A budapesti nyári olimpiai pályázat előzményei
Komoly történelmi hagyományok, de a mai napig sikertelen próbálkozások: több mint tízszer vetődött már fel a nyári olimpia megrendezése a fővárosban. Budapest gyakorlatilag meg is kapta az 1920-as nyári olimpia rendezés jogát, de közbeszólt az első világháború. Kevésbé ismert, de a kommunizmusban is volt egy próbálkozás 1955-ben, itt viszont Róma nyerte el az 1960-as nyári olimpia rendezési jogát. A rendszerváltás után felerősödött a nyári olimpia rendezésének igénye (2005-ben megalakult a Budapesti Olimpiai Mozgalom), de nem volt realitás hazánk gazdasági fejlettsége miatt. 2017: a történet ismert, a Momentum Nolimpia kampánya és sikeres aláírásgyűjtése után (a kormányzat javaslatára) a MOB visszalép. Fontos tisztázni, hogy a kormányzati propaganda ellenére, Budapest nem rendelkezett valós eséllyel Párizs és Los Angeles mellett, hogy elnyerje az olimpia rendezési jogát, a pályázat gyakorlatilag a legesélytelenebb volt a három közül.
Nemzetközi kontextus:
‘28-ban Los Angeles, ‘32-ben pedig Brisbane rendezi a nyári olimpiát. A NOB a korábbi tapasztalatok mentén változtatott a kiválasztási folyamaton és nem valószínű, hogy nyílt pályáztatást indít, sokkal inkább zárt ajtók mögött próbálja megversenyeztetni a lehetséges városokat. Ha az olimpiai “vetésforgót” nézzük, akkor 36-ban ázsiai országnak kellene rendeznie az eseményt, európai helyszínre inkább 2040-ben van esély.
Afrika (főleg Egyiptom) is egyre inkább szeretné pozícionálni magát, de a realitás az, hogy még a kontinens így is messze van a rendezés jogának elnyerésétől. A 2016-2017-es évekkel szemben (ahol sorra hullottak ki az európai/észak-amerikai városok) itt most lényegesen több lehetséges jelölt van: Ázsiában elsősorban India (Ahmedabad), Dél-Korea (Busan), Indonézia, Európában Németország (Berlin), Törökország (Isztambul) és Lengyelország (Varsó) részéről van értelmezhető szándék. Berlinben elsősorban a 1936-os náci olimpia ellenpéldáját kívánják megvalósítani, amely teljes mértékben a sokszinűségre, befogadásra és toleranciára építene.
Realisztikusan, Budapest, túl kockázatosnak tűnhet a NOB számára, hiszen itt már egyszer elbukott a nyári olimpia és elég komoly társadalmi kockázat van. Emellett, sajnos a magyar sportdiplomácia – a kormányzati propaganda ellenére – fokozatosan vesztett nemzetközi súlyából, erről a disszertációmban írtam részletesen. A kézivezérelt lojalizmus a magyar sportirányításban is meghatározó, elég csak a sport és politika összefonódására gondolni (Fürjes Balázs, Deutch Tamás, Schmitt Pál stb.) és nemzetközi szakemberek utánpótlásában hazánk nem áll jól. 2024-ben Szilágyi Áron sem tudott bekerülni a NOB sportolói bizottságába, jelenleg az egyetlen rendes tag Fürjes Balázs (Schmitt Pál kiöregedett már csak tiszteletbeli NOB tag, Gyurta mandátuma pedig lejárt).
Hazai kontextus:
Talán nem kell bemutatni Orbán Viktor álmát. Karácsony az újraválasztását követően keresi a lehetőségeket, hogy kaphasson városfejlesztési támogatást a kormánytól, így az 36-os olimpiában látja a kompromisszumot és saját maga helyzetének bebiztosítását: ha teljesen a nyári olimpia mellé áll, akkor talán van esély arra, hogy a kormány nem vágja el az összes fejlesztési forrástól a fővárost. Ugyanakkor a hazai sportmozgalmat is megosztja az új pályázás, a társadalom pedig polarizált a kérdésben. Legutóbb már Fürjes Balázs sem úgy nyilatkozott, hogy Budapest esélyes lenne elhozni a 36-os olimpiát és a MOB-on belül is megoszlanak a vélemények.
Ki pályáz?
Az olimpiai játékokra nem közvetlenül a városok, hanem az országok nemzeti olimpiai bizottságai pályáznak. Ez azt jelenti, hogy bár a pályázat gyakran egy konkrét városra összpontosul (de sokszor annak tágabb környezetére), a hivatalos jelentkezést mindig a nemzeti olimpiai bizottság (pl. Magyar Olimpiai Bizottság) nyújtja be a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB vagy IOC).
