Palkovics miniszter a Magyar Narancsnak adott interjúja az eddigi legijesztőbb fejlemény a tudományos kutatás szabadságért már eddig is aggódók számára. A tudományos eredmények közlésének korlátozása, valamint az intézmények jövőjének bizonytalansága komoly károkat okoz.
Kezdjük azzal, hogy a magyar innovációért valóban van okunk aggódni, de az okok nem az alapkutatás környékén keresendők. A tehetséggondozásnak híres magyar hagyományai vannak, a magyar nevek alapkutatások terén ismertek és elismertek, a magyar hallgatók megállják a helyüket a legerősebb egyetemeken, a nemzetközi közös publikációkban részt vevő magyar szerzők száma nő. Ahogy nyáron kifejtettük: az alapkutatás magyar nemzeti büszkeség.
Leírtuk azt is, hogy a tudomány finanszírozásának (-irányításának) tekintettel kell lenni a tudomány önszerveződő jellegére. Kézi vezérlés helyett az állam feladata inkább az lenne, hogy biztosítson egy stabil környezetet, ahol nincsenek félévente intézményi változások, és jelentős lépések csak jól előkészítve, az érintettekkel egyeztetve történnek. Emellett az államnak valóban feladata lenne a bürokrácia csökkentése a kutatóegyetemeken (ennek ellenkezője történik), és annak biztosítása, hogy a kormánytól kellő távolságban lévő szakmai testületek döntsenek az ígéretes kutatási irányokról.
Végül kifejtettük azt, hogy miért borzasztóan káros, ha kutatókat listáznak a kormányközeli szennylapok. Egy kutató a karrierje elején elkezd publikálni, és leginkább a kollégái, barátai és családtagjai lehetnek tisztában azzal, hogy ő mit csinál. Ez egy érzékeny környezet, az ember minden reakcióra figyel, és próbál a lehető legjobb lenni. Ezzel együtt a legnagyobb tudós sztároktól eltekintve a kutatók többsége egy szűkebb nyilvánosságban él. A listázás viszont nem egy önként választott (széles) nyilvánosság: a legtöbb kutatónak a lejáratás kockázata egyáltalán nem hiányzik, ezért idővel az öncenzúrát vagy az ország elhagyását fogják választani. Palkovics válasza erre annyi, hogy „én sem szerettem, de az élet ilyen”
Leginkább az alábbi, személyeskedő mondatok az igazán aggasztók Palkovicstól:
“Az Akadémiának nem szabad politizálnia. A kormány politizál, mert egy ilyen szervezet, innen van a legitimációja (…) Aktuálpolitizálás alatt azt értem, amikor az Akadémia közgyűlése kiad egy közleményt, hogy nem jó a kormány oktatáspolitikája, mert igaz, hogy többet fordítunk oktatásra, mint az uniós átlag, de nem jól költjük a pénzt. Varga Júlia kutató – akivel egyébként személyesen semmi problémám sincs – például leírja, hogy a kormány nem érti a duális képzés lényegét, miközben a kormány oktatáspolitikájának lényege a jól megcsinált duális képzés”
Mi a gond ezzel?
Képzeljük el, hogy egy kormány kiad egy közleményt, hogy a Föld egy lapos korong. Teleszórja plakáttal a várost egy hazugság kampánnyal, ami tele van a laposföld hívők grafikáival. Péntek reggel a rádióban a miniszterelnök rendszerint elmondja, hogy a Föld alakját tekintve a NER álláspontja eltér az ortodox tudományos konszenzustól, szerintük a gömb alakú Föld egy ideológia konstrukció, a nyugat és a felvilágosodás gondolati terméke, és ők szakítanának ezzel a konszenzussal. A tévében lemennének a Tudta? reklámok az új tanításról, a fodrásztól a közértig mindenki a Föld alakjáról beszélne: ez lenne az aktuális politikai téma, amit sokmilliárdos kampányból tartanának hónapokon keresztül napirenden.
