A jövőd rajtad múlik, és október 13-án dönthetsz róla!

Szerző: | okt 12, 2019 | Magyarország

Elérkezett az önkormányzati választás napja. Országszerte több mint 200 jelöltünk és még ennél is több aktivistánk, hónapok óta dolgozik a Momentum és az ellenzék sikeréért. Dolgoznak azért, mert hisznek az új politikai generációban. Hisznek a változásban, hisznek abban, hogy lehet máshogy is vezetni egy falut, egy kisvárost, egy kerületet, vagy éppen a Fővárost.

Kizsákmányolás szemtanúi vagyunk már évek óta, legyen szó erről országos vagy kisebb, helyi szinten. A magyar emberek hozzászoktak ahhoz a kevéshez, amit kapnak a kormánytól, és a hozzájuk közel álló önkormányzatoktól. Egy zsák krumpli kétségtelen, hogy nagy kincs minden nélkülözőnek, pedig akár az is természetes lehetne, hogy senki sem nélkülöz, mindenkinek van elegendő élelmiszere a háztartásában élők számára. Mindeközben mások uniós állampolgárok és magyar emberek pénzéből járják a világot, vagy épp luxushajókon mulatják az időt.

Hogy valaki polgármesterként vagy képviselőként milyen utat választ egy település irányításához és az ott lakók képviselésére, annak nem csak egy útja, nem csak a Fidesz útja van. Mi a Momentumban ezt az utat akarjuk megmutatni az embereknek. Szerintünk nem kell lemondani a magyar értékekről ahhoz, hogy az ország elinduljon a fejlődés útján, és egy valódi, XXI. századi, európai országnak nevezhesse magát.

De ahhoz, hogy változást tudjunk elérni, kicsiben kell kezdenünk. Mert jó ha tudjátok, hogy bárhol is éljetek az országban, egy választáson minden magyar ember hangja ugyanolyan hangosan szól. Élj akár egy 1000 lelket számláló kis faluban, egy megyei jogú városban, vagy éppen Budapesten. Ahhoz, hogy az országgal új útra lépjünk, előbb vissza kell nyernünk a magyar településeket, és változást kell hoznunk az életükbe.

Ezt csak veletek, veled érhetjük el. Számítunk Rád, számíthatsz ránk! Ugye, elmész ma szavazni?

2019 önkormányzati jelöltek

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest