“Túl vagyunk a krízisen, elindultunk felfelé”, mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a járóbeteg szakellátók balatonfüredi konferenciáján. A valóság az, hogy a friss diplomások nem képesek ellensúlyozni a szakmát vagy az országot elhagyó orvosok számát, és az ápolói szakma helyzete még ennél is súlyosabb. Ebben a bejegyzésben számszerűsítjük az elvándorlás és a pályaelhagyás okozta krízis nagyságát.
Megoldási javaslatainkról a programunk egészséges ország című fejezetében olvashattok részletesen, amit egy következő blogposztban össze is foglalunk nektek.
A képzett munkaerő elvándorlása egy nagyon fájó seb az országnak. Akár a magasabb bérszínvonal, akár a továbbtanulási lehetőségek vagy a jobb életkörülmények, akár valamilyen közéleti csömör van a kivándorlás mögött: az utóbbi két évtized kivándorlási hulláma összességében jelentős károkat okozott a kelet-közép-európai országoknak. Az egészségügyi ágazatot kiemelten sújtja az „agyelszívás” problémája, az embernek mégis az az érzése, hogy a problémát szőnyeg alá söpörték, és
a kormány inkább a statisztikai adatok kozmetikázásával foglalkozik, mint a folyamat megértésével és a megoldáskereséssel.
Magyarországon sajnos nincs meg a kormányzati akarat az egészségügyet érintő munkaerőpiaci folyamatok pontos felmérésére, így tökéletes és pontos statisztikai adatok sem állnak rendelkezésre.
Jelenleg nagyjából 30.000 orvos és 50.000 ápoló dolgozik az országban. Az egy lakosra jutó orvosok számában ugyan nem maradunk el lényegesen az EU-s átlagtól (ha hinni lehet a statisztikai adatoknak),
az ápolók száma azonban sokkal drámaibb képet fest: 24%-kal kevesebb ápoló jut egységnyi emberre, mint az uniós átlag.
Tegyük hozzá, hogy mind az orvosok, mind az ápolók átlagéletkora magas (49,31 és 44,08 év), és rögtön látszik, hogy néhány lépésre vagyunk csak a krízishelyzettől. A legproblémásabb terület minden bizonnyal az alapellátás: jelen pillanatban
352 db betöltetlen praxis van az országban, miközben a háziorvosok 44%-a elmúlt 60 éves, 11%-uk pedig már 70 év felett jár.
Az orvosok elvándorlása és külföldi munkavállalása ismert folyamat, a fejlett országokra is jellemző. A jobb élet és a magasabb bérszint a nyugatabbra levő országokban is hatással van az orvosi szakmára. Az OECD országok közül egyedül az USA számít nettó befogadó országnak, vagyis az olyan országokban is, mint Németország vagy az Egyesült Királyság, több az elvándorló orvos, mint a bevándorló. A hazai helyzet megértéséhez viszont nem elegendő csak a migrációt figyelembe venni.
A kormányzati kommunikáció előszeretettel ismételgeti, hogy a külföldre vándorlási szándék 2014 óta mérséklődik, de arról egy szó sem esik, hogy az egészségügyi dolgozók elszívása nem csak külső, hanem „belső migráción” keresztül is megvalósul: rengeteg a pályaelhagyó. A pályaelhagyást nagy hiba lebecsülni: Varga Júlia 2003-2011 közötti időszakot vizsgáló kutatása szerint
nagyjából ugyanannyi orvos megy évente külföldre, mint ahányan pályaelhagyóvá válnak az országban.
Ráadásul mind a fiataloknál, mind az időseknél előfordul az időszakos inaktívvá válás, ami összevethető a külső és belső migráció gyakoriságával. A kutatásban szereplő számok kiábrándítóak:
a vizsgált orvospopuláció 42%-a került ki valamilyen formában a hazai egészségügy munkavállalói köréből.
Az összes egészségügyi dolgozót tekintve drámai a helyzet: drasztikusan megnőtt a külföldre vágyók aránya és elöregedés tizedeli a munkaképesek számát. Beszédes adat, hogy a talán két legnépszerűbb célországba, Németországba és Angliába 2009-től ugrásszerűen nőtt a kivándorlási tendencia.