A gyakorlatban ez úgy működik, hogy a nemzeti olimpiai bizottság, egyes városok önkormányzata és az adott ország kormánya közösen dolgozik a pályázat előkészítésén, és a pályázat bemutatja, hogy az adott város hogyan biztosítja az infrastruktúrát, finanszírozást és szervezést az esemény lebonyolításához. Az olimpia szervezés volumene miatt a projekt elképzelhetetlen kormányzati garanciák nélkül Magyarországon.
Főbb (kormányzati) érvek az olimpia megrendezése mellett:
1, Közép-Európa még soha nem rendezett nyári olimpiát!
Magyarország, bár sportnemzet, még soha nem rendezett olimpiát. Egy sikeres pályázat és rendezés történelmi jelentőségű lenne, és feltehetőleg új fejezetet nyitna a magyar sporttörténelemben. Emellett, más közép-európai nemzetek sem tudták befogadni a nyári játékokat: Berlin és Moszkva között üres a nyári olimpiai térkép.
2, A létesítmények nagy százaléka már készen áll!
Párizs nagyrészt annak köszönheti 24-es pályázati sikerét, hogy a létesítmények 95%-a már a pályázatuk során rendelkezésre állt, csak nagyon kevés új sportlétesítményt kellett felhúzni. Ez megfelel a NOB Agenda 2020 előírásainak, amelynek lényege, hogy a nyári és téli olimpiákat a lehető legkörnyezetbarátabb módon és a lehető legkevesebb új létesítmény felhúzásával kell megvalósítani. Orbán Viktor állítása szerint csak “pár mobilcsarnokot kellene felhúzni”, illetve egy velodromot építeni. Valóban a NER 14 évében megépültek az olimpia főbb lehetséges helyszínei: Duna Aréna, Nemzeti Atlétikai Központ, Puskás Aréna, MVM Dome stb. Szóval Budapest is rendelkezik ezen létesítmények jó százalékával, de a kormányzati narratíva ellenére, azért ennél több kell. Pl. Budapestnek nincs velodromja, vadvízi evezéshez szükséges szlalompályája (Szlovákia lehetséges opcióként merült fel), de pl. jelenleg egy komolyabb öttusa világbajnokság megrendezésének feltételei is inognak.
3, Nemzeti összetartozás és közösségi élmény
A kormányzati narratíva szerint egy hazai rendezésű olimpia lehetőséget kínálna arra, hogy az egész ország összefogjon egy közös cél érdekében. Az olimpia rendezése erősítheti a nemzeti identitást, büszkeséget, és a közösség érzését, különösen, ha magyar sportolók is kiemelkedő eredményeket érnek el. Az olimpia előkészületei és eseményei során erősödhet a társadalmi összetartozás és a közös ünneplés élménye, és amúgy ez nem mellesleg a Momentum által szorgalmazott pozitív nemzeti önképpel is összeegyeztethető. Alapvetően ez történt Franciaországban is, ahol a lakosság egy jó része szkeptikus volt az olimpiával kapcsolatban, ugyanakkor több ezer önkéntes segítette az esemény megrendezését és a társadalmi visszhang is összességében pozitív volt (pl. az olimpia nyitóünnepségét többen nézték Franciaországban, mint amikor 98-ban hazai pályán játszottak futball vb döntőt a franciák).
4, Városfejlesztés és modernizáció
A narratíva szerint az olimpiai játékok megrendezésére való felkészülés lehetőséget nyújt Budapest számára, hogy felgyorsítsa városfejlesztési és modernizációs terveit. Az új sportlétesítmények, közlekedési infrastruktúra fejlesztések (pl. reptérre vezető vasút, közutak és kötött pályás közlekedés fejlesztése), valamint zöldterületek létrehozása hosszú távú javulást hozhatnak a lakosság életminőségében. Akárcsak mint Londonban vagy Párizsban, a sportolók részére megépülő 3-4000 fő befogadására is alkalmas olimpiai falut lakhatási program keretein belül próbálnák meg hasznosítani. Párizsban a Szajna tisztítása is az olimpiához kapcsolódó egyik nagy városi beruházás volt (hogy mennyire lesz ez fenntartható hosszú távon az kérdéses).
