Áder János köztársasági elnök kedden az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumába, az ország egyik legjobb középfokú oktatási intézményébe látogatott. Egy olyan iskolába, amely az elmúlt évszázadban kritikus gondolkodásra nevelte diákjait. Az államfő előadása után a diákok kérdezhettek is tőle, és ezt a lehetőséget maximálisan ki is használták; tisztelettudóan ugyan, de mindenféle finomkodás nélkül. Azt, hogy ezekre a kérdésekre mennyire nem érkezett elfogadható válasz, mindenki megtekintheti itt. De most hunyjuk be a szemünket egy percre, és képzeljük el, hogy Áder János köztársasági elnök úr megpróbál felelős válaszokat adni a feltett kérdésekre…
Diák: Hasznos-e a CEU intézménye a magyar diákok számára, azzal, hogy a mesterképzés végén ad amerikai diplomát is? Okoz-e kárt az országnak? Ha nem okoz kárt, akkor a tervezett törvénymódosítás miért nem azt célozza, hogy a fennálló szabálysértéseket kiküszöbölje és működhessen az intézmény?
Áder János: Fontosnak érzem leszögezni, hogy a CEU nem amerikai diplomát is ad, hanem elsősorban azt ad. A magyar diplomához külön kérvény és vizsgák szükségesek, ezt a Közép-Európai Egyetem adja. Az amerikai diplomának nagyon nagy szerepe van abban, hogy külföldi diákokat hazánkba csábítson, és számos magyart pedig itthon tartson. Mindazonáltal ez nem jelent tisztességtelen előnyt a többi egyetemmel szemben. Magasabb minősítést kínál a többi hazai egyetemnél, de ennek megfelelően magasabbak a követelmények, magasabbak az elvárások is. Emellett nehezen hozhatna egy olyan intézmény jelentős versenyhátrányba másokat, amely 300-400 magyar diákot oktat, míg évente több mint 100 000-en jelentkeznek felsőoktatásba. A CEU nem okoz kárt a nemzetnek. Hozzájárul a hazai tudományos élethez, a legtehetségesebb magyar oktatóknak és diákoknak ad otthont, a közép-európai régió kiemelkedő egyetemeként pedig csak elismerést hoz Magyarországnak. Amennyiben a fennálló szabálysértések kiküszöbölése lenne a cél, a kormány egyeztetett volna az érintettekkel, és a meglévő törvények betartatására keresett volna kompromisszumos megoldást. A Lex CEU tehát láthatóan egyetlen célt szolgált: a CEU működésének ellehetetlenítését.
Diák: Az elnök úr személyesen hogy birkózik meg a sértésekkel?
Á.J: Közszereplőként természetes, hogy a megítélésem nem egységes az emberek körében. Ezzel bizony nem ritkán kemény, esetleg sértő kritika is jár. Én azt vallom, hogy nekem nem a sértések formájával kell foglalkoznom. Ehelyett meg kell vizsgálnom, hogy mi az, ami ezt az indulatot kiváltotta, és mi az, ami miatt ekkora feszültség képződött a társadalomban.
Diák: A saját véleményét beleveheti abba, hogy aláír-e egy törvényt, vagy csak alkotmányossági szempontból vizsgálja? Ön egyetért a törvénnyel? Miért nem küldte vissza a Parlamentbe?
Á.J.: Nem az az elsődleges szempont, hogy egyetértek-e a törvénnyel, hiszen személyes véleményem fölé kell helyeznem a nemzet egységének, felemelkedésének kérdését. Jogi vagy alkotmányos szempontból megvizsgáltam a törvényt és szakértők véleményét is kikértem. Ugyan ők nem találták aggályosnak, de a jogot sokféleképpen lehet értelmezni. Ha ez nem így lenne, akkor az Alkotmánybíróság döntései minden esetben egyhangúlag születnének. Az elmúlt időszakban jogászok rávilágítottak arra, hogy a törvény alkotmányossági szempontból is aggályos, több okból kifolyólag is visszaküldhető. Éppen azért, mert ebben a kérdésben a jogászok között sincs konszenzus, noha a szakértőink nem találták aggályosnak, az ügy tisztázása végett nem a Parlamentnek kellett volna visszaküldenem, hanem az Alkotmánybíróságnak, akiknek ezután pártállástól függetlenül kellett volna mérlegelniük az ügyet..
Fotó: Index.hu
Diák: Az előkészítésbe nem vonták be a szakmát (MTA, Rektori Konferencia, maga a CEU, stb.), emiatt az a kérdésem, hogy miért nem küldte vissza megfontolásra tekintve, hogy pont azok nem vehettek részt a törvénymódosítás kialakításában, akik érintettek és szakmailag képesítettek?
Á.J.: Örülök, hogy ezt megkérdezte, hiszen ez szorosan kapcsolódik az előző válaszhoz. Mert tegyük fel, hogy jogi konszenzus születik arról, hogy ez a törvény nem sérti az Alaptörvényt. Én abban hiszek, hogy a köztársasági elnöki szerepkör nem egy egyszerű jogi közvetítő a Parlament és az Alkotmánybíróság között. Az elmúlt időszakban az egyetemi, tudományos és kulturális élet képviselőinek megszólalásai egyértelművé tették, hogy a törvény a jelenlegi formájában nagyon problematikus. Szakmai konszenzus nem áll mögötte, a kormány lényegi konzultáció és vita nélkül, ráadásul gyorsított eljárásban fogadtatta el. Éppen emiatt is kellett volna legalább a Parlamentnek visszaküldenem, azzal a megjegyzéssel, hogy az újratárgyalás előtt történjen meg a valódi szakmai egyeztetés az érintettekkel.
Diák: Milyen problémát akart az állam orvosolni a törvénymódosítással? Milyen hibákat fog ez a módosítás a jövőben kiküszöbölni?