2017-ben majdnem négyszer annyi magyar egészségügyi szakdolgozó dolgozott Angliában, mint 2009-ben. A Németországba szakképesítés elismerést kérelmezők száma pedig 2009 óta majdnem tízszeresére nőtt.
Az ápolói szakma megbecsültségének hiánya, az alacsony bérezés és a sok munka miatti túlterheltség törvényszerűen a biztosabb megélhetést és jobb munkakörülményeket biztosító nyugati országok felé hajtja a dolgozókat.
Forrás: NHS statisztikák
Forrás: ENKK, kérelmezők száma adott célországba
Nézzük meg, hogy van-e utánpótlás, és hogy mit tudunk kezdeni vele. Hozzávetőleg
évente feleannyi orvos tervezi elhagyni az országot, mint ahányan orvosi diplomát szereznek.
Ha ehhez még hozzáaadjuk a hasonló arányú hazai pályaelhagyást és inaktívvá válást, akkor láthatóvá válik, hogy az orvosi munkakörben dolgozók száma csökken, miután
a friss diplomások nem képesek ellensúlyozni a szakmát vagy az országot elhagyó orvosok számát. Az ápolói szakma helyzete ennél is súlyosabb: 2015-ben alapképzésben 39 %-kal kevesebb diplomát adtak ki, mint 2007-ben,
tehát a frissen végzettek is egyre kevesebben vannak (566-ról 347-re csökkent a kiadott diplomák száma). Ehhez hozzáadódik, hogy a 2013-tól bevezetett kényszernyugdíjazások komoly „mentális tőkét” vontak el az egészségügyből. Az oktatásba bevonható idősebb kollégákat nehéz lesz pótolni a jövőben.
Ha ezeken a tendenciákon nem tudunk változtatni, az egészségügy a jelenlegi formájában összeomlik. El kell érni, hogy a Magyarországon dolgozó orvosok és egészségügyi dolgozók száma növekedjen. A magasabb bérezés alapkövetelmény, de a hat-nyolcszoros nyugati bérekkel rövid távon versenyre kelni nem lehet. Az orvoselvándorlás biztosan megmarad a jövőben – ahogy jelen van egyébként a fejlett országokban is –, az elérhető mértékű béremelés viszont jó eséllyel csökkentheti a pályaelhagyók számát, ha a bérek megközelítik a versenyszféra bérszínvonalát.
Az orvosi és ápolói életpályamodell kidolgozása, a teljes ágazatot lefedő béremelés, és a szakmai megbecsültség növelése kulcsfontosságú minimumfeltételek.
A pénz mellett a tudás átadásával is foglalkozni kell. Egy korábbi blogbejegyzésben írtuk, hogy a hálapénz intézményét felszámolnánk, ami után teljesebb és hasznosabb szakgyakorlati időt kaphatnak a fiatal orvosok. Korszerű és
nyilvánosan hozzáférhető szakmai protokollokkal, valamint az ellátás színvonalát monitorozó mérőszámok nyilvános kezelésével profi, 21. századi egészségügyet kell építeni, ami vonzerőt jelent az orvosok és ápolók számára. Erről szól a programunk
egészséges ország című fejezete.
A hazai egészségügyi dolgozók megtartása mellett érdemes támogatni a külföldiek munkavállalását is. Jelenleg a Magyarországon dolgozó orvosok körülbelül 8, az ápolók nagyjából 2%-a külföldi. A legtöbben jellemzően Romániából és Ukrajnából érkeznek. Az egészségügy modernizálása és a jól megtervezett képzési programok értékes munkaerőáramlást hozhatnak hazánkba, amiből a magyar emberek is profitálhatnak.
Az átadott tudás érték, de még nagyobb érték a tudás megtartása. Az orvosok és ápolók helyzetének rendezése egy ország érdeke, hiszen a mi egészségünk múlik rajta.
Szeltner Zsófia, dr. Drajkó Zsombor
Momentum Egészségügyi Munkacsoport
A cikkhez felhasznált források:
