„Az összes ápoló felmondott az ajkai kórház intenzív osztályán” – jelent meg a sajtóban a meghökkentő, de közel sem váratlan hír. Erre a tőle „elvárható” módon reagált a propagandamédia-kompatibilis ajkai kórház: „az intenzív osztály nővér állománya biztosított, a betegellátás zavartalan és folyamatos.”Nincs itt, kérem, semmi látnivaló!
Ennyire egyszerű lenne a problémát eltussolni? Ennyire egyszerű lenne elfordítani a fejünket az emberi sorsoktól, egyéni tragédiáktól? Ennyire egyszerű lenne pótolni az ápolókat?
Egyáltalán kik azok az ápolók, akik észrevétlenül hátukon hordozzák az egész kórház mindennapi működésének terheit? Miért nem beszélünk az ő helyzetükről is legalább annyit, mint az orvosok problémáiról?
Hiszen ők sem másodrendű dolgozói az egészségügyi intézményeknek. Az ő tevékenységük nem csupán az orvosi „kaszt” kiszolgálásában merül ki!
Ők azok, akik hosszú, tanulással eltöltött évek után a középiskolából, főiskoláról kikerülve tele lelkesedéssel, tenni akarással kopogtatnak be az egészségügyi intézmények kapuján. Viszont azok is ők, akik már egy hónap munkaviszony után szembesülnek vele, hogy nem erre számítottak.
Nem arra számítottak, hogy az ápolói munka elvégzéséhez nincsenek meg az alapvető feltételek. Nincs elég pelenka, nincs elég gumikesztyű, nincs elég fertőtlenítőszer, nincs elég gyógyszer, nincs elég kötszer. Nem gondolták, hogy az orvosok nem becsülik meg, a betegek nem tisztelik, az egészségügyi kormányzat pedig figyelemre sem méltatja őket. Nem látták előre, hogy munkájukért nem részesülnek majd méltó bérezésben, és ahhoz, hogy eltartsák – sokszor egyedül – családjukat, túlórát vagy másodállást kell vállalniuk. Nem tudták, hogy néhány év munka után az életbe belefásultan kelnek fel hajnalban, hogy 12 óra kimerítő betegápolás után rezignáltan zuhanjanak be az ágyukba, azzal a gondolattal, hogy ismét eltelt egy nap. És holnap egy ugyanilyen jön…
Hogyan lehetne elérni, hogy 5-10 év munkaviszony után ne pályaelhagyóként lássuk őket viszont a bevásárlóközpontok pénztáraiban? Erre az egészségügyi csúcsvezetésnek továbbra sincs kiforrott elképzelése. (Nekünk van.)
Számos lehetőség lenne arra, hogy az érintetteket megkérdezve, őket a döntési pontokba bevonva megújuljon a szakdolgozói életpályamodell.
Természetesen a versenyképes bérek, valamint a tisztességes munkakörülmények biztosítása elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy a pályaelhagyók száma csökkenjen. Viszont ezek az intézkedések nem elegendőek ahhoz, hogy a képzettebb ápolókat a rendszerben tartsák, ezért legalább ilyen fontos az ápolói szakmai kompetenciák meghatározása. Hiszen napjaink egészségügyi intézményei ugyanazon munkakörben alkalmazzák mind a középiskolai, mind a felsőfokú végzettséggel rendelkező ápolókat. Józanabb feladatmegosztással elérhető lenne, hogy a magasabban képzett réteget ne szívja el sem a magánegészségügy, sem a gazdaság egy másik szektora. Szükséges lenne az ápolói képzés kiemelt támogatása, ösztöndíjak, külföldi tanulmányutak biztosítása is ahhoz, hogy valódi, gyakorlatorientált tudással felvértezett ápolók kerüljenek ki az iskolapadból. Olyanok, akikben a későbbiekben is folyamatos lesz az igény a szakmai fejlődésre.
De mi lesz így, hogy továbbra sem látszik érdemi kormányzati szándék a pozitív irányú változtatásra? Hiszen az előző kampányidőszakban oly nagy médiavisszhanggal bejelentett szakdolgozói béremelés is trükknek bizonyult. Jelenleg több ezer ápoló hiányzik már a rendszerből, amit súlyosbít a számos intézményben érvényben lévő létszámstop. Nem sok idő van már hátra addig, amikor az osztályos orvosoknak kell majd beállnia ápolói munkát végezni. Nem sok idő kell ahhoz se, hogy az utolsó ápoló is elhagyja az ajkai kórház intenzív osztályát.
És akkor már nem lesz visszaút: az utolsó le fogja oltani a villanyt.
dr. Takács Róbert és a Momentum Egészségpolitikai munkacsoportja
