Hiába a szakmai szervezetek, a pedagógusok, a diákok és az ellenzéki pártok tiltakozása, a hatalom áterőltette a bosszútörvényt. Ezzel újabb szöget vertek az oktatás, a pedagógusok és a magyar fiatalok jövőjének koporsójába!
Ezt úgy hívják, hogy jövőgyilkosság.
A Momentum aktivistái fel is fújták ezt az üzenetet a Fidesz-irodák elé, a Sándor-palota előtt pedig arra kérték Novák Katalin köztársasági elnököt, ne írja alá a törvényt. Egyúttal szembesítették saját szavaival, ugyanis Novák Katalin 2010-ben azt mondta: „Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem pedagógusként élünk röhejes jövedelemből”.
Donáth Anna a törvény elfogadásának napján folyamán levélben tájékoztatta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét arról, hogy a Parlament kormánypárti többsége elfogadta a státusztörvényt. Egyben sürgette a Bizottság elnökét, hogy mihamarabb hozzanak döntést a Momentum európai parlamenti képviselője által a részükre június 9-én eljuttatott indítványban megfogalmazott kérések kapcsán.
Donáth tájékoztatása szerint az Európai Bizottságnál már vizsgálják indítványát, melyben arra kérte őket: csak akkor fizessék ki a magyar kormánynak a befagyasztott EU-s pénzeket, ha teljesítik a magyar pedagógusok és diákok követeléseit.
„Ezek közül az első a státusztörvény visszavonása. A kormány azzal, hogy cinikus módon, a pedagógusszervezetek változtatási javaslatait figyelmen kívül hagyva ma megszavazta a törvényt, maga nehezítette tovább az EU-s támogatások Magyarországra érkezését. Hiszen a státusztörvénnyel már az indítványom beérkezése előtt súlyos aggályai voltak az Európai Bizottságnak” – fejtette ki a Momentum európai parlamenti képviselője.