Cselekszik a Momentum – ezeket tettük a pedofilbotrány kapcsán

Szerző: | márc 6, 2024 | Magyarország

Novák Katalin, Varga Judit és Balog Zoltán lemondatása közös társadalmi siker volt. Egy szemfüles ügyvéd által fellelt információt megírta a 444, majd felkapta a sajtó, beleálltak az ellenzéki pártok, felháborodott a közvélemény. Ez az együttes nyomás vezetett a lemondásokhoz. Szerintünk az eseménysorozat klasszikus példa rá, hogy milyen az, amikor jól működik a társadalom immunrendszere.

Ennek ellenére pár nap múlva elkezdtek erősödni azok a hangok, amik szerint az ellenzéki pártok “nem csináltak semmit”. Ezt főképp azért érezzük igazságtalannak, mert a Momentum kiemelt ügyként kezelte a pedofilbotrányt, és nem csak az említett lemondásokig tettünk bele rengeteg energiát, de azóta is, mert az ügynek még nincs vége.

Ezért az alábbi posztban összefoglaljuk, mi mindent tettünk a pedofilbotrány kapcsán.

A botrány kitörése után

  • Ahogy a Telex is megírta, Donáth Anna volt az első, aki – alig 24 órával a botrány kirobbanása után – lemondásra szólította fel Novákot.
  • A Momentum és Tompos Márton 2 nappal később már kis is nyomozta, hogy ugyanaz az ember volt K. Endre ügyvédje, aki az Orbán család egyik cégének a jogi képviselője is.
  • A botrány kirobbanását követő vasárnap elbontottuk a Karmelita előtti kordonokat, majd átvittük azt a Sándor-palota elé és egy molinóval üzentünk Nováknak.
  • Donáth Anna a köztársasági elnök tanácsadóinak a felkérdezésén keresztül gyakorolt nyomást Novákra.
  • A TizenX a könyvesboltokban lefóliázott könyvekre ragasztotta fel, hogy igazából a pedofilsegítő kormánytól kellene megvédeni a fiatalokat.
  • A Momentum aktivistái megafonból bömböltették Orbán Viktor szavait a pedofilokról a kormányülés közben.
  • Donáth Anna volt az első, aki felvetette Varga Judit bűnösségét is.
  • “Pedofilvédő Novák Katalin” feliratokkal ragasztották ki a Fidesz irodáit a Momentum aktivistái országszerte. 
  • A Momentum rendezte az első tüntetést annak érdekében, hogy Novák Katalin mondjon le és magyarázzák meg, hogy miért adtak kegyelmet egy pedofil bűnöző segédjének.
  • Kb. 8 ezren voltunk ott a Sándor-palota előtt, felszólalt – többek között – egy áldozat, egy óvodapedagógus és Donáth Anna.
  • Erről az eseményről élőben jelentkezett be az ATV is.
  • Ezt követően még kétszer szervezett tüntetést a Momentum a témában és azokon is több ezren voltak.

A lemondások után

 

Kapcsolódó
Mit tesz a Momentum?
Országosan és helyi szinten is számtalan ügyben állunk ki a hatalommal szemben az emberekért. Olvasd el!