Egy ilyen helyzetben az akadémikusok elmondanák, hogy a Föld alakja mégsem lapos. Mit mondana erre Palkovics? A fenti logikával mondhatná, hogy az akadémikusok ne politizáljanak, a tudósok feladata nem az aktuálpolitizálás. Az érvelés cinikus lenne, miután egy ilyen helyzetben a fizikát és földrajzot tanítók is aktuálpolitizálnának, amikor a Föld alakjáról kell tanítaniuk. Egy ilyen helyzetben nem a földrajztanár döntése lenne, hogy az órákon aktuálpolitikával foglalkozik-e, hanem a kormány teremtene egy olyan helyzetet, amiben a tudományos konszenzus elmondása lehetetlen lenne úgy, hogy az ne legyen egyben aktuálpolitika is.
A NER körüli ideológusok tagadják, hogy van egy, a politikai valóságon túli valóság is. A tudományos szakterületek függetlenségét tagadják, amikor kormányzati szinten tudományos kérdésekben foglalnak állást. Mellékesen sértik ezzel a saját maguk által írt Alaptörvényt is, ami kimondja, hogy
tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások kérdésében kizárólag a tudomány művelői jogosultak.
A NER ideológusai tagadják annak lehetőségét, hogy valaki a közhatalom akarása nélkül áll ki őszintén valami mellett, ha úgy érzi, hogy az általa vallott értékek sérülnek. A fentiekből következik, hogy a NER értelmezésében a róluk írt kritika az minden esetben „politikai akció”. Ebből következik az, hogy az ő értelmezésükben az újságoktól az akadémiáig mindenki „politikai szereplő”, akik ellenük összeesküdtek, és akikkel szemben harcolni kell.
Nem tudják elfogadni, hogy a társadalom működhet önszerveződő módon, vannak egymástól független szereplők, amik adott esetben ugyanarra, olykor velük szemben kritikus következtetésre jutnak. Ez nem meglepő azután, ahogy az ő környezetük működik. Nem vélemény, hanem tény állítás az, hogy a megyei lapok és a NER média birodalmában az egyes szereplők ugyanazokat a híreket veszik át, sokszor ugyanazokkal a képekkel, szövegekkel. Nem kell magyarul sem érteni, egy külföldi újság olvasó vagy egy mesterséges intelligencia algoritmusa is észrevegye, hogy a NER körüli média egy központi gépezet része. De ettől még a világ NER-en kívüli része nem ilyen.
A laposföldes példát lehet abszurdnak nevezni, de ha kicseréljük ezt a globális felmelegedést vagy az evolúciót tagadókra, akkor már nem is annyira abszurd a példa. Az is tény, és nem pedig vélemény, hogy a kormány hazugságokat terjeszt az adófizetők pénzén. A plakátokon többnyire olyan állítások vannak, amik könnyen ellenőrizhetően nem fedik a valóságot, miközben gyűlöletkeltésre alkalmasak.
Ez a széles kontextus szükséges ahhoz, hogy valóban értsük a folyamatokat, amik a magyar nyilvánosságban zajlanak. Azonban nem szükséges ahhoz, hogy rávilágítsunk, önmagában miért nagyon problémás az interjú, amit legutóbb Palkovics adott. Ezt legvilágosabban az akadémikusokból álló Stádium 28 Kör fogalmazta meg a Facebook-oldalán. Ugyanis Palkovics gondolatát folytatva „a tudomány részéről semmilyen bírálat nem érhetné az aktuális oktatás-, egészség-, munkaerőpiac-, környezet-, energia-, lakás-, adó-, tudomány- és – folytathatnánk a sort – bármilyen szakpolitikát.”
Tehát a kormány innentől nyíltan igényt tart a kutatás szabadságának általános korlátozására és a szakpolitikákról folyó nyilvános viták korlátozására.
A kutatás egyik legfontosabb eleme az eredmények közlése és interpretálása. Ha ebben a lépésben (ön)cenzúra merül fel, akkor a kutatás szabadsága sérül.
