Áldás vagy átok az EU-s támogatás?

Szerző: | 2019 máj 15. | Blog

Az ún. “resource curse”, vagy kincsek átka elmélet szerint a nem helyi adófizetői forrásból érkező kormányzati bevételek csökkentik a gazdasági növekedést, növelik a korrupciót, és szélsőséges esetekben elnyomó rezsimeket tartanak fenn. Egyszóval: ártanak az ország jövőjének. Ilyen forrás esetén természeti kincsekre gondolnánk először, ugyanakkor a beáramló EU-s pénzeknek is lehet ilyen mellékhatása. Mi ebből a kiút? Hogyan költhetnénk el ezeket a pénzeket úgy, hogy az a közjót szolgálja, és ne egy szűk elitet tartson hatalomban? Szűcs Ferenc közgazdász cikke.

Az Európai Unió 2010 óta évi mintegy 1000-1500 milliárd forinttal támogatta Magyarországot, ami a magyar nemzeti össztermék 3,5-4%-nak felelt meg évente. Egy ilyen nagyságrendű jövedelemtranszfer az EU-s támogatásokat a történelem legnagyobb mértékű nemzetközi támogatási programjai közé emeli.

Összehasonlításképpen: a második világháborút követő újjáépítés motorjának tartott, legendás hírű Marshall-segély arányaiban kisebb volt, mint a hazánk által kapott EU-s támogatások, hiszen nem haladta meg a támogatott nyugat-európai országok GDP-jének 3%-át. Az európai uniós támogatások sikerességét illetően mégis fontos kételyek fogalmazódnak meg mind a küldő, mind a fogadó országok szakemberei között. Hogyan lehetséges az, hogy egy részük sokkal inkább átoknak, mintsem áldásnak tekinti a kelet-közép-európai országokra rászakadt „ingyen” pénzt?

A válasz a kincsek átka elméletében keresendő. Az elmélet szerint a nem helyi adófizetői forrásból érkező (és sokszor hirtelen megnövekedő) kormányzati bevételek (mint a természeti erőforrások eladásából származó bevételek vagy nemzetközi segélyek) csökkentik a növekedést, növelik a korrupciót, és szélsőséges esetekben elnyomó rezsimeket tartanak életben.

A kincsek átka leggyakrabban olyan olajat exportáló, önkényuralmi rendszerben működő országok esetében merül fel, mint Szaúd-Arábia, Nigéria, Venezuela vagy Oroszország, de komoly kihívás elé állíthatja a demokratikusabb országok intézményeit is. Az eddigi legmegbízhatóbb bizonyíték nem is a fentiekből, hanem Brazíliából származik. Fernanda Brollo és szerzőtársai cikkükben arra hívják fel a figyelmet, hogy a több állami támogatásban részesülő önkormányzatok korruptabbak és a politikusaik kevésbé képzettek, mint a hasonló, de kevesebb támogatásra számító társaik. A több támogatást behúzó települések tehát többet költhetnek, de nagy árat fizetnek érte: feláldozzák politikai irányításuk tisztaságát.

Hasonló jelenségeket majd’ minden magyar állampolgár érzékel az európai támogatások kapcsán. Elég csak a szinte kizárólag EU-s pénzeken feltőkésített oligarchákra gondolni, mint amilyen Mészáros Lőrinc vagy Tiborcz István. Mi több, az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF számos esetben tárt fel visszaéléseket az EU-s források felhasználásakor (köztük nem egyszer Tiborcz István cégének érintettségével). Nyilvánvalóan korrupciós ügyeken túlmenően a magyar média tele volt bizarr és teljességgel értelmetlennek tűnő beruházásokról szóló történetekkel (néhány példa itt és itt). Ezek mögött állhatott hozzá nem értés éppúgy, mint korrupció.

Ugyanakkor a szakemberek az eseti példákon túlmenő, rendszerszintű problémákat észlelnek. Egy Fazekas Mihály, Tóth István János és szerzőtársaik által írt tanulmány szerint az EU-s pénzből finanszírozott közbeszerzések korrupciós kockázata magasabb, mint ha hazai forrásból finanszíroznák őket. Az EU által finanszírozott közbeszerzések esetében gyakrabban fordul elő, hogy csak egy cég tesz ajánlatot. Az is jellemző, hogy hosszabb a megfelelési feltételek leírása (ami a tenderek egy, már előre kiválasztott győztes cégre szabásának a jele).  Ezek mellett több a nem ár jellegű elvárás, mint például korábbi nagy állami projektekben való részvétel. Valamint EU-s finanszírozás esetén gyakrabban változtatják a szerződéseket.