Á.J.: Mint már említettem, ezt a törvényt nem azért hozták, hogy valóban egy szabályszerűbb működési keretet adjanak a CEU-nak. A kormány célja egy egyetem működésének ellehetetlenítése, amely a későbbiekben eltántoríthat egyéb iskolákat, cégeket vagy bármilyen intézményt attól, hogy hazánkba települjön. Ez a döntés a kiszámíthatatlanságot és a létbizonytalanságot erősíti: ma a CEU ellen hoznak törvényt, holnap ki lesz a célkeresztben?
Diák: Gyakorlatban milyen hatásai lesznek a módosításnak? Milyen szinten lesz hatással a szabad oktatásra? Jobboldali, konzervatívak gyakran hangsúlyozzák, hogy a törvény nem a CEU-ra lett írva, ha ez így van, akkor milyen hatással lesz a többi egyetemre?
Á.J.: A törvény személyre szabott jellegéről azt hiszem már kifejtettem a véleményemet. A kormány egyértelműen a CEU működésének ellehetetlenítését célozza; ennek sokféle oka lehet, én most spekulációkba nem mennék bele. Tagadhatatlan azonban, hogy az egyetem bezárása a magyar kutatói életnek hatalmas érvágás lenne. Külföldre kényszerülhetnek a legjobb oktatóik, diákjaik. A CEU emellett rengeteg magyar kutatást és professzort is támogatott, köztük a hazai egyetemeken is. Az még kérdéses, hogy a CEU valóban be lesz-e zárva, a kormány láthatóan kezd kihátrálni döntése mögül. Arra azonban ez az ügy kiválóan alkalmasnak bizonyult, hogy felhívja a figyelmet a magyar oktatás szabadságának hiányosságaira. Egyetlen nap alatt meghozott törvényekkel döntenek az intézmények feje felett, ez pedig mindenképpen aggodalomra ad okot a többi intézménynek is.
Diák: Ön a beiktatásánál azt mondta, hogy minden magyar embert szeretne képviselni. Az elmúlt hetekben több tízezer ember fejezte ki nemtetszését. Ha minden magyar embert szeretne képviselni, akkor miért nem élt a jogával és küldte vissza a Parlamentnek a módosítási javaslatot?
Á.J.: Ha most cinikus lennék, azt mondanám, a kint tüntető emberek tízezrei nem feltétlenül a többség véleményét tükrözik. De igaza van, és ez is szorosan kapcsolódik a korábbiakban említett felfogásomról a Köztársasági Elnök szerepéről. Nekem nem egy súlytalan jogi személynek kell lennem, hanem a nemzet egészét kell képviselnem, és összetartozását, nyugalmát oltalmaznom. Az elmúlt időszak tüntetései éppen azt mutatják, hogy ez a törvény a társadalomban súlyos feszültségeket szült, ráadásul tovább mélyítette a már így is meglévő súlyos ellentéteket. Lássuk be, az, hogy a CEU mellett és a CEU ellen felszólalók is dühöt éreznek, egy olyan társadalmi feszültség, amely a nemzetet károsítja, és amelyet a kormány teljesen feleslegesen keltett ezzel a törvénnyel. A Publicus frissen megjelent közvéleménykutatása azt mutatja, hogy a magyar embereknek alig több mint tíz százaléka ért egyet az egyetemet ellehetetlenítő kormányzati intézkedésekkel. Valóban élnem kellett volna ezzel a joggal. Elnézést kérek Önöktől is, amiért ezt nem tettem meg, és köszönöm Önöknek, hogy a kérdéseikkel segítettek nekem tisztábban látni.
Diák: Én a kormány elmúlt időszakban elkövetett jogsértéseiről szeretném kérdezni (például az október 23-i ünnepségre nem engedtek be mindenkit, kopaszok állták el az utat a Nemzeti Választási Irodánal, szexista megjegyzések a Parlamentben), az a kérdésem hogy Ön, akinek meg kellene testesítenie a nemzeti egységet, hogyhogy nem lépett fel ezekben a kirívó esetekben, hogy lehet, hogy egy demokratikus jogállamban ilyen események következmény nélkül maradhatnak?
Á.J.: Az utóbbi időben én is úgy éreztem, hogy komoly aggályok merültek fel az ország alkotmányos működése, valamint a kormány munkájának kapcsán. Nekem nincs eszközöm arra, hogy a Parlamentet felszólítsam például külön bizottságok létrehozására és szankcionálni sem tudom a parlamenti képviselők – a miniszterelnök urat is ideértve – szexista, homofób, uszító vagy másokat sértő megjegyzéseit. De igazuk van, nem maradhatok néma sem. Sajnos ezek az ügyek az elmúlt években egyre súlyosabbá váltak, a CEU ügye pedig sok szempontból a legsúlyosabbak közé tartozik. Nem tudok szó nélkül elmenni a közeljövőben minden bizonnyal megszavazott civil szervezeteket megbélyegző törvény mellett sem, ami még sokkal súlyosabb konfliktusokhoz fog vezetni, s amelyet a kormány éppúgy a szakmai szervezetek és érintettek megkérdezése és érdemi párbeszéd nélkül kíván megszavazni, mint a felsőoktatási törvény módosítását. Azzal is tisztában vagyok, hogy nekem jelenleg nincs módom meggátolni a törvény megalkotását, csupán késleltetni tudnám az elfogadását. Azért, hogy a nemzet egységét jó szívvel, méltósággal és felelőséggel képviselni tudjam, arra a következtetésre jutottam, hogy csak egyetlen dolgot tehetek, még ha ezzel el is késtem.
Éppen ezért nyújtottam be Orbán Viktornak a mai napon lemondásomat.
