Ifj. Bozsik Józseffel, a nemrég eltávolított fogathajtó szövetségi kapitánnyal és a fiatal tehetségeinek felkutatásáért felelős Talent program vezetőjével beszélgettünk sportról és politikáról.
Bevezetésként, kérlek, mesélj magadról és a pályádról egy kicsit.
Nagykátán születtem és nevelkedtem. A szüleim is lovakkal foglalkoztak. Én vagyok a hatodik generációs Bozsik József, nálunk minden elsőszülöttet így hívnak. Édesapám 30 évig volt a szilvásváradi állami ménesgazdaság hajtója, 12-szeres magyar bajnok kettes- és négyesfogathajtásban, 6-szoros Hajtó Derby győztes, 3-szoros világbajnoki bronzérmes és 3-szoros ezüstérmes.
Én ebbe csöppentem bele, viszont 18 éves koromig asztmás és allergiás voltam állatszőrre, ami a pályaválasztásomba is beleszólt. Úgy döntöttem, hogy ha már nem lehetek fogathajtó, akkor írok róla, és jelentkeztem a SZTE Kommunikáció szakára, amit Budapesten fejeztem be. Újságíró és a fogathajtás tudósítója lettem. Magyarország szinte összes lovas szaklapjának írtam, és az elmúlt két évben háromszor is élő szakkommentátora voltam az M4 Sport televíziónak.
Hogyan kezdtél újra lovakkal dolgozni?
Az egyetemi éveim alatt kiderült, hogy kinőttem az allergiát és az asztmát. 2006-ban már versenyen is indultam, és rögtön az első évadban csapatban magyar bajnoki címet szereztem és egyéni ezüstöt. Utána külföldön foglalkoztam lovakkal, Franciaországban, Hollandiában és Németországban. Végül hazajöttem Kaposvárra megszerezni a fogathajtó szakedzői képesítést, és tavaly állattenyésztő mérnöki diplomát is szereztem. Kaposváron ismerkedtem meg a feleségemmel is.
Most mivel foglalkozol?
2014-ben újra elkezdtem itthon versenyezni. Megválasztottak először egyesfogathajtó szövetségi kapitánynak, aztán pónifogathajtó szövetségi kapitánynak. És tavaly indult a Talent program, mely a fiatal lovas tehetségeket keresi, ennek a vezetője vagyok. Illetve már több mint valószínű, hogy csak voltam. Sajnos szakmán kívüli okok miatt innen is szeretnének eltávolítani.
Mesélsz még erről egy kicsit? Miért akarnak eltávolítani?
Ez nagyon friss dolog. Nekem szemtől szembe senki nem mondta, hogy bármi probléma lenne a szakmai munkámmal, a fogathajtók pedig jelezték, hogy továbbra is engem akarnak. Viszont felvállaltam, hogy nem minden esetben értek egyet azzal, ahova kerültek az állami milliárdok, melyeket már nagyon rég óta várt a lovas sport. Szóvá tettem, hogy jó lenne, ha szakmai szempontok alapján terveznének lovardákat és irányítanák a nemzeti méneseinket Szilvásváradon, Mezőhegyesen és Bábolnán, és ez sajnos sok embernek nem tetszik.
A kormány látszólag nagy figyelmet fordít a lovas sportra, gondoljunk például a Nemzeti Vágtára. Érkezik pénz a tömegsportba és a sportnevelésbe is?
Rettentő kevés érkezik, nagyrészt abból gazdálkodunk, amit a lovasok befizetnek: licencdíjak és egyéb költségek. Ezeket visszaosztják, de az állami támogatások nem jutnak el hozzánk.
Hova kerülnek ezek a támogatások?
Nemrég felújították például Szilvásváradot (a szilvásváradi ménesgazdaság felújítására Mészáros Lőrinc egyik cége 6,2 milliárd forint közpénzt nyert el egy gyanús pályázaton – a szerk.) Itt van az 1984-es lovas VB stadionja illetve a lipicai ló ménese. 1984-ben felépítették ezt a stadiont de azóta ott komoly versenyt nem rendeztek, nem véletlenül. Egerig állt a sor, mert egyszerűen nem jutottak oda a nézők. Nem vezet oda autópálya és nincs infrastruktúra. Szerpentineken kell felmenni.
A Szalajka-völgy és a környék adottságai nem tesznek lehetővé egy 6000 fős stadiont, de a ménes számára ideális. Ezért is hozták le már rég a szilvásváradi lovas kiképző központot az Alföld szélére, Tápiószentmártonba, ahol megfelelő a terület mérete és a talajadottságok.
Akkor a lovas sportban is inkább a stadionok és más látványos beruházások jellemzőek a szakma, az oktatás és a tömegsport támogatása helyett?
Igen, abszolút. Úgy gondolom, hogy nagyon sok tehetség van ma Magyarországon, akik nagyon jó sporteredményeket érhetnének el, de nem kapnak megfelelő oktatást. A lovasedző, lovasoktató és lovastúra-vezető képzésünk borzalmas állapotban van – rengeteg iskola úgy ad OKJ bizonyítványt lovasoknak, hogy egyetlenegyszer sem ültek lovon vagy fogaton. Én is megcsináltam mert muszáj volt, de még a Magyar Lovassport Szövetség sem fogadja el; külön regisztrációs vizsgát kell tenni az OKJ után. Kapsz egy szakmát mint lovas szakedző, és semmit nem tudsz vele csinálni. Utána külön fizetni kell a lovasszövetségnek, és külön vizsgázni.
Az OKJ képzéseket a legtöbb esetben az állam fizeti. Kap valamilyen támogatást a lovasszövetség és az ő képzésük?
Erről nem tudok nyilatkozni. Azt tudom, hogy egy tanulótól legalább 250 ezer forintot elkérnek, és decemberben az olimpiára való felkészülésre 433 millió forintot kaptak. Hogy ez hol van, azt nem tudom.
Van több, mint 6 milliárd forint lovas stadion építésére egy olyan helyen, ahol 33 éve nem volt semmilyen világverseny; 2004 óta nincs is Szilvásváradnak eredményes fogata. A szakma viszont el van hanyagolva. Édesapámat is azért rúgták ki, mert szót emelt ellene, később pert is nyert.
Úgy gondolom, hogy ennek a beruházásnak az ország más helyein sokkal jobb helye lenne. Ha csak 10%-át oktatásra, edzőkre, gyerekekre fordítanánk, sokkal komolyabb sporteredményeket érhetnénk el.
Te hol látod a legjobb helyét az állami támogatásoknak a lovassportban és a sportban általánosságban?
Érdemes megnézni, hogy régen hogyan működött. Folyamatosan figyelték a versenyeket, és a tehetségeket felkeresték és kiemelték. A világ legjobb fogathajtói, mint édesapám, Bárdos György vagy Juhász László, egyszerű emberek voltak. Juhász László a bugaci pusztán nevelkedett, Bárdos György segédhajtóként kezdte. Édesapám is paraszt családból származott. A ’78-as kecskeméti világbajnokságon tetszett meg neki a sport. Miután hazament, befogta nagyapám két szántó-vető lipicai-félvér lovát, és elindult egy versenyen. Három évig nem tudták megverni sem itthon, sem külföldön és a magyar állam is felkarolta. Jelenleg is ezt az utat kéne követnie a sportág vezetőinek.
Sokan mondják, hogy a világháború és a kommunizmus mennyit ártott a lovas sportnak. De Magyarországon 1990 előtt sokkal sikeresebb volt az összes lovas sportág. Az elmúlt húsz év sokkal többet ártott a magyar sportéletnek mint a második világháború és a kommunizmus együtt.
Vannak állami méneseink Mezőhegyesen, Szilvásváradon és Bábolnán, de alig van lókipróbálás. Ki se derül, alkalmasak-e a lovak sportra. Úgy gondolom, hogy a Talent program, melynek vezetője lettem, ezt kellene, hogy szolgálja: hogy megkeressük a tehetségeket és bárki jelentkezhessen ingyen felmérésre és utána a legjobbaknak biztosítanék megfelelő edzőket és lovakat. Ehhez azonban az oktatási rendszert is meg kell változtatni.
