A Magyar Tudományos Akadémia reformjának nevezett, valójában a működési támogatást megvonni és a kutatóhálózatot feldarabolni célzó törekvések mellett a leggyakrabban elhangzó érv, hogy a közel kétszáz éves intézmény nem elég innovatív. Az államnak pedig nem célja támogatni olyan tevékenységeket, amiből nem származik kézzelfogható, közvetlen gazdasági haszon. A tudományellenes szemléletnek nagy divatja van manapság világszerte, ami a „haszontalannak” tartott bölcsészet elnyomásától az oltásellenes mozgalamak virágzásáig széles skálát fed le. Ennek következtében az emberiség a 21. század hajnalán olyan társadalmi kihívásokkal néz szembe, mint a már megszűntnek tekintett betegségek, járványok visszatérése.
Hermann György írása
Néhány hete kanyarójárvány tombol az Egyesült Államokban. A 2000-ben már megszűntnek nyilvánított, igen súlyos tünetekkel járó, akár halálos kimenetelű betegség Washington államban ütötte fel a fejét. Bár itt január 27-én rendkívüli állapotot rendeltek el, azóta már továbbterjedt Colorado, Connecticut, Georgia, Kalifornia, New York, Oregon, Pennsylvania államokra is, sőt, a távoli Hawaiiról szintén jeleztek megbetegedéseket.
Azt gondolhatnánk, hogy egy olyan országban, ahol a legfejlettebb eszközök állnak rendelkezésre a járvánnyal szemben, nem történhet meg ilyesmi. Pedig az ok egyszerű: az oltásellenes mozgalmak terjedésével egyre többen utasítják el a védőoltást, miközben a kórokozó a bevándorlók, turisták révén újra és újra – enyhe képzavarral élve – bekerül a társadalmi vérkeringésbe.
Na de mi köze mindennek az MTA-hoz, az alapkutatásokhoz, pláne a bölcsészet- és társadalomtudományokhoz?
Az egyes betegségek terjedése igen nagy változatosságot mutat. Különböző valószínűséggel fertőznek, egyes társadalmi csoportok fogékonyabbak rájuk, mások kevésbé. Van közöttük olyan, amelynél a felgyógyult beteg rezisztenssé válik, más esetben nem feltétlenül. A lényeg mindegyiknél az, hogy a betegség átadásához valamiféle (közvetlen vagy közvetett) fizikai kontaktusnak kell történnie. A cél tehát az, hogy a fertőzöttek és a veszélyeztetettek közötti átadást a lehető legminimálisabbra szorítsuk.
Mindebben nagyon fontos szerepet játszik az ún. nyájimmunitás. Ennek lényege, hogy létezik egy – a fentiek alapján igen sok paramétertől függő – (minimális) arányszám, amely azt mutatja hogy a társadalom mekkora részét kell mesterségesen immunissá tenni az adott kór elterjedésének megakadályozásához. Az influenza esetében például a szükséges átoltottsági ráta a mai fejlett társadalmakban 50-66%, míg a kanyarónál jóval magasabb, 92-94% közé esik.
Ennek a meghatározásához viszont az élettani mellett komoly társadalomtudományi kutatásokra is szükség van, ismerni kell a társadalom szerkezetét, a dinamikusan változó kapcsolatrendszereket az egyes emberek, illetve csoportok között, és még számos más tényezőt. Tudnunk kell, hogyan helyezkednek el ebben az olyan valós kockázatok, mint a terhesség, speciális betegségek, amik miatt nem beolthatók a betegek, ráadásul még a kapcsolati háló alapszerkezete is változhat. Hogy egy konkrét példát említsünk: a mindenki számára elérhető légiközlekedés elterjedése alapvetően változtatta meg a betegségek terjedését. Egyszerre van tehát szükség a legmodernebb hálózatkutatási modellekre, szociokulturális és szociográfiai kutatásokra, és a felsorolást még lehetne folytatni.
Az epidemiológia tehát nem csak az orvostudományból merít Louis Pasteur nyomán, hanem erősen támaszkodik a legfrissebb társadalomtudományi eredményekre, adatokra is. Ezek nélkül sokkal nehezebb feladata lenne a járványügynek. Itthon például többek között az éppen nemrégiben elüldözött CEU hálózatkutatói foglalkoznak a témával, és ezeknek a megértéséhez igyekszik hozzájárulni a Barabási Albert László, Lovász László és a cseh Jaroslav Nešetřil által vezetett, most elnyert ERC szinergiapályázat, amely a valóságban megjelenő hálózatok és a matematikai gráfelmélet kutatóinak együttműködésén alapulva célozza ezen két terület jobb megértését és szorosabb együttműködését.
Mi a bölcsészet szerepe a kérdésben?
Az oltásellenesség eredetét a legtöbben ismerik, de érdemes feleleveníteni.
Egy Andrew Wakefield nevű orvos egyik, azóta rengetegszer cáfolt tanulmányában azt állította, hogy egy bizonyos összetételű, akkor igen elterjedt MMR vakcina autizmust okozhat.
Mindössze annyit mondott tehát, hogy egy konkrét vakcina használatának esetében kisgyerekek egy konkrét csoportjában megnő az autizmus kockázata. A társadalom akkori fogékonysága az alternatív, sok esetben minden tudományos alapot nélkülöző nézetekre volt az egyik legjelentősebb oka, hogy ez mára úgy terjedt el, hogy „az oltás autizmust okoz”. Mindegy, milyen betegségről, milyen összetételű vakcináról és melyik ország milyen társadalmi csoportjáról van szó.
Hogy az ilyen tévhiteket hogy lehet felszámolni, az komoly kommunikációs és szociálpszichológiai kutatások tárgya. Az Európai Bizottság az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületével és az Európai Orvostudományi Akadémiák Szövetségével közösen készített tavalyi “Megerősített együttműködés a védőoltásokkal megelőzhető betegségek ellen” című ütemtervében külön figyelmet szentel a kérdésnek.
De még ha ezek a hiedelmek nem is lennének: az egész mögött ott húzódnak alapvető morál- és társadalomfilozófiai kérdések. Az Egyesült Államok a korabeli liberális filozófusok (John Locke és Montesquieu) nyomán olyan szabadságjogokra épült, ami mellett többek között nem vezethető be a kötelező védőoltás. Ennek mentén elvi alapon azt bárki megtagadhatja, hiszen az egyénre nem lehet semmit rákényszeríteni. Világos esete ez annak, amikor az egyéni szabadságjogok kerülnek összeütközésbe a kollektív érdekekkel, és látjuk a következményeit, ha sokan elutasítják az oltást.
Jegyezzük azért meg, hogy a szabad tudáshoz való hozzáférés a szabadság alapvető feltétele. Egy, a magyarhoz hasonló autoriter rezsim, ami nemcsak eltűri, hanem terjeszti is az álhíreket, miközben a tudományos kutatás szabadságának feltételeit megszünteti, megsérti a tudáshoz való alapvető jogot. Korunk egyik kihívása, hogy a szociális médiában bárki lehet szerkesztő, az áltudományos- és álhírek szűrésének szabályozása viszont feltétele lenne a szabadság megteremtésének Montesquieu szerint is. Ennek a témának a részletés kifejtésére szánta ezt az Open-Future sorozatba illeszkedő cikkét a The Economist. Az Egyesült Államokban a mostani járvánnyal kapcsolatban is felmerült a kérdés.
Foganatosíthat-e akkor az állam mégis ezt felülbíráló intézkedéseket? Ez most nagyon távolinak tűnhet, pedig nem kell messze menni, a szomszédos Ausztriában sem kötelezők a védőoltások. Az oltásellenes, illetve oltásszkeptikus közösségek egyre elterjedtebbek a kétezres évek eleje óta. A következmények kitalálhatók: több kórokozó is visszatért, és mostanra a terület a kontinentális Európa egyik kanyaróval legfertőzöttebb régiója .
Amikor a mindennapjainkat éljük, észre sem vesszük, hogy a tudomány, pláne ilyen mértékben és ennyire alapvető kérdésekben folyamatosan meghatározza az életünket. Hogy a legkisebb döntéseinkben is ott vannak évszázados, évezredes tanítások, kutatások, amik segítik, megválaszolják, vagy éppen megmagyarázzák választásunkat. A világ most egyébként is változik, nekünk azt a döntést kell meghozni, hogy megadjuk-e magunknak az esélyt az Európában maradásra, vagy visszafordíthatatlanul, évtizedekre, vagy talán még többre lemaradunk.
Hermann György
Ha valakit kicsivel jobban érdekel a járványok és védőoltások terjedésének modellezése, az alábbi videót érdemes megtekinteni.
