Az elmúlt hónapokban mindenki számára egyértelművé vált a magyar közoktatás mély válsága, ami miatt soha nem látott mértékű tiltakozási hullám bontakozott ki.
Itt az ideje, hogy a kormány a megfélemlítés helyett komolyan vegye a pedagógusok, diákok és szülők figyelemfelhívását! Itt az ideje, hogy végre elinduljon egy érdemi párbeszéd a közoktatást régóta feszítő problémák megoldásáról! Ezért parlamenti vitanapot kezdeményeztünk az oktatásról, amelyen a házszabály szerint a kormány képviselőinek is jelen kellett lennie. A Fidesz most nem tudta megúszni a szembesítést a magyar valósággal! A november 2-án lezajlott eseményen a politikusok mellett meghívott tanárok, diákok és szülők is részt vettek.
Fekete-Győr András ezt írta az eseményről Facebook posztjában:
Néhány hónapja vagyok csak képviselő, de határozathozatalon kívül ennyi fideszes képviselőt még nem láttam parlamenti vitán, mint amennyi a Momentum által kezdeményezett oktatási vitán megjelent. Ez azt jelenti, hogy a tanárok, a diákok, és a szülők tiltakozásai jó úton járnak, a Fidesz nem meri ignorálni a témát, ahogy azt más esetekben tenni szokta. Félnek a tanárok-diákok-szülők szövetségétől. Jól teszik.
Egyúttal a kormány elé vittük a civilek javaslatait: az alábbi határozati javaslatot terjesztettük az Országgyűlés elé, az oktatási tiltakozások során megfogalmazott kilenc követelés elfogadásáról.
Változást a közoktatásban!
- Érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megújításáról! Üljön le végre a kormány az érintettekkel tárgyalni, hozzák létre egy közoktatási egyeztető fórumot!
- Megbecsülést a pedagógusoknak!Szüntessék meg a pedagógusok lejáratását, az oktatási szereplők megfélemlítését! A kirúgott vagy leváltott tanárokat azonnal helyezzék vissza!
- Érdekérvényesítő sztrájkjogot a pedagógusoknak!
- Felelős, hozzáértő oktatásirányítást! Önálló oktatási minisztériumot! Tankerületi rendszer átalakítását!
- Kisebb terhelést a diákoknak és a pedagógusoknak!
- Esélyteremtő, minőségi oktatást és nevelést mindenkinek – az óvodától az egyetemig!
- Versenyképes és értékálló bérezést az oktatásban dolgozóknak!
- Minőségi, 21. századi környezetet a tanuláshoz és a tanításhoz, neveléshez! Iskolafelújítási programot!
- Szakmai szabadságot és támogatást az oktatásban! Korszerű nemzeti alaptantervet! Szabad tankönyvválasztást!