A hálapénz az egyenlőtlen egészségügyi ellátás egyik fő oka. Ennek nem csak a betegek, hanem az orvosok is áldozatai. Egy 2016-os felmérés szerint Magyarország a második legnagyobb hálapénzadó nemzet Európában, csak Albánia előz minket a listán. A rendszer annak ellenére él és virul, hogy az orvosok 96%-a hálapénzmentes egészségügyben szeretne dolgozni. A bejegyzésben összefoglaljuk, hogy miért óriási baj a hálapénz intézménye, és hogy milyen eszközökkel szorítanánk vissza.
Egy pillanatnyi csend, egy gyanús körbenézés, egyezményes pillantás, majd egy fehér köpenyzsebbe csúszó boríték: a hálapénz sajátos nyelve és szertatása mélyen átjárja a magyar egészségügy minden szegletét. Kéne adnom valamit? Ugyanúgy fog kezelni, ha nem adok semmit? Mennyit kell adnom? Hogyan adjam?
Elég lesz ennyi? Kinek adjam egyáltalán, orvosnak, nővérnek, ápolónak? Kapok rendes ellátást, ha nem fizetek?
Kapok-e egyáltalán ellátást?
A hálapénz talán a legfőbb intézményesített bizonytalansági tényező a hazai egészségügyben. A KSH adatai szerint 2014-ben 8,3 milliárd forintnyi hálapénz vándorolt az egészségügybe, azonban a tényleges adat ennél jóval magasabb lehet. A pontos becslés a félillegális helyzet miatt ugyanis nagyon nehéz. Legtöbben 20 és 70 milliárd közé teszik, aminek igen komoly nemzetgazdasági hatása is van. Az egészségügybe átláthatatlanul áramló pénz különösen fájó egy olyan ágazat esetében, ahol a forráshiány mindennapos probléma.
Maga a hálapénz kifejezés csalóka, mert sokfajta pénzáramlást értünk alatta. Ezek ráadásul sok eseteben egyáltalán nem a hála kifejezését szolgálják. A fehér köpenybe csúsztatott borítékkal vehetünk gyorsabb ellátást, jobb ellátást, „megvehetjük magunknak az orvost”, kérhetünk cserébe szebb kórtermet és adhatjuk pusztán azért is, hogy a leginkább rászorultabb pillanatainkban emberséges bánásmódot, figyelmet kapjunk. Külön figyelmet érdemelnek azok az anomáliák, amik talán a leggyakrabban kerülnek a média látóterébe,
mikor orvosok csak fizetségért cserébe hajlandóak a társadalombiztosítás által egyébként finanszírozott műtéteket elvégezni.
A hálapénz sokrétű, sok módon jelenik meg a hazai egészségügyben, részben ezért szerencsésebb a hálapénz helyett az orvosi szakma paraszolvencia (mellékjövedelem) megnevezése.
A paraszolvencia intézménye kiszolgáltatottá teszi a betegeket, szerződés hiányában ugyanis csak a megfizetett orvos jóindulatában bízhatnak. Nem tudják pontosan, hogy miért fizetnek, nem lehetnek biztosak abban, hogy mit vásárolnak a pénzükért. Törődést, jobb műtéti ellátást, szebb sebvarrást, biztonságosabb altatószereket, jobb kórtermet? Az orvosok pedig nagyon nehezen számonkérhetőek, mert egy titokban a köpenyzsebbe csúsztatott boríték az egyetlen nyoma a pénzáramlásnak, se számla, se bármilyen nyomtatott papír nem kíséri a hálapénz útját. Marad a remény és a bizakodás, rosszabb esetben pedig a csalódottság.
Természetesen adódik a kérdés, hogy ha a megvásárolt szolgáltatásban sem lehetünk biztosak, akkor hogyan tudjuk belőni az árát? Végigböngészve például az Átlátszó által üzemeltetett fizettem.hu adatbázisát, világossá válik, hogy
a betegek – jobb híján – egymás tapasztalataira hagyatkozva próbálják megszabni egy-egy beavatkozás „árát”, mindezt úgy, hogy semmi garancia nincs a szolgáltatási színvonal növekedésére.
Garancia úgy általában nincs. Könnyen előfordulhat, hogy nyom nélkül a semmiért fizetünk.
