Mi, mesterséges környezetben felnőtt emberek hajlamosak vagyunk azt hinni, csak a hétköznapi, ház körül élő állatokkal – a légytől a verébig, a póktól a macskákig, kutyákig – találkozhatunk a közelünkben. Micsoda tévedés! Elég, ha a budapesti 33 természetvédelmi területből a legújabban, a Pólus Center mögött elterülő mocsaras részen teszünk egy kis sétát. Ez a mindössze három hektáros terület (a kerület másik természetvédelmi régiója, a Rákospalotai Határútnál lévő turjános ennek hatszorosa) sok állat és növény számára valóságos paradicsom. Pedig még az M3-as autópálya bevezető szakasza is szinte keresztülmegy rajta!
Kalauzom egy hétköznap délután Szendőfi Balázs halkutató és természetfilmes volt, akit sokan zenészként, jeles basszusgitárosként ismernek – filmjeihez az aláfestő zenét maga szerzi. Szóval Balázs a Pólus Center háta mögött, a Szilas-patakon átívelő kis zöld hídnál vár, együtt megyünk be a mocsaras vidékre, amit a neten Szilas-tóként, vagy Nevesincs-tóként találunk meg.
Balázs azért is avatott vezető, mert díjnyertes természetfilmjének, a Budapest halainak egy részét itt forgatta (ez a húsz, lenyűgöző perc itt tekinthető meg), másrészt neki – meg a Madártani Egyesület munkatársainak és elkötelezett természetvédelmi őröknek – köszönhető, hogy kétéves küzdelem után július elsejével védetté tették ezt a területet. Ettől még látogatható maradt, de fokozottan kell vigyázni az itt élő állatokra és növényekre.
Ottjártunkkor ugyan – pár rigón kívül – csak egy vízisiklót, egy „kamasz” fiókáit terelgető tőkés récét (népszerű nevén: vadkacsa) és néhány gyönyörű színű szitakötőt láttunk, de Balázs biztosított róla, hogy hihetetlenül gazdag és változatos itt az élővilág. Például – ki hitte volna?! – a korhadt fák között kosborfélék, azaz orchideák is nőnek. A minden erdőben megtalálható vaddisznók, rókák (ezeket vadgazdálkodási szempontból itt is lehet vadászni), őzek mellett megtalálhatók olyan emlősök, mint a mezei, a keleti és a vízicickány, mi több, még vidra is. Ugyanígy a vízi madarak egész sora: kis vöcsök, vízityúk, guvat, szürke gém, szárcsa és az énekes madarak közül mindenféle nádi poszáták, valamit olyan ragadozók, mint a füleskuvik, a kabasólyom vagy az egerészölyv. Kétéltűek és hüllők is népes csapatban fordulnak elő: mocsári teknős, vízisikló, vöröshasú unka, barna varangy, erdei és mindenféle vízi béka. S bármilyen kicsi a vízfelület és a legmélyebb helyen is legfeljebb nyakig ér a tó, sokféle hal él itt: mások mellett csukák, réticsíkok és széles kárászok.
Utóbbiról ejtsünk külön szót! A széles kárász csak olyan vizekben széles igazából, ahol ragadozók vannak, ott kell ugyanis olyan szélesre (nagyra) nőnie, hogy egy csuka ne tudja bekapni. Sajnos a máshonnan betelepített ezüstkárász az egész országban kiszorítja ezt az őshonos halat – egymással párosodva csak az ezüstkárász genetikai állományát örökíti tovább –, a legtisztább populáció éppen itt található. És ami még nagyon érdekes: ennek a halnak egy másik neve az aranykárász, s ez azonos a népmesékben olyan gyakran emlegetett aranyhallal. (Az „igazi” aranyhalat ugyanis a népmesék születése után telepítették csak be Ázsiából). Azaz ha van három kívánságunk, azt egy aranykárásszal kell „megbeszélnünk”…
Idegenvezetőnktől megkérdeztem, ami nyilván sokakat érdekel: mikor érdemes ide kimenni, ha szeretnénk minél több állatot meglesni. Szendőfi Balázs azt javasolja, hogy hétköznap kora reggel próbálkozzunk, akkor jár a legkevesebb ember erre, ha szép csendben leülünk, jó eséllyel sok érdekes állattal találkozhatunk.
Fontos azonban! Csak a természetvédelmi terület szélén lévő ösvényen szabad közlekedni, és legfeljebb a nyilvánvaló szemetet – szétdobált zacskókat, konzerveket, üvegeket – szedjük össze, ne akarjunk „rendet rakni”, például vízbe dőlt fákat kiszedni. A természetvédelmi őrök pontosan tudják, mi az, aminek ott a helye. Ha kétségünk támadna vagy valami rendellenességet tapasztalunk, akkor a Fővárosi Természetvédelmi Őrszolgálatot (061 3017500) vagy a Rákosmenti Mezei Őrszolgálatot (06203318001) kell értesíteni.