Ne felejtsük el a Paralimpiát, ahol nagyon komoly elvárások vannak a sportlétesítmények és a városi közlekedés akadálymentesítése tekintetében és ez alapvetően egy szuper társadalmi elvárás a szervező városokkal szemben. Itt a fő ellenérv, hogy a város fejlesztését nem olyan nagy sporteseményekhez kellene kötni mint az olimpia, de tény és való, hogy ilyen nagyobb események katalizálhatják a sok éve esedékes beruházásokat, hiszen feszes határidőre kell teljesíteni.
5, Nemzetközi presztízs és hírnév
A kormányzati érvrendszerben megjelenik, hogy Budapest olimpiát rendezve erősítheti Magyarország nemzetközi szerepét és presztízsét. Az olimpia globális esemény, amelyen több milliárd ember követi figyelemmel a versenyeket, és ez hatalmas lehetőség a nemzetközi hírnév növelésére (a versenysport/elit sport nagyon komoly soft power tényező, elég csak az angol Premier League-re vagy az amerikai NFL-re vagy NBA-re gondolni).
- A 2016-os riói nyári olimpia volt az egyik legnézettebb esemény, amelyet több mint 3,6 milliárd ember követett világszerte legalább egyszer a 17 napos esemény alatt.
- A 24-es párizsi olimpiát még többen (kb 4 milliárdan) láthatták, pl. csak az USA-ban az NBCU napi 30 milliós nézettséget jelentett
A narratíva szerint az ország politikai, gazdasági és kulturális súlya is növekedhet, ha sikeres játékokat rendez. Tény, hogy globális (sport)események közül, csak a futball világbajnokság produkál nagyobb nézettséget, tehát egy budapesti olimpia esetében óriási figyelem irányulna hazánkra.
6, Gazdasági növekedés és turizmus élénkítése
A narratíva szerint az olimpia megrendezése jelentős gazdasági fellendülést hozhat Budapestnek és Magyarországnak. Az infrastrukturális beruházások, szállodai és turisztikai fejlesztések munkahelyeket teremtenek és hosszú távon is élénkítik a helyi gazdaságot. Az olimpiai turisták nagy számban érkeznek, és gyakran évekkel az esemény után is nő a turizmus, mivel az ország nemzetközi ismertsége is emelkedik. Ugyanakkor ez az érv tudományos alapon nem állja meg a helyét, hiszen több tanulmány is arra mutatott rá, hogy az Olimpiára látogatók elriasztják a helyi lakosságot és adott esetben a turistákat is, hiszen abban a periódusban mindenki próbál nyerészkedni. Pont ez történt Párizsban is, talán a város soha nem volt még olyan üres mint az olimpia alatt, hiszen a párizsiak egy jó része elmenekült a városból, a turisták egy részének pedig túl drága lett a város és inkább más időpontra időzítették utazásukat.
7, Sportkultúra fejlesztése és egészséges életmód ösztönzése
A narratíva szerint az olimpia lehetőséget ad arra, hogy Budapest és Magyarország támogassa a sportok népszerűsítését és egyúttal az egészségmegőrző testmozgást is. A magyar sporthagyományok már most is erősek, és egy hazai olimpia újabb lendületet adhat a sportkultúrának, ösztönözve a fiatalokat és az idősebb generációkat is az aktív életmódra. Az olimpiai siker emelheti a sportolás társadalmi megbecsülését is, amely alapvetően igaz is, hiszen egy sikeres olimpiai szereplés hozzájárul a fiatal generáció ösztönzéséhez, a példamutatáshoz is. A fő probléma ezzel az érvvel, hogy az élsportban való részvétel növekedése nem feltétlen jár együtt a szabadidősport vagy közösségi sport bázisának szélesítésével sem. Noha közvetett kapcsolat van a két terület között, ahhoz, hogy a magyar lakosság egészségesebben éljen, célzottabb programokra van szükség.
Más, sokszor hangoztatott érv, hogy az olimpiarendezés az önkéntesség kultúráját is fejleszti egy országban, mivel egy ilyen eseményhez több ezer önkéntes összehangolt munkája szükségeltetik. Emellett a narratíva arra is kitér, hogy hazánkban megvan már az a szakemberállomány, amely képes lenne magas színvonalon kivitelezni az olimpiai játékokat. Ennek ellenére sajnos a magyarok vajmi kevés szerepet kapnak a nemzetközi sportmenedszmentben, a hazánkban megrendezett számos sportesemény is csak korlátozottan tudta növelni ezt a szakembergárdát.
8, Környezeti aspektusok: Zöld olimpia?
Az Agenda 2020 szerint egy huszonegyedik századi, modern olimpia megrendezése lehetőséget adhat arra, hogy Budapest példát mutasson a fenntartható és zöld események szervezésében. Erre tett kísérletet Párizs is, és magát a valaha volt legfenntarthatóbb olimpiának kiáltotta ki. A narratíva szerint 2036-os játékok megrendezése során a legújabb környezetvédelmi technológiákat és energiahatékonysági intézkedéseket lehetne bevezetni, ami hosszú távon segíthet Budapesten az ökológiai lábnyom csökkentésében. A „zöld olimpia” koncepciója szorosan kapcsolódhat Budapest fejlesztési stratégiáihoz, ez már a 24-es pályázatban is megjelent és Balogh Samu sokat tudna mesélni róla, hiszen ő is dolgozott az anyagon. A 24-es magyar pályázat arra lett felhúzva, hogy egy kisebb méretű város környezetileg fenntarthatóbb és gazdaságosabb olimpiát tudna megvalósítani, amely jobban illeszkedik a NOB Agenda 2020-as elvárásaihoz. Sajnos azonban, több tanulmány is arra mutat rá, hogy ezeknek a mega sporteseményeknek csak korlátozott mértékben csökkenthető a környzetei lábnyoma, hiszen jelentős mennyiségű ember utazik egyik pontból a másikba.
Főbb érvek az olimpia ellen
1, FIDESZ
Ha van olyan körülmény, ami miatt nem lehet hazánkban sikeresen olimpiát megvalósítani az a FIDESZ és az általa felépített NER. A stadionépítések és infrastrukturális beruházások kapcsán jellemző, hogy a költségeket túllépik, vagy az építési szerződéseket nem piaci alapon, hanem politikai kapcsolatok révén osztják ki. Mivel a piaci viszonyok helyett az uram-bátyám rendszer érvényesül a sportesemények megszervezésében is, az olimpiai projekt tulajdonképp nem más, mint egy masszív lopás, az oligarchák és a haverok további kitömése közpénzzel. Túlárazott közbeszerzések, alkalmatlan káderek, szakemberhiány és olykor komoly visszaélések jellemzik a FIDESZ kormánya alatt megvalósított nemzetközi sportesetményeket.
2, Komoly költségek és eladósodás veszélye
Nem meglepő, hogy az olimpiai játékok megrendezése hatalmas pénzügyi terhekkel jár. Az infrastruktúra fejlesztése, a sportlétesítmények építése és az esemény lebonyolításának költségei általában meghaladják a kezdeti becsléseket. Számos korábbi olimpiai város (pl. Athén, Rio de Janeiro) esetében az olimpiára fordított költségek jelentős államadósságot eredményeztek, és a játékok után nehéz volt a fenntarthatóságot biztosítani. Magyarország gazdasága számára ezek az extra terhek hosszú távú pénzügyi kockázatokat jelenthetnek.
Ugyanakkor vannak pozitív példák is a történelemben, amelyeket sporttörténelem kifejezetten sikeresnek ítél meg:
- Los Angeles 1984: Az 1984-es Los Angeles-i olimpia sikeres példa arra, hogy hogyan lehet nyereségesen megszervezni a játékokat. Los Angeles kihasználta a már meglévő infrastruktúrát, így minimalizálta az építési költségeket, és a helyi üzleti közösség támogatása révén szponzori bevételeket növelt. A játékok végül 250 millió dollár profitot termeltek.
- Barcelona 1992: Barcelona számára az olimpia jelentős városfejlesztési projektként is szolgált. A rendezvény nem csak a sportlétesítmények kiépítésére, hanem a város teljes átalakítására összpontosított, beleértve a közlekedési hálózatot és a turizmus fellendítését is. A város azóta elég népszerű turisztikai célponttá vált (sőt mostanság már inkább a túlzott turizmusról szólnak a hírek), és hosszú távon gazdasági növekedést tapasztalt.
- Párizs 2024: Fürjes Balázs ezen a héten azt részletezte, hogy a Párizsi olimpia szervezési ráfordításai tekintetében összesen 4,4 milliárd euróba került, amelyből 4,2 milliárd a szponzoroktól, jegybevételből és jogdíjakból fedeztek és elvileg mindössze csak 200 millió eurót költöttek közpénzből a szervezésre. A szervezési költségekbe azonban nem tartoznak bele az infrastrukturális beruházások, amelyekről külön összesített adatokat nem közölt, de előzetesen a teljes költségeket 8,8 milliárd euróra becsülték, amelyből elvileg 3,9 milliárd ment volna infrastruktúra fejlesztésre és a hiányzó sportlétesítmények felépítésére.
Negatív példák:
- Athén 2004: Az athéni olimpia az egyik legismertebb példa arra, amikor a rendezés gazdaságilag nem térült meg. A játékok költségei jelentősen túllépték a tervezett keretet, és az utólagos fenntartási költségek nagy terhet róttak a görög gazdaságra. Az esemény több mint 9 milliárd euró veszteséget eredményezett, és számos létesítmény azóta kihasználatlanul áll (úgynevezett fehér elefántok).
- Rio de Janeiro 2016: A riói olimpia szintén jelentős gazdasági terhet rótt Brazíliára. A játékok több mint 13 milliárd dollárba kerültek, és sok létesítmény azóta elhagyatottá vált, nem sikerült megfelelően hasznosítani őket. Az esemény csak korlátozottan járult hozzá a gazdasági növekedéshez, miközben a költségek jelentősen növelték az ország adósságát.
A költségek tekintetében érdemes elemezni a 24-es pályázatra készített PWC tanulmányt, amely kellően irányított volt, hogy azt hozza ki, hogy azt az állítást hozza, ki, hogy “Magyarországnak megérheti Olimpiát rendezni”. Maga a hatástanulmány itt érhető el.
3. Létesítmények fenntarthatósága és kihasználatlansága
Az olimpiai infrastruktúra gyakran csak rövid távon hasznosul, és a játékok befejeztével több létesítmény kihasználatlan marad. Sok korábbi házigazda város esetében az újonnan épített stadionok és sportlétesítmények elhagyatottá váltak, és fenntartásuk hosszú távon óriási költségekkel jár. Budapest esetében is fennállna a veszélye annak, hogy a drága létesítmények az olimpia után nem kapnak megfelelő használatot, és csak pénzügyi terhet jelentenének. A kormányzatnak erre az lehet az ellenérve, hogy már eleve úgy építették a sportlétesítményeket, hogy azok igény esetén bővíthetőek (pl. Duna Aréna vagy a most visszabontott Nemzeti Atlétikai Stadion)
4. Biztonsági és logisztikai kihívások
Az olimpia megrendezése jelentős biztonsági és logisztikai kihívásokat is jelentene Budapest számára. Egy ilyen nagyszabású eseményen több százezer látogató vesz részt, ami jelentős terhelést ró a közlekedési infrastruktúrára, a szálláshelyekre és a közbiztonságra. Egy London vagy Párizs nagyságú város ezt az embertömeget egyszerűen tudja kezelni, de Budapesten turisztikai kapacitása feltehetőleg jelen pillanatban nem lenne elég ezen tömeg igényeinek kielégéítésére. A terrorveszély és más biztonsági kockázatok növekednek, és ezek kezelése komoly anyagi és emberi erőforrásokat igényel. Budapest jelenlegi közlekedési és városi infrastruktúrája nehezen birkózhatna meg ekkora nyomással, és súlyos fennakadások léphetnek fel.
5. Társadalmi ellenállás és legitimitás
A NER keretében a politikai döntéshozatal centralizált, és a kormány gyakran figyelmen kívül hagyja az emberek véleményét. Az olimpiai pályázat esetében ez komoly társadalmi ellenállást válthat ki, ahogy az a 2024-es pályázat idején is történt a NOlimpia mozgalommal. Ha a kormány nem veszi figyelembe a budapesti lakosság véleményét, az további politikai és társadalmi feszültségekhez vezethet. Orbán Viktor már kifejezte, hogy ugyanabba a zsákutácába nem fognak belemenni mint 2017-ben ezért vagy:
- kiterjedt olimpia-népszerűsítő kampányt folytatnak a budapesti lakosság meggyőzésére (kevésbé valószínű),
- maguk mellé állítják Karácsonyt és az óbaloldalt a cél érdekében (talán valószínűbb) és megpróbálják elzárni a szkeptikus politikai erőket.
Long story short: olimpiát jól is meg lehet csinálni, de erre Magyarország jelenlegi társadalmi/gazdasági állapotában továbbra sem alkalmas. Az olimpia sikeres megrendezésének az akadálya maga a NER, amely nem tudásra és versenyre épít, hanem korrupcióra és feltétel nélküli lojalitásra, ami mellesleg aligha egyeztethető össze a nemzetközi olimpiai eszmével és olimpiai értékekkel.









