A Tisza párt is kap közpénzeket, Magyar Péter ne legyen képmutató

Szerző: | jan 9, 2025 | Magyarország

Szabó Szabolcs, a Momentum parlamenti frakciójának a tagja a közösségi médiában reagált Magyar Péter azon ferdítéseire, amelyeket az elmúlt napokban tett a Momentumról.

A hazugságnak és a valóság meghajlításának van az a szintje, amikor kénytelen reagálni az ember. A következőket állítja ugyanis Magyar Péter: „nem mi (a Tisza – beszúrás tőlem) szavaztuk meg decemberben, hanem a Fidesz a parlamenti ellenzékkel karöltve, hogy az eddigi állami pénzeken felül 2025-re még plusz 16 milliárd forint költőpénzt kapjanak a nulla társadalmi támogatottsággal rendelkező pártocskák frakciói”. Akkor először is: mi – mármint a Momentum frakció tagjai –, ezt nem szavaztuk meg, de hasonlóképp járt el a többi ellenzéki képviselő is. Ezt a Fidesz terjesztette be, a Fidesz szavazta meg. Mint ahogy a korábbi büntetéseket is a Fidesz intézte

– írja Szabó és hozzáteszi, hogy ő éppen nemrég nyert meg egy ügyet Strasbourgban Kövér László ellen, aki jogtalanul büntette őt meg.

És bár Magyar Péter nem kérdezte, de kis tájékozódás után olvashatta volna azt is, hogy a Momentum frakció már nyilatkozott arról, hogy a többletforrást olyan módon kívánja felhasználni, hogy azzal rászoruló családokat, NER-károsult állampolgárokat tudjon segíteni. (De ezt már decemberben elmondtuk). Másodsorban érdemes azért azt is megemlíteni, hogy Magyar Péter mindenféle önsajnáltató állításával szemben a Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez. Elindultak ugyanis egy választáson (mint ahogy pl. én is, és immár harmadszor vagyok egyéni körzetben győztes jogon országgyűlési képviselő), így egyrészt kap minden EP képviselő fizetést (havi bruttó 10.802 euró, ami jelenlegi árfolyamon mintegy 4,5 millió forint). Ezen kívül kapnak egyenként havi 4950 euró általános költségtérítést, 350 euró napidíjat, utazási költségtérítést, egészségügyi költségtérítést. Ezen kívül az EP képviselők szabadon választják meg személyzetüket, melyhez az EP költségvetéséből havi 29.557 eurót biztosítanak minden képviselőnek. Valamint a Tisza az Európai Néppárt frakciójának tagja, így a frakciónak juttatott milliárdos nagyságrendű támogatásból is minden bizonnyal hozzájutnak szolgáltatásokhoz a Tisza képviselői. Tessék ezeket összeszámolni, és milliárdos tétel jön ki

– emeli ki a Momentum képviselője és azt is leírja, hogy ő napi szinten jótékonykodik Csepelen és már három választást nyert meg Németh Szilárd ellen a körzetében.

A bejegyzése végén Szabó arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyarnak nem azokat a képviselőket kellene ekézni, akik az életüket tették fel a NER elleni küzdelemre és nem csak 1 éve jutott nekik eszébe, hogy baj van az országban.

Annyit kérnék cserébe, hogy akinek ez mindössze egy éve jutott eszébe, mert előtte speciel a mindenféle NER-es pozikból kapta a havi több milliós fizetését a Fidesztől, az lehetőleg ne oktasson már ki ellenzékiségből olyanokat, akik már akkor is a barikád túlsó oldalán álltak, és tisztességesen végezték a dolgukat (és még mielőtt megjegyezné valaki, nekem van rendes polgári státuszom, lévén még mindig egyetemi oktató vagyok, szóval a megélhetési politikus jelzőt hagyjuk meg másnak).”