórolhatunk meg ezzel 2018-ban, de a projekt összköltségére a legutolsó becslés 250 Mrd Ft.
- Kevesebb közpénz stadionokra Két ciklusnyi stadionépítési láz után semmi szükség nincsen a pazarló látványsport-beruházások folytatására, és a miniszterelnök hobbijának ilyen mértékű állami támogatására – miközben a tömegsport forráshiányban szenved, a tornatermek, tanuszodák felújításra szorulnak. 90,2 milliárd forintot spórolhatunk meg ezzel 2018-ban.
Számos olyan intézkedéspár található a programban, ahol egy kiadásnövelő átalakítás fedezete egy bevételnövelő intézkedés — vagy éppen fordítva. A munkaerőpiaci ellátások fejlesztése fedezhető a közmunka program átalakításából. A pénzbeli családi ellátások emelése megvalósítható a családi adókedvezmény átalakításából. Az SZJA felső kulcsa fedezi az alacsonykeresetűek adójóváírását. Az ágazati különadók kivezetésére a vállalati adózás megváltoztatása nyújt fedezetet. Jelentős agrárprogamjainkra a földbérbeadás megadóztatásából teremtünk forrásokat. A kultúránkba való befektetés fedezhető például a látványsportokra költött iszonyatos állami források (mert az adókedvezmény is állami forrás!) megvágásából. A lakhatási támogatásokat fedezik az üresen álló ingatlanokra és az ingatlanspekulációra kivetett adók.
A megvalósítható program nemcsak azért érték, mert nem akarjuk átverni a választókat vagy mert meg akarjuk győzni a kételkedő közgazdászokat és újságírókat is. A költségvetési fegyelem fontos politikai cél a Momentum számára. Csak így állíthatjuk fenntartható növekedési pályára az országot, vezethetjük be az eurót és élhetünk tartósan nagyobb jólétben.
Pass Dániel
Prinz Dániel
A szerzők közgazdászok, a Momentum szakpolitikai stábjának tagjai.