Bármennyire is magától értetődő lenne, hogy az orvosokat tekintsük a helyzet haszonélvezőinek, ez korántsem ennyire egyértelmű. A hálapénz a szabad szakmai információszerzés egyik legnagyobb gátja, ami folyamatosan hátráltatja a fiatal orvosgenerációk tudásszerzését. Az idősebb orvoskollégákat érdekeltté teszi a „nagy pénzzel
járó” beavatkozások elvégzésében, még akkor is, ha azok egyszerű rutinműtétek. A fiataloknak pedig a „kampózáson” és a betegdokumentáción kívül nem sok egyéb teendő marad. A minden valószínűség szerint több tízmilliárd forintot kitevő pénzforgalom csak a szakma nagyon kis részének zsebébe vándorol. Műtétek után sokszor csak a műtétet végző orvost „fizetik” meg a betegek, a rezidensek, az altatóorvos, a műtéti személyzet, a nővérek,
ápolók és az asszisztensek egyáltalán nem férnek hozzá a boríték tartalmához.
Nem véletlen, hogy a külföldre vándorló orvosok döntő többségét a 35 év alattiak teszik ki.
A tudást itthon tartani, az elvándorolt tudást hazahozni kiemelt fontosságú lenne, hiszen a fiatalabb generációk nélkül egy idő után nem marad majd orvos az országban.
Mindezek után adja magát a kérdés, hogy miért nem tesz a hálapénz ellen senki semmit? Miért van az, hogy egy ilyen egyértelműen problémás és részben illegális tevékenység mégis ennyire megtűrt a regnáló hatalom részéről? A válasz komplex: nincs egyszeri, gyors megoldás és a magas szintű beágyazottság miatt csak kis lépésekkel szabad a problémát megközelíteni, nem ronthatunk ajtóstul a házba. Nem lehet egy tollvonással megszüntetni és nem nyújt önmagában az sem megoldást, ha még több pénzt invesztálunk a gyógyításba. Az orvosok közel kétharmada szerint a béremelés önmagában nem megoldás a jelenlegi helyzetben, derül ki a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete és a Szinapszis Kft. közös, 2017-es kutatásából. A fehér köpenyzsebbe csúsztatott boríték nem csak pénzügyi, hanem morális kérdés is, amit egyszerű fizetésemelésekkel nem lehet megoldani.
Vannak persze jó egyéni kezdeményezések, próbálkozások, példaként lehet említeni a Bethesdát és a Budai Irgalmasrendi Kórházat,
ahol a szülészet-nőgyógyászati osztályok fejlesztéséhez adott állami támogatásért cserébe az igazgatók vállalást tettek az új osztály hálapénzmentesítésére. A hálapénzmentes egészségügy megvalósításán dolgozik egyébként a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz), a Magyar Rezidens Szövetség és az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport is. Általános kormányzati cselekvési tervek azonban eddig még nem születtek.
A Momentumban hisszük, hogy mind a betegek, mind az orvosok a hálapénz intézményének áldozatai. A többlépcsős béremelés és versenyképes bérezés biztosítása mellett megfelelő tájékoztatással és korrekt, szerződéses környezet megteremtésével próbáljuk elejét venni a paraszolvenciának. A biztosítási alapcsomag meghatározását kulcsfontosságúnak tartjuk az információs egyenlőtlenség megszüntetésének érdekében.
A digitális adatrögzítés és ellenőrizhető betegelosztó rendszerek kialakítása szintén kiemelt jelentőségű, segítségükkel nagyobb átláthatóság érhető el és lecsökkenthető a „kivételezések” száma. Széleskörű társadalmi kampánnyal és jó példák kiemelésével szeretnénk bemutatni, hogy létezik, létezhet hálapénzmentes egészségügy és ezt megkaphatjuk itthon, Magyarországon is.
Az össztársadalmi párbeszédet és a segítő szándékú problémamegoldást tekintjük célnak, de a zsarolással kikényszerített hálapénzt külön elbírálás alá helyezzük és a lehető leghamarabb el akarjuk távolítani az egészségügyből.
Az intézkedéseinkről bővebb információk megtalálhatóak a Momentum egészségügyi programjában.
Hisszük, hogy a szürkepiaci pénzmozgás tisztán is visszaforgatható a beteggyógyításba és ezzel élhetőbb, egyenlőbb egészségügyet teremthetünk.
dr. Drajkó Zsombor
Momentum Egészségpolitika munkacsoport
A cikkhez felhasznált források:
