Az ellenzékiek két csoportjához szólnék ebben a rövid blogbejegyzésben.
Az egyik csoport az elszánt összefogáspártiak, akik folyamatosan minden ellenzéken belüli konfliktust próbálnak a szőnyeg alá söpörni. Merthogy szerintük ne is legyenek már külön pártok, hiszen régen megszületett az ún. ellenzéki szavazó. Legyen országos szintre emelkedő helyi vita (Göd, Kispest), legyen bármilyen értékvita, mindig le kell játszani a szokásos köröket. Aminek az egyetlen célja, hogy az ilyen viták költsége emelkedjen, és minél kevesebben minél kevesebb dolgot tegyünk szóvá.
Egy párt mezei tagjának lenni is rengeteg munka, aki ilyet nem csinált még, az elképzelni sem tudja, hogy mennyi. Demokrácia és változás persze nincs munka nélkül. De ne kelljen már a zuglói Tóth Csabával vagy a tegnapi homofób és transzfób törvényt a Fidesszel együtt megszavazó Jobbikkal szorosabb közösséget vállalnia egy tenniakarónak. Egy Egyesült Ellenzéki Pártnak nem kívánnék tagja lenni, annak legfeljebb csak kívülről tudnék szurkolni.
A másik csoporthoz tartozók, akik egy ilyen nap után annyira csalódottak, hogy passzivisták lesznek, és kijelentik, hogy semmiképpen nem szavaznának egy ilyen közös listára. Rossz hírem van: van még lejjebb. Lukasenka nemrég egy Ryanair-gépről rángatta le azt, akivel nem ért egyet, Alekszej Anatoljevics Navalnijra pedig hasonló sors várhat, mint Borisz Jefimovics Nyemcovra. Lehet mondani, hogy túlzok. Ok. És hol van akkor a határ? Meddig megy el ez a rezsim? Ki tud erre _őszintén_ felelni? Ahol most járunk, az elég sokunknak tűnt riogatásnak 2010-ben. Pedig alapvetően a „riogatóknak” lett igazuk.
Amikor tavaly átírta a Fidesz a választási törvényt, hogy 27 helyett 71 egyéni választókerületben kelljen jelöltet állítania annak a pártnak, amely országos pártlistát kíván állítani, akkor a gyakorlatban is lehetetlenné vált az ellenzéki pártlisták érdemi versenye az országgyűlési választáson. Sokan még ünnepeltek is, de nem hiszem, hogy belegondoltak abba, mennyire messzire megy el a Fidesz, hogy az ellenzéket megossza. Azon az áron is, hogy sokezer magyar polgár életet megnehezítse vagy tönkretegye.
Az előválasztáson valamennyi korrekcióra még úgy is maradt lehetőség a vállalható jelöltek felhúzásával, hogy sajnos nincs listás verseny és nincs két forduló egyéniben. A Momentum sem tökéletes, mi is hibázunk. Ezzel együtt megpróbálunk érdemi képviseletet adni azoknak, akik most érthetően csalódottak. Viszont ehhez kell az, hogy az előválasztásra minél többen elmenjünk, és másokat is meggyőzzünk arról, hogy van még valamennyi remény.
Szilva Attila
