A művészet politika, a politika művészet-e?

Szerző: | 2020 okt 26. | Blog

Vajon a politika beleszólhat-e a művészetbe, illetve a művészet beleszólhat-e a politikába? Mindkettő beleállhat egymásba, vagy csak egyik a másikba, esetleg egyik sem? Ha valamelyik, netalán mindkét fél felvállalhatja a konfliktust, ott milyen eszközök engedélyezettek, és milyenek nem? Illés Bence eszmefuttatása következik.

Kép forrása: 24.hu

      A véleménycikkem elején bevezetek egy személyes szálat. Színész akartam lenni, tizenöt éves koromtól számítva másfél éven keresztül színészkedtem egy társulatnál. Eddigi életem egyik legszebb periódusaként tartom számon, annak ellenére, hogy a pályaválasztásomnál nem erre a hivatásra esett a választásom. A színészet művészet, mégpedig egy igen megterhelő művészet tapasztalataim szerint.  A szövegkönyv megkapása után érdemes megpróbálni a karaktert kifejteni, vajon milyen érzések kavarognak benne, milyen személyisége van, és az éppen aktuális helyzetek következményeire hogyan reagál a személyiségéből, álmaiból kiindulva, és milyen érzelmek keletkeznek benne. Ezután a lépés után igyekeztem mindig a saját személyiségemet elemeire lebontani, és felépíteni belőlük egy, a karakterhez hasonló személyiséget. Ezután a karakter személyiségét szedtem szét ismét, amiből az ő alapján, általam megalkotott és majd játszott személyiséget építettem fel. – röviden átszellemültem. Ez egy hihetetlenül nehéz és megterhelő folyamat.

   Az itthoni történésekkel kezdve, az SZFE helyzetéről mondanám el a véleményemet. Adott egy olyan egyetem, aminek a szellemi szabadság, a művészet fellegvárának kellene lennie. Ez a jelenlegi szituációban nem teljesül, mivel egy, attól idegen ideológiát akarnak ráhúzni, ennek a cselekedetnek az első számú végrehajtója Szarka Gábor, aki háborúban gondolkodik, és mivel háborúban gondolkodik, háború prevenciós lépéseket rendel el, hajtat végre: az internetet kikapcsoltatja, próbálva blokkolni a kommunikációt, dolgozókra, diákokra helyez nyomást, meghaladva eszközhasználatban az észszerűséget. De Szarka Gábor is csak egy eszköz, a politika eszköze. A politikáé, ami bele akar szólni a művészet működésébe olyan eszközökkel, ami azt engedi feltételezni, hogy háborúként fogja fel azt. Az egyetemre szemet vető politika célja az, hogy a tisztességes, alkotó és vele szemben állást foglaló, vagy neutrális emberekre a befolyását kiterjessze. Hangsúlyozom, eszközök között különbséget nem tesz. 

    A második példa az idei választások Amerikában. Az Amerikai Egyesült Államok egyik alapító atyjáról és első pénzügyminiszteréről, Alexander Hamiltonról született egy musical Lin-Manuel Miranda rendezésében és főszereplésével, amit 2015-ben mutattak be a Broadwayen. Azóta fokozatosan nő a darab népszerűsége, hazánkban is egyre ismertebb. A szereplőgárdája a darabnak többször foglalt politikailag állást Donald Trump ellen korábban is, aki Twitter üzenetben követelt bocsánatot. Ez elutasításra került.

 

2020. október 19.-én megjelent egy videó, amiben a darab szereplőgárdája a The Room Where It Happens című számot adja elő. Akarva-akaratlanul észrevehető, hogy nem politikailag független ez a videó. Az elején Joe Biden buzdítja a nézőket szavazásra, illetve látható az, ahogyan a szereplők szavaznak, illetve leadják a borítékokat. A György királyt megformáló Jonathan Groff fején egy korona található, amin tisztán kivehető a Biden/Harris felirat.

Adott egy népszerű musical, amelynek tagjai nem csupán szavazásra buzdítanak, de egyben állást is foglalnak, újabb embereket aktivizálva. Valamelyik felet segítik, a másikat hátráltatják. 

     Mi a kettő között a különbség? 

Először is az eszközökben. Az erőszak monopóliuma nem megoldás. 

Az amerikai példa véleményem szerint előremutató, ameddig az SZFE ellen hozott „Szarka-dekrétumok” sora nem más, mint csonkítás. Csonkítás a kultúra, annak szellemisége és végül a jövő számára egyaránt. Mert nem hiszem, hogy a kulturális tevékenységeket keretek közé lehet szorítani, ahogy egy mesét is képtelenség elítélni felülről.  Megteszik a hatalom helyett a fogyasztók, a mesék esetében a gyermekek, a színdaraboknál pedig a színházakat látogatók.

Másodszor a valós, esetemben a vélt célban. 

Annak a gesztus sorozatnak, amit a politikai hatalom lépett meg az SZFE irányába, a célja az volt, hogy az ideológiájába illeszkedést biztosítsa a kulturális alkotások terén.  Mert igenis lehet mozgatni a kultúrával a tömegeket. Nem is akárhogy, ahogy azt láthatjuk az amerikai esetből, ahogy az itthoni kultúrharcból is ugyanazokat a következtetéseket le lehet vonni, és pont azáltal válik ez a fajta erőszakos terjeszkedés feleslegessé. Amennyiben az egyén nem érzi magáénak annak az alkotásnak az értékrendjét, nem fogadja el azt – elvégre is így beszélhetünk kultúrharcról. 

   A kultúrharc pedig harc, nem háború.  Ha ezen módszerek nélkül nem tud nyerni a hatalom, akkor el kellene gondolkoznia azon, hogy egyáltalán érdemes volt-e ezen a fronton belemennie a konfliktusba.

Ha háborúként is tekintünk a harcra, emlékeztetem Szarka Kancellár Urat a ius in bello létezésére, amit éppen megszeg ebben a szellemiségi hadviselésben.

    Végszóként összegzem gondolataim, tanulságot egyetlen mondatban.

A politika hatással lehet a művészetre úgy, hogy a művészetet inspirálja, reakcióra készteti, ugyanakkor nem korlátozhatja annak kifejezési módjait, irányát.

Címkék: művészet | politika | szfe

Ajánló

X