Az EU-s támogatások ráadásul növelik a kivételezés, a politikai favoritizmus lehetőségeit a különböző kormányzati szintek között is, rontva ezzel a helyi szintű politikai verseny tisztaságát. Muraközy Balázs és Telegdy Álmos tanulmánya azt bizonyítja, hogy 2004 és 2012 között a kormányok szívesebben adtak EU-s támogatást a kormánypárti polgármesterek településeinek, mint az ellenzéki vagy független településeknek. Ráadásul a többletforrások közvetlenül befolyásolták a választások eredményeit. Ez a gyakorlat azóta aligha gyengült – számos bizonyíték látott napvilágot az EU-s pénzek részrehajló elosztásáról.     

Van-e ebből kiút?

Mindezek felvetik a kérdést: van-e kiút az európai uniós források értelmetlen és korrupt felhasználásából? Vagy jobb lenne az országnak támogatások nélkül?

Megfelelő intézményi garanciák mellett lehet kiút. Nem minden ország esett a kincsek átka áldozatául. Ahogy ez Steinar Holden tanulmányából is kiderül, Norvégia egy főre jutó GDP-je az északi-tengeri kőolajlelőhelyek felfedezését követő 30 évben a szomszédos Svédország egy főre jutó nemzeti jövedelmének 75-80%-áról annak 140%-ára emelkedett. Ebben a hihetetlen növekedési tempóban pedig sokak szerint az olajbevételek is alapvető szerepet játszottak. Ezzel párhuzamosan a korrupció szintje nem növekedett Norvégiában.

Mi lehet a különbség Norvégia és a kevésbé szerencsés Nigéria, vagy akár Magyarország között? A közgazdászok által általánosan osztott elképzelés szerint azok a helyek képesek megfelelően felhasználni a rájuk szakadt forrásokat, ahol már kezdetben is jók voltak az intézmények (lásd Mehlum és szerzőtársainak tanulmányát).

De mit is jelentenek ezek a jobb intézmények? Először is nem ártana, ha a feltárt korrupciós ügyeknek lenne jogi következményük (a jogi következmények hatását bizonyítja ez a cikk). Ebben sokat segítene egy független ügyészség és/vagy ha Magyarország csatlakozna az Európai Ügyészséghez.

Sokat számít az is, hogy az EU-s és más forrásból finanszírozott közbeszerzéseket milyen eljárásokkal hajtják végre. Sok vesződséggel járnak ugyan a nyílt közbeszerzési eljárások, de számottevően csökkenthetik a korrupciót. Közbeszerzési eljárásokkal foglalkozó tanulmányomban arra találtam bizonyítékot, hogy a nyílt eljárásban zajló közbeszerzések (a meghívásos közbeszerzésekhez képest) csökkentik az árat, hatékonyabb cégek kiválasztását eredményezik és csökkentik a politikailag kötődő cégek arányát. Mindez arra utal, hogy a verseny fenntartása még egy, a NER-hez hasonlóan korrupt rendszerben is segíthet az EU-s pénzek tisztább és hatékonyabb elköltésében.

Fontos az is, hogy milyen döntéshozatali szinteken döntenek a források felhasználásáról. Szeidl Ádámmal közös cikkünkben állami intézmények, valamint magán- és állami vállalatok hirdetési költéseit elemeztük. Egyebek közt arra a következtetésre jutottunk, hogy a közjavakat előállító állami intézmények, mint például iskolák, kórházak vagy színházak, kevésbé politikai alapon döntenek a hirdetési pénzeik elosztásáról, mint a minisztériumok, központi állami ügynökségek vagy állami tulajdonú cégek. Ez arra utal, hogy jobban járunk, ha a pénzeket minél kevésbé politikai logika szerint működő döntéshozókra bízzuk. Jelenleg a kormány (a Pénzügyminisztérium) nagyon nagy közvetett befolyással bír az EU-s támogatásokból finanszírozott beruházások kivitelezőinek kiválasztására. Szerencsésebb lenne ezért, ha az EU közvetlenebb módon, a kormányszerv kikerülésével osztaná tovább a forrásokat a beruházásokat végrehajtó önkormányzatoknak és közintézményeknek.

Vannak tehát példák arra, hogy fel lehet az „ingyen pénzt” jól is használni. Ha a pénzeket megfelelő eljárások és EU-s kontroll mellett közvetlenül oktatási, kutatási és egészségügyi beruházásokba fektetnénk, talán elkerülhetnénk az elharapódzó korrupciót és a látványos, de felesleges politikai presztízsberuházásokat.  

Szűcs Ferenc

közgazdász kutató (Stockholmi Egyetem)

Címkék: EU-pénzek | gazdaság

Ajánló

X