Az ellátás színvonalának romlása, elvándorló személyzet, lepusztuló épületek, várólisták növekedése – ez várna a budapesti szakrendelőkre államosítás esetén.
Hatalmi szempontok miatt az emberek egészségével játszik a kormányzat, amikor a települési önkormányzatok által működtetett rendelőkre feni a fogát. Az Egészséges Budapest Program keretében ígért források visszatartásával már megmutatta a Fidesz, hogy akár a budapestiek egészségét is kész kockára tenni, ha keresztbe akar tenni a nagyrészt ellenzéki vezetésű önkormányzatoknak. Most pedig a szakrendelők állami kézbe vételét készítik elő, így a járóbeteg-ellátásban is beköszönthet a személyzet nélküli rendelők kora. Az orvosok és a szakdolgozók ugyanis nem fogják megvárni, hogy a központosítás következtében vezényelhetővé váljanak, inkább nyugdíjba vonulnak, illetve a magánszektorba vagy külföldre vándorolnak.
A Momentum fővárosi frakciója elutasítja a szakrendelők államosítását, mert súlyos hibának tartja a rosszul működő és túlközpontosított állami egészségügybe való integrálásukat.
Az önkormányzatok nap mint nap bizonyítják, hogy jó gazdáik a szakrendelőiknek. Az állami támogatáson felül saját költségvetésből támogatják működésüket és fejlesztik őket. Az állam viszont eddig sem volt jó gazdája a korábban átvett szakrendelőknek, azok jelentős része egyszerűen elsorvadt. Az állam által megígért beruházások rendre elmaradtak, ahol megvalósultak, ott sem a helyi igényeknek megfelelően készültek el a felújítások. Az állam által üzemeltetett intézményekben jelentős részében emiatt csökkent az ellátás színvonala, többet közülük be is zártak azóta.
“Az államosítás rontaná a betegek hozzáférését az egészségügyi ellátásokhoz. A betegek számára az államosítás drágább ellátást, megnövekedett várakozási időt, hosszabb várólistákat jelentene. Az államosítás vesztesei tehát a budapesti polgárok lennének. A fővárosi Momentum frakció ezt nem engedi, ezért elutasítja az állam tervét a szakrendelők államosításával kapcsolatban”
– mondta Soproni Tamás frakcióvezető és Havasi Gábor egészségügyi tanácsnok, a Momentum fővárosi képviselője.