Egy általános oktatási rendszert is kialakítanék a lovassportnak, mert jelenleg szét van darabolva. Magyarország kicsi piac, nem viseli el hogy Kaposváron oktatunk egy kicsit, Debrecenen is egy kicsit, Gödöllőn is egy kicsit. Inkább összpontosítanám és fejleszteném a szakmát mondjuk Kaposváron, vagy máshol ahol van megfelelő lovarda és istálló közvetlen az egyetem mellett, és aki ezt akarja tanulni, azt majd odamegy. Emellett összeszedném a jó magyar oktatókat, akik nagy része most külföldön van. Megfelelő fizetéssel és szabadsággal viszonylag gyorsan ki tudnának nevelni egy olyan lovas generációt, akik utána vinnék a hírünket a világba. Eljutottunk ugyanis arra a pontra, hogy hiába vagyunk elvileg lovas nemzet, sokkal nagyobb kultúrája van tőlünk nyugatra majdnem minden országban a lovassportnak mint nálunk.
Nem szabad elfelejteni, hogy 1930-ban, már egyszer véghez vittek egy ilyen átalakítást Örkénytáborban, ami mindössze 14 évig működött, az ottani tehetségek mégis meghatározták az egész lovas világ kultúráját a mai napig.
Mi akadályoz benne, hogy a Talent program vezetőjeként véghezvidd ezeket a dolgokat?
Elsősorban az, hogy az oktatási rendszer hibái miatt nagyon nehéz megfelelő edzőt találni. Alig tudtam Magyarországon nyolcat összeszedni, és közülük is kiderült az egyikről, hogy hamis a végzettsége. Komoly edzőképzést vezetnék be, és szélesen elérhetővé tenném, de sajnos jelenleg nagyon nagyon kevés pénzt tudunk erre szánni.
Félévente egy gyerekre 80 ezer forint jut, ami körülbelül 8 edzésnek felel meg. Ma Magyarországon egy edző körülbelül 10 ezer forintért vállal egy másfél órás edzést. Minden héten legalább egyszer vagy kétszer foglalkozni kéne a gyerekekkel, nem csak havonta. Viszont a jó edzőket is sokkal jobban megbecsülném, jelenleg ugyanis például útiköltséget sem kapnak. Van olyan, aki Budapestről jár Siófokra másfél órás edzést tartani, de a benzinköltség többe kerül. Hiába mondom, hogy alakítsunk ki erre egy rendszert, süket fülekre talál.
Látsz bármilyen lehetőséget változásra? Gondolom, próbáltad ezt jelezni.
Azon kevesek közé tartozom, akik próbálták, de nem sok köszönet volt benne. Konkrétan megmondták államtitkári szinten, hogy lehet, hogy igazam van, de akkor se szidjam a kormányberuházást és a vezetést. Viszont akkor kérdem én, milyen szakmai munkát végezzek? A saját pénzemet öljem bele? Nekem a tavalyi év 6-700 ezer forint pluszköltségembe került, mert nem fizették a szállásomat, a költségeimet, semmit. Közben viszont látom, hogy több millió plusszal zár a szakág, és félelmetes pénzek jönnek, csak nem a szakma kapja.
Könyörögnöm kell azért, hogy a gyerekeknek, amikor kimennek Németországba a VB-re, adjanak egy 5000 forintos „Hungary” feliratú felsőt. Közben milliárdokat elszórnak például Szilvásváradra, ahol az állami létesítményeket szinte csak az igazgató családtagjai vagy hozzá közel állók használhatják.
Meg ott van a Mezőhegyesi állami ménesgazdaság, ahol Rákay Philip lett az igazgató. Ő is például egy lovakhoz közel álló ember, nekem is többször adott át díjakat, de nem szakmabeli, hanem marketinges. Nem a turizmussal és a marketinggel kell kezdeni. A turisták százával jönnek, ha van egy olyan hajtó és olyan sportkultúra, amiért érdemes.
– Corsano Dániel