A bizonytalanság ára a jövő feláldozása
Pár napja jelent meg a sajtóban, hogy a kormány megszüntetné az Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetét (MTA KRTK KTI). A miniszter a teljesítmény hiányára hivatkozott, a kutatóközpont vezetője azonban egy nyilvánosságra került levélben cáfolta a vádakat, és rámutatott arra, hogy a KTI a felmérések szerint a nemzetközi kutatás élvonalát képviseli. Az intézet kutatói többször is bírálták Palkovics oktatáspolitikáját, ez magyarázatot adhat arra, miért döntött úgy mégis a miniszter, hogy a KTI-nak el kell tűnnie. A legújabb hírek ugyan épp arról szólnak, hogy az MTA kapott némi haladékot, de a fenyegetés nem múlt el.
Ezzel párhuzamosan jelentek meg hírek arról is, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem először Palkovics minisztériumához, majd egy alapítványhoz kerül át, ezzel az oktatók elvesztik közalkalmazotti státuszukat is, az egyetemre költött állami források pedig „elveszíthetik közpénz jellegüket”, mint az a jegybanki alapítványok esetében történt. A tendenciák alapján az rajzolódik ki, hogy a kormány módszeresen le akarja építeni a magyarországi közgazdasági kutatást és képzést, hogy a jövőben a számmisztikában hívő Matolcsy és szellemi hátországa mutathassa a helyes irányt, a magyar gazdaságpolitika hibáira pedig lehetőleg senki ne tudja felhívni a figyelmet.
Mint arra egy korábbi blogposztunkban is utaltunk, az MTA magánpénzből jött létre, és nem csak az akadémikusok alkotják. A nemzetközi szintű kutatómunka ma már elképzelhetetlen megfelelő intézményi háttér, műszerek, könyvtárak irodák nélkül. Ez az intézményi háttér jelentős fejlődésen ment át, legutóbbi reformja 2011 után zajlott le: nem igaz az a Palkovics által megfogalmazott vád, hogy az intézményrendszer 1948-49 óta változatlan. A kormány szándékai szerint így az MTA a kutatóhálózat nélkül tulajdonképpen egyszerű kifizetőhellyé válna, hiszen korántsem biztos, hogy a miniszter beérné a kutatóhálózat felszámolásával, és nem fordulna az akadémikusok ellen.
Palkovics László már most is helyrehozhatatlan károkat okozott az Akadémiának azzal, hogy bizonytalanságban tartja az intézeteket.
Hiába hangzottak el mind Palkovics, mind Áder János szájából az elmúlt napokban olyan nyilatkozatok, hogy szeretnék visszacsábítani a külföldön dolgozó magyar kutatókat,
senki sem akar egy olyan kutatóintézetben elkezdeni egy többéves kutatást, amit három hónapon belül bezárhatnak, vagy egy olyan egyetemen, aminek a jövőbeli státusza kétséges.
A módszer ismerős: a CEU helyzetét a kormány máig nem rendezte, ez pedig számos diákot indíthat arra, hogy többéves tanulmányait ne itt, hanem más, nemzetközileg ugyancsak elismert egyetemen kezdje meg, Magyarországon kívül.
A legjobb megoldás az lett volna, ha a miniszter visszatette volna a pénzt a költségvetési törvényben az MTA fejezetébe, és nem kezd el ötletelni egy ilyen, az ország jövőjét súlyosan érintő kérdésben. A Matolcsy-intézmények diákjainak létszámát pedig nem azzal kellene növelni, hogy a kormány szétver minden más, versenytársnak számító magyarországi közgazdasági egyetemet és kutatóműhelyt a Corvinustól a CEU-n át az Akadémiáig.
Borítókép: A Momentum elkötelezett a Magyar Tudományos Akadémia és a tudomány függetlensége iránt. Nyáron flashmobot is szerveztünk a